USA: Észak-Korea áll a WannaCry zsarolóvírus mögött

2017.12.19. 05:18 Módosítva: 2017.12.19. 05:56

A Trump-kormány kedden hivatalosan bejelenti, hogy Észak-Koreát teszi felelőssé a WannaCry zsarolóvírus-támadásért, amelyben több ország egészségügyi, közigazgatási és pénzügyi szektorát érte támadás,  közölte a The Wall Street Journal honlapján hétfő este közzétett írásában Tom Bossert, a Fehér Ház belbiztonsági tanácsadója. Ugyanezt mondták el nevük mellőzését kérő tisztviselők a Reuters hírügynökségnek is.

"A támadás széles körű volt, milliárdokat emésztett fel, és Észak-Korea közvetlenül felelős érte" - írta Bossert, aki világossá tetette, hogy a kormánynak bizonyítéka van erre, melyet más kormányok, köztük az Egyesült Királyság, valamint az érintett operációs rendszert gyártó Microsoft is megerősített.  A fehér házi tanácsadó aláhúzza: felelősségre fogják vonni Phenjant, és továbbra is a "maximális nyomásgyakorlás stratégiáját" követik Észak-Koreával szemben.

Az MTI a Reuters alapján azt írja: egy magas rangú tisztviselő szerint Washington "nagyon magas fokú bizonyossággal" állítja, hogy az észak-koreai kormánynak dolgozó Lazarus Csoport hajtotta végre a WannaCry-támadást.

A Fehér Ház egyelőre nem kommentálta a Reuters értesülését. A május közepén végrehajtott támadásban 150 ország 200 ezer szervezetének körülbelül 300 ezer számítógépe volt érintett. A vírus titkosította a számítógépeken található adatokat, és csak 300 dollár ellenében volt hajlandó feloldani a számítógépek blokádját.

London, Blackburn, Nottingham, Liverpool és Manchester egyes kórházaiban például akadozott a telefonszolgáltatás és a számítógépes rendszerek működése. Ezekben a kórházakban fel kellett függesztették a nem sürgősségi problémával jelentkező betegek fogadását. Támadás ért amerikai, orosz és portugál számítógépes rendszereket, több spanyolországi vállalatot, a FedEx globális szállítócéget és a Portugal Telecomot is. 

A támadást lehetővé tévő rést egyébként éppen az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) fedezte fel. Ám ahelyett, hogy értesítették volna a Microsoftot a rendszer sebezhetőségéről, úgy döntöttek, saját eszközt fejlesztenek ki, mellyel maguk használhatják ki a rendszer hibáját. Mindezt azonban hackerek megszerezték, így az eszköz rossz kezekbe került.