Tizenheten meghaltak egy floridai iskolai lövöldözésben

GettyImages-918330684
2018.02.14. 21:32 Módosítva: 2018.02.15. 09:03

Tizenheten meghaltak és sokan megsérültek a Florida államban található Parkland egyik középiskolájában, ahol az intézmény egyik korábbi diákja, a 19 éves Nicolas Cruz lövöldözni kezdett

A beszámolók szerint a támadó először megnyomta a tűzjelzőt a Marjory Stoneman Douglas iskolában, megvárta, míg a diákok kijönnek a folyosóra az osztálytermekből, ezután kezdett el lövöldözni. Robert Runcie, tankerületi igazgató azt nyilatkozta, hogy voltak ugyan az iskola területén rendőrök, de nem sikerült időben megfékezniük a támadót. 

Az áldozatok között diákok és felnőttek is vannak. A biztonsági erők tizenkét ember holttestét találták meg az iskolában. Ketten az iskola épülete előtt haltak meg, egy ember az utcán, ketten pedig a kórházban. Legalább 14 sebesült van, hárman közülük kritikus állapotban.  

A rendőrség nagy erőkkel vonult a helyszínre. Az iskolát az első lövések után azonnal lezárták. Sok mentő és tűzoltó is érkezett, és a diákok aggódó szülei is összegyűltek.

A rendőröknek  körülbelül egy órával a lövések után sikerült elfogniuk az elkövetőt a lakásában. A fiatal nem tanúsított ellenállást. Kórházba szállították. 

A közösségi médiában látni lehetett olyan bejegyzéseket, amiket a lezárt iskolában lévő diákok készítettek. Az alább látható videót az egyik diák készítette, hallani lehet benne a lövéseket a folyosóról vagy egy másik teremből.

Figyelem, felkavaró felvétel:

Az iskolába több mint 3200 diák jár. Nem tudni, hogy pontosan mennyien voltak bent a lövöldözés idején. Hannah Siren, az iskola egyik 14 éves tanulója a Sun-Sentinelnek azt nyilatkozta, hogy neki épp matekórája volt, mikor elkezdődött a lövöldözés. „A szomszédos teremben lévőknek nem sikerült bezárni az ajtót, így őket mind lelőhették” – mondta a diák.

A 16 éves Gabriella Figuera azt mondta: egészen a közelében hallotta a lövéseket. Hangosbeszélőn közben azt mondták be, hogy mindenki menjen vissza az osztálytermekbe. Mindenki pánikban volt. A lány vissza akart menni a termébe, de azt közben a tanár már belülről bezárta. Tovább futott a folyosón, és egy másik terem ajtaján dörömbölt, ahová beengedték. A lány bebújt egy szekrénybe, és telefonján írt az anyjának, hogy biztonságban van. 

A tettesnél nagy mennyiségű lőszer volt. Egy AR-15-ös félautomata fegyvert vagy annak utángyártott változatát használta, amelyet legálisan vásárolt. A diák megfelelt a fegyvervásárlás előtt szükséges biztonsági teszten. Ilyen fegyvert használtak a 59 halálos áldozatot követelő tavaly októberi, Las Vegas-i mészárlásnál is. A fiúnál gázmaszkot és füstgránátokat is találtak.

Philipp Mudd terrorszakértő a CNN adásában a kamerák előtt sírta el magát az esetet kommentálva. Scott Israel, a helyileg illetékes – Broward megyei – seriff közölte, hogy a volt diákot magaviselete miatt kicsapták a parklandi iskolából, ám hogy pusztán ez volt-e az indítéka, azt még nem tudni. A 19 éves diák egyedül élt. Örökbefogadott gyermek volt, nevelőanyja tavaly novemberben halt meg.  

Az iskola egyik tanára azt nyilatkozta, hogy Cruzzal voltak gondok, míg az iskolába járt. Később figyelmeztették a tanárokat is, hogy a férfi erőszakos és a fenyegetései miatt megtiltották neki, hogy az iskola területére hátizsákkal beléphessen.

Diáktársai tudták róla, hogy problémás gyerek, akinek voltak fegyverei.

Donald Trump amerikai elnök Twitter-üzenetben azt írta, hogy imádkozik a szörnyű floridai lövöldözés áldozataiért. Egyetlen gyereknek vagy tanárnak sem kellene veszélyben éreznie magát egy amerikai iskolában. 

Az Egyesült Államokban ez volt az idén a 18. iskolai lövöldözés.

Egy tavalyi elemzés alapján Parkland volt Florida legbiztonságosabb városa, mert a 31 ezres lakosságra, csak 7 erőszakos bűncselekmény jutott.

(Borítókép: Légifelvétel a Marjory Stoneman Douglas középiskoláról – fotó: Joe Raedle / Getty Images Hungary)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport