Mária
17 °C
29 °C

Mobilvécével is vigyáztak Kim Dzsongunra

2018-06-12T061107Z 659466110 RC1E7210F850 RTRMADP 3 NORTHKOREA-U
2018.06.12. 13:05

Hiába próbáltak volna veszélyes fertőző betegséget fröccsenteni Kim Dzsongun tollára, amellyel aláírta az amerikai elnökkel kötött megállapodást a történelmi találkozón, az észak-koreaiak ugyanis mindenre gondoltak: delegációjuk egyik tagja latexkesztyűben lépett az asztalhoz, és fertőtlenítővel letörölte az észak-koreai zárt kommunista rezsim vezetőjének szánt tollat.

Ez azonban már csak a záróakkordja volt a biztonsági intézkedéssorozatnak, amellyel Szingapúrban védték az amerikai elnököt és Kim Dzsongunt. Utóbbit, dél-koreai szakemberek szerint, még talán jobban is.

Saját helyre jár gyalog

Az nem szokatlan dolog, hogy az étkezésről is gondoskodik egy küldöttség, saját szakáccsal és ellenőrzött ételekkel, de az észak-koreaiak a legkiszolgáltatottabb pillanatok bebiztosítására is készültek: Kim Dzsongun a szállásának helyt adó ötcsillagos szállodába egy saját mobilvécét vitt. Ez nem a lehallgatás ellen vagy egy ravasz csatornatámadás kivédésére szolgál, valójában

az a cél, hogy hozzáférhetetlenné tegyék a vezér székletét,

amely fontos információkkal szolgálhatna DNS és egyéb mintákkal Kim Dzsongunról, de nyitott könyv lenne a titkosszolgálatok előtt egészségügyi állapota is – írta egy 2005-ben, még Kim Dozsongil idején meglépett testőr beszámolója alapján a Daily Telegraph. Ezért a mobilvécét az észak-koreai küldöttség még a baráti Kínába is magával viszi. Túl gyakran ezzel azonban nem kell bajlódniuk, hét év alatt ez csupán a harmadik külföldi – és első nem kínai – útja az észak-koreai vezetőnek.

Szingapúr a maga részéről a gurkhákkal járult hozzá a találkozó biztosításához. A nepáli népcsoportból nem a rendezvény kedvéért rekrutáltak biztonságiakat, évszázados hagyománya van annak, hogy az egykori brit gyarmatbirodalom területén alkalmazzák őket. Szolgálatot teljesítenek Bruneiben, Indiában, de forró katonai területeken, így Afganisztánban, Irakban is, és ENSZ-missziók békefenntartóiként is gyakoriak.

Szingapúrban is évtizedek óta jelen vannak, bár elkülönítetten élnek a gazdag városállamban. 17-19 éves korukban kezdik szolgálatukat, 45 éves korban vonulnak nyugdíjba, ekkor el is hagyják Szingapúrt – írta róluk az Abc.net.

Persze ezt a bő 25 évet nem kaszárnyákban töltik, bázisukon családjukkal élnek, gyerekeik helyi iskolába járnak. Azt azonban törvény tiltja a gurkháknak, hogy szingapúri állampolgárral házasodjanak össze.

Főként a városállam Malajziával közös határán szolgál, nemzetközi iskolákat, kiemelt rendezvényeket véd az összesen 1800 fős kontingens. Fegyverzetüknek hagyományosan szerves része görbe késük, a kukri is.

Szingapúrban volt Kim Dzsongun 4,5 tonnás autója is. Az alsó hangon 300 millió forintos Mercedes-Benz S600 Pullman Guard még apja szerzeménye, 2011 körül már biztosan használták. Golyóálló, kilőtt kerekekkel is nyolcvannal képes haladni a bő hatméteres autó.  Saját tűzoltó rendszere is van.

testor2.gif

Ennél is feltűnőbb azonban az észak-koreai testőrségnek az a része, amely a vezér Mercedese mellett fut. Az öltönyös elitcsapat az úgynevezett 6. számú Központi Párthivatal, vagy hivatalos nevén a Szárnysegédek Főhivatala állományának része. A főnök is személyesen ott van köztük: a hivatal igazgatója ugyanis az egyik ember abból a 3-5-ből, akik Kim Dzsongun, illetve az autó előtt helyezkedhetnek el. A hivatalnak 2-300 dolgozója van, a felük testőr, a többiek sofőrök és technikai személyzet. A testőrök közül vannak, akiknek hosszú karrierjük van a „cégnél", de a legtöbben csak tíz évig dolgoznak ilyen poszton.

Azon kevés észak-koreaiak közé tartoznak, akik töltött fegyvert viselhetnek a vezető közelében, általában félautomata kézifegyverük, továbbá egy tartalék fegyverük van. Ennek ellenére a fő védelmi taktikájuk a megfigyelési képességeikben rejlik, hogy aztán a fenyegetést a kezükkel és testükkel hárítsák el. A BBC azt is hozzáteszi, hogy Kim Dzsongun apjával, Kim Dzsongillel két tárgyaló tisztviselőre jutott egy testőr, akik megjelenésükben is feltűnőbbek voltak, vagyis Kim Dzsongun testőrei a mercis akció ellenére is visszafogottabbak és kevesebben vannak.

(Borítókép: Kim Dzsongun és Donald Trump a megállapodás aláírását követően Szingapúrban, 2018. június 12-én. Fotó: REUTERS/Jonathan Ernst)