Az eső a barlangban rekedt focicsapat ellen dolgozik

2018.06.27. 11:03

Már négy napja nem adott életjelet az a 13 ember, amelyik múlt szombaton egy thai barlang fogságába esett. A BBC helyszínen tartózkodó tudósítója szerint az esős évszak miatt folyamatosan emelkedő vízszint jelentősen akadályozza, illetve nehezíti a mentést, amelyben több mint ezren (pl. katonák, búvárok, különleges alakulatok) vesznek részt.

Miután a barlang bejárata megközelíthetetlenné vált, a mentésben résztvevők olyan nyílások után kutatnak, ahonnan be tudnak jutni a Csiangraj tartományban fekvő Maeszaiban lévő barlangba. A tudósító szerint közben hőérzékelős drón pásztáz a barlangrendszer felett, ám az alacsonyan szálló felhők miatt nem jut messzire.

A Time szerint Anupong Paojinda belügyminiszter kedden arról beszélt, hogy a barlang több kamrája is egészen a mennyezetig telt vízzel, ezért szivattyúkkal dolgoznak, hogy könnyebbé tegyék a búvárok munkáját. Nekik egyébként a sáros víz miatt sincs könnyű dolguk, hiába használnak víz alatti világítást, alig látják, hogy merre haladnak.

Mint korábban írtuk, a búvárok kedden friss kéz- és lábnyomokat találtak a barlang belsejében, amiből arra következtettek, hogy a szombat óta nem talált gyerekek és edzőjük életben lehetnek. Közben a barlang bejáratánál továbbra is ott parkolnak a csapat biciklijei (ami a hatóságok szerint egyértelmű bizonyíték arra, hogy a fiúk és az edző odabent vannak), odakint pedig a hozzátartozók sátoroznak az esőben.

A 11-16 éves fiatalokat és a 25 éves edzőjüket szombat óta próbálják kiszabadítani. „Még mindig bízunk abban, hogy életben vannak. Habár nem tudnak mit enni, vízhez hozzájutnak barlangban” – mondta Prawit Wongsuwon miniszterelnök-helyettes kedden.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport