Műholdképek bizonyítják, hogy Észak-Korea tovább fejleszti rakétaprogramját
Amerikai elemzők szerint Észak-Korea bővíti legfontosabb ballisztikus rakéta készítő bázisát annak ellenére, hogy Kim Dzsongun június 12-én megállapodott Donald Trumppal ( illetve korábban Mun Dzsein dél-koreai államfővel), hogy a Koreai-félsziget teljes atommentesítésén fog dolgozni.
A képek azután jelentek meg, hogy az amerikai titkosszolgálat kétségeit fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az ázsiai diktatúra valóban a nukleáris arzenáljának leépítésén dolgozik írja a CNN. A képeket a San Franciscó-i Planet Labs Inc műholdja készítette, és egy Monterey-i egyetem (a Middlebury Institute for International Studies) kutatói elemezték. A képek a Védelmi Tudományos Akadémia Vegyipari Anyagtudományi Intézetét ábrázolják, amely az Észak-Korea keleti partján fekvő Hamhung városában található.
![A felső kép 2018. április 1-jén, az alsó 2018. június 29-én készült az észak-koreai Hanhung város rakétalétesítményéről](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2045/20450/204508/20450887_1fac8d6542520705d17f2258393a4f0c_wm.jpg)
A kutatók szerint az intézet egyetlen célja, hogy a rakétaprogramhoz készítsen szükséges alkatrészeket. Az intézet nagy része azután épült, hogy a két Korea vezetői április 27-én aláírták a panmindzsoni deklarációt, melyben Észak-Korea elkötelezi magát, hogy a Koreai-félsziget teljes atommentesítésén fog dolgozni. A deklarációban szerepel ugyan a félsziget teljes atommentesítése, de sokan hiányolták a konkrétumokat.
Mint arról a hétvégén az Index is hírt adott, az amerikai titkosszolgálatok szerint a rezsim tovább fejleszti az atomprogramját. Az NBC híre szerint Észak-Korea továbbra is atomfegyvereket készít, csak ezt egy eddig ismeretlen, rejtett bázison teszi. Trump ennek ellenére június közepén kiírta a Twitterre, hogy Észak-Korea nem jelent a továbbiakban nukleáris fenyegetést. John Bolton, az amerikai elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója azt nyilatkozta, hogy amerikai részről mindent meg fognak tenni azért, hogy Észak-Korea egy éven belül felszámolja tömegpusztító fegyvereit.