A barlangi búvármentés egy profinak is veszélyes, hát még a gyerekeknek

Vasárnap délelőtt a Bangkok Post egy helyi forrására hivatkozva azt írta, hogy négy csoportra osztották a 13 embert – egy gyerekfocicsapatot és edzőjét –, akik június 23. óta egy észak-thaiföldi barlang foglyai. A barlang kijáratát az esőzések miatt megemelkedett vízszint zárta el, és természetesen a mentésben is ez okozza a legnagyobb problémát.

Az első csapatban négy gyerek van, a másodikban és a harmadikban három-három, a negyedikben pedig két gyerek és a sokak által hősnek tartott edző. Az nem világos, hogy az egyes csapatok tagjai rögtön egymás után indulnak meg vagy nagyobb időközökkel.

A focicsapat mindegy 4 kilométerre van a kijárattól, és legalább egy 2 kilométeres szakaszon víz alatt lehet csak kijutni. A mentők nagyjából 6 óra alatt jutnak be, a kifelé vezető út 5 óra (a különbség abból adódik, hogy befelé sodrással szemben kell menni, kifelé sodrás irányában).

Sötét, sodrás, pánik, időre

A BBC-nek egy korábbi barlangi mentő, Geoff Crossley nyilatkozott, aki részt vett már hasonló mentőakcióban. Úgy fogalmazott, hogy a barlangi búvárkodásban kétféle sebesség létezik: a csigalassú és a teljes stop. "Extrém módon nehéz feladat kihozni őket" – mondta. "A látótávolság a legnagyobb gond a barlangi merüléseknél. A mozgástól felkavarodik az iszap, a kis kavicsok, áradás esetén pedig még mindenféle, ami a vízben van." A víz zavarossága látszik is az egyik közzétett videón, amin megindulnak a búvárok:

this one shows the pipes drawing water out of the cave. #ThaiCaveRescue pic.twitter.com/vSLkhjr1HC

— Jacob Goldberg (@yayqe) 2018. július 8.

A thaiföldi mentőbúvárok tehát szinte nulla látótávolsággal küzdenek, miközben folyamatosan ügyelniük kell a szűk járatokban a sziklaképződményekre, amikbe beakadhat a felszerelés (például a légzőautomatát a palackkal összekötő cső). A lassú haladás persze időt igényel, és minél több az idő, annál több levegő fogy a véges kapacitású palackból.  (A tévesen sokszor oxigénpalacknak nevezett búvárpalackokban általában sűrített levegő van, illetve különleges helyzetekben speciális gázkeverék, a mentőbúvárok ez utóbbival merülnek.)

A mentőakcióban további nehézségeket okozhat a thai gyerekek tapasztalatlansága. Egy sima könnyűbúvárképzés többnapos procedúra, az elméleti vizsga után több uszodai és sekélyvízi merüléssel, szimulált veszélyhelyzetekkel – most nyilván csak egy gyorstalpalóra volt idő, ráadásul a gyerekek egy része nem is tud úszni. Bizonyára minden gyerek izgulni fog kifelé menet, de remélhetőleg nem túlságosan, a pánikreakció ugyanis az egyik legrosszabb dolog, ami a víz alatt történhet. Crossley szerint kulcsfontosságú lesz a mentésben, hogy a lehetőségekhez képest nyugodt maradjon mindenki (már csak azért is, mert pánikhelyzetben az ember gyorsabban fogyasztja a levegőt).

Kihívás az is, hogy a járat több helyen is olyan szűk, hogy a búvárpalackot le kell venni, különben nem lehet átférni biztonságosan. A mentőbúvárok a korábbi merüléseik során átvezettek egy kötelet a víz alá került járatban, ennek mentén viszik ki a focicsapat tagjait. Egy gyereket két búvár fog közre, az első viszi a gyerek levegőkészletét tartalmazó palackot. Mindkét búvár figyeli a mentett gyerek reakcióját, akinek a búvárok és a vezetőkötél követése mellett leginkább arra kell ügyelnie, hogy helyén maradjon a maszkja és az első búvár által vitt palackhoz csatlakozó légzőkészülék.

A mentés halálos áldozata

A mentőbúvárok moráljának valószínűleg nem tesz jót, hogy két napja meghalt egy társuk, miközben a mentőakciót készítette elő (erről vélhetőleg nem szóltak a gyerekeknek). A 38 éves Saman Gunan oxigénpalackokat vitt le a barlang azon részébe, ahol a gyerekek vannak (ebben az esetben tényleg oxigénpalackról van szó, ami nem merüléshez kellett, hanem a barlangkamra levegőjéből fogyó oxigént pótolták vele). Visszafelé azonban elfogyott a férfi levegője, eszméletét vesztette és megfulladt. Egy társa hozta ki, de már nem tudták megmenteni az életét.