Luca, Ottilia
-4 °C
3 °C

Izrael és Irán megegyezett Szíriáról

2018.08.01. 12:59

Orosz közvetítéssel sikerült megállapodást elérni a két ádáz ellenség, Izrael és Irán között. A perzsa állam részben enged a zsidó állam követelésének, és minden katonáját, a hozzá hű milíciákat és az összes rakétaindítóját visszavonja a Golán-fennsík 85 kilométeres körzetéből. Izrael eredetileg egy 100 kilométeres Irán-mentes övezetet szeretett volna elérni, de a 85 kilométeres zóna is szép eredmény ahhoz képest, hogy néhány hónapja beérték volna 50 kilométeres sávval is (mondjuk közben egy hete Benjamin Netanjáhu kerek-perec visszautasította az egész rndezést.

A megállapodás betartására az Iránnal szövetségben a közös vazallusnak számító Bassár el-Aszad elnökért harcoló oroszok vállaltak garanciát. Arra, hogy valóban be is tudják tartatni, már nem vennék mérget, mivel az irániak és az általuk toborzott/fizetett/ kiképzett nemzetközi milicisták elvileg a nemrég befejeződött dél-szíriai hadműveletből is ki voltak zárva, hogy ne sértsék az izraeliek érzékenységét, de helyi jelentések szerint simán elvegyültek a kormányerők között

Alekszandr Lavrentyjev különmegbízott szerint azonban nagyon fontos, hogy Irán és szövetségesei ne "idegesítsék" Izraelt, mert csak így lehet véget vetni az iráni érdekeltségű bázisok és Iránból Libanon felé tartó hadianyag-szállítmányok elleni menetrendszerű támadásoknak.  Lavrentyjev azt is elárulta, hogy megállapodtak Izraellel abban, hogy helyre kell állítani a szír határ ENSZ-ellenőrzését (ez az ún. "csapatszétválasztó misszió, az UNDOF).;Izrael az 1967-es hatnapos háborúban foglalta el a Golán-fennsíkot,  ottani demilitarizált övezetet pedig az 1973-as arab-izraeli háborút követően hozták létre. 

Közben ahogy azt sejteni lehetett, a szíriai kormányerők teljesen visszafoglalták a Jarmúk folyó - korábban az Iszlám Államhoz hű milicisták által ellenőrzött - völgyét, és teljes hosszában a szíriai hadsereg ellenőrzése alá került a demilitarizált övezet határa.

(Reuters)