Még ki sem kapott a pártja, Trump máris kijelentette, hogy nem ő lesz a felelős a vereségért

2018.10.17. 07:02

Bár a republikánusok még el sem veszítették a november eleji, ún. „félidős" kongresszusi választásokat, Donald Trump amerikai elnök egy keddi interjúban máris közölte,

nem ő lesz a felelős azért, ha a párt esetleg vereséget szenved, mivel az ő támogatása növeli a politikusok választási esélyeit.

Trump szerint a republikánusok amúgy is jól állnak, és úgy érzi, megismétlődhet a 2016-os választásokon elért siker. Dicsérte magát, mondván,

nem hiszem, hogy a kampánykörutakon bárki is ilyen hatásos lett volna, mint én.

A november 6-án tartandó félidős választásokról – amikor a képviselőház egészét és a szenátus mintegy egyharmadát újraválasztják, és több államban kormányzót is választanak – az előrejelzések eltérőek. Jelenleg úgy tűnik, hogy a képviselőházban a demokraták valószínűleg megszerzik a többséget, a szenátusban – melynek idén szavazásra tett mandátumainak megoszlása igen kedvezőtlen a demokraták számára – viszont marad a republikánus fölény. 

Trump egyébként egyszerre áldás, egyszerre átok a republikánus jelölteknek: Kkiválóan tudja mozgósítani a republikánus törzsszavazókat, azonban ő jelenti az akadályt a szavazói bázis mérsékeltebb irányba való kiterjesztése előtt is. Ezt az ellentmondást mutatta meg a tavalyi alabamai rendkívüli szenátusi választás, ahol a Trump által támogatott Roy Moore simán megverte a republikánus pártelit bevált emberét az előválasztáson, azonban pont radikalizmusa miatt támogatottsága beragadt, és képtelen volt legyűrni demokrata ellenfelét.

Közben vezető demokrata párti személyiségek végigturnézzák a televíziókat, hogy arra figyelmeztessék a szavazóikat és politikusaikat: a demokratáknak nem szabad elbízniuk magukat, mert rengeteg a billegő körzet. Példaként emlegetik elemzők Texast, ahol Beto O'Rourke demokrata párti szenátorjelölt személyében fajsúlyos kihívója van Ted Cruz republikánus szenátornak, de annak ellenére, hogy a demokrata jelölt rekordnagyságú kampánytámogatást élvez, a választók többsége változatlanul Ted Cruzra szavazna.

(MTI)