Sámuel, Hajna
18 °C
29 °C
Index - In English In English Eng

Velencei Bizottság: Hatályon kívül kell helyezni a Stop Sorost

DSC 1752
2018.12.14. 19:43 Módosítva: 2018.12.14. 20:25

Hatályon kívül kell helyezni a civil szervezeteket érintő magyar migrációs különadóra vonatkozó szabályozást. A „Stop Soros” néven elhíresült törvénycsomag ugyanis sérti a szólásszabadságot és az egyesülési szabadságot – fogalmazott közös állásfoglalásában az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) és az Európa Tanács égisze alatt működő Velencei Bizottság. Az állásfoglalást pénteken tették közzé, írja az MTI.

Az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala (ODIHR) és a Velencei Bizottság jogi szakértői az állásfoglalásukról nyilvánosságra hozott sajtónyilatkozat szerint elismerték: az államok adókat vethetnek ki bevételeik növelése céljából, valamint adók vethetők ki olyan tevékenységek visszaszorítására és büntetésére, amelyek jogszerűek ugyan, de nem tekinthetők közérdeknek.

A szakértők hangsúlyozták azonban, hogy az adóztatást nem szabad az Emberi Jogok Európai Egyezményében, a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányában és más nemzetközi jogi normák által szavatolt egyesülési és véleménynyilvánítási szabadság gyakorlásától való elriasztásra használni.

Még a választási kampány indításakor, januárban jelentette be Pintér Sándor belügyminiszter és a kormányszóvivő, hogy Stop Soros néven olyan törvénycsomag készült, amely korlátozná a migrációval foglalkozó és a külföldi támogatással működő civil szervezetek tevékenységét. Az országgyűlés, miután áprilisban a Fidesz-KDNP ismét kétharmados parlamenti többséget szerzett, júniusban fogadta el a törvényt.

A kormány nevében Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára úgy reagált: a Velencei Bizottság a jogi tanácsadó profilját „politikai nyomásgyakorló karakterre” cserélte ezzel az állásfoglalással, írja az MTI. A bizottság Orbán szerint a bevándorlást pártolók és ellenzők közötti küzdelemben az előbbiek oldalára állt, és a pénteki véleményében nincs jogi elemzés.