Timót, Xénia
-3 °C
4 °C

Újabb guatemalai gyerek halt meg amerikai fogságban

2018.12.25. 20:07

Újabb guatemalai gyerek halt meg amerikai fogságban kedden, miután hétfőn rosszul lett, és bár délután még hazaengedték a kórházból, este olyan súlyos tünetekkel vitték vissza, hogy az életét már nem tudták megmenteni – írja az AP.

Az amerikai határvédelem kedden sajtóközleményben tudatta, hogy a nyolc éves fiú nem sokkal éjfél után vesztette életét, miután hétfőn kórházba került. Ott egyébként először megfázással és lázzal diagnosztizálták, gyógyszer is kapott, később azonban erős fejfájás és hányás miatt kellett újra bevinni, a halál oka így egyelőre nem tisztázott.

A fiú ezzel már a második illegális guatemalai bevándorló, aki életét vesztette az amerikai fogságban decemberben, miután két héttel ezelőtt egy, a határon az apjával átszökő hét éves lány halt meg az elfogásuk után. Egy korábbi hasonló ügyben egészen a perelésig fajult a dolog, az érintett anya ugyanis úgy látta, 19 hónapos lánya azért vesztette életét, mert nem kapott megfelelő orvosi ellátást.

A közép-amerikai bevándorlók száma az áprilisban indult "migránskaraván" miatt nőtt meg jelentősen a határnál, ezzel a jelenséggel, illetve politikai vonzataival korábban ebben a cikkben foglalkoztunk bővebben:

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!