Vendel
10 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Kiengedték az oroszok az egyik Magyarországon elkapott fegyverkereskedőt

K EPA20110705014
2019.03.07. 20:50

2016. november 9-én egy titkos akcióban elfogtak két orosz fegyverkereskedőt egy tököli fegyverraktárnál. Az oroszok egy mexikói drogkartellnek akartak eladni a magyar honvédségtől származó fegyvereket.  Végül ebből nem lett semmi. A Terrorelhárítási Központ (TEK) csapott le rájuk egy Perszeusz fedőnevű összehangolt nemzetközi műveletben, amelyet az amerikai Kábítószer-ellenes Hivatal irányított . V égül Magyarország mégis az oroszoknak adta ki őket. Ezt azzal indokolták, hogy Oroszországban is eljárás indult ellenük, és annak az országnak adták ki őket, amelyiknek az állampolgárai.

A Direkt36 a két férfi orosz és amerikai kiadatási papírjai alapján most azt írja,

  • az orosz hatóságok csak azután indítottak eljárást ellenük, hogy ők már fél éve ültek a magyar börtönben;
  • az orosz kiadatási kérelem nagyjából az amerikai kérelem hibákkal teli fordítása, amit a bíróság nem is tudott használni, és a bíró arra kötelezte az orosz hatóságokat, hogy pontosítsák azt és adják be inkább oroszul;
  • ráadásul

ifjabb Vlagyimir Ljubisin pedig már ki is szabadult az előzetesből.

A két ország kiadatási papírjai szerint az amerikaiak végig arra készültek, hogy ők kapják meg a két elfogott fegyverkereskedőt, hogy már az elfogásuk előtt két nappal megérkezett a letartóztatási kérelmük, pár nappal később a kiadatási kérelem is.

A magyar bíróság ekkor helyt adott az amerikai kiadatási kérelemnek,

erre Ljubisinék menekültkérelmet adtak be, ennek elbírálásáig pedig fel kell függeszteni a kiadatási eljárást. 

Igen ám, de a menekültkérelem elbírálási ideje alatt (hat hónappal az elfogásuk után) bejelentkeztek az oroszok:

adják ki nekik a két elkapott fegyverkereskedőt, mert eljárás folyik ellenük Oroszországban is több bűncselekmény miatt, aminek egészen eddig a pontig nem volt semmi jele.

A két rab rögtön beleegyezett az orosz egyszerűsített kiadatásba – szemben a korábbi amerikai kérelemmel, amit elutasítottak.

Az ügyet vivő magyar ügyész utalt egy 1958-as magyar-szovjet megállapodásra, amiben arról van szó, hogy Magyarországon elkövetett bűncselekmények miatt nem adható ki senki Oroszországnak. Ráadásul mivel az összes Magyarországon összegyűjtött bizonyítékot korábban a magyar hatóságok átadtak az amerikaiaknak, Oroszországban az ügyész szerint nem lenne mi alapján elítélni a két fegyverkereskedőt.

A bíróság mégis elfogadta az orosz kiadatási kérelmet is. Ebben az esetben pedig a magyar igazságügyminiszter döntött, aki végül az oroszoknak adta ki őket. Emiatt pedig az amerikai külügy és Washington is csalódottságát fejezte ki a magyar kormányban, szerintük az Egyesült Államokban biztosan az igazságszolgáltatás elé kerültek volna.

A Direkt36 azt írja, az orosz törvények szerint a kiadatás után fél évvel le kellett zárni a nyomozást, így

aztán február 10-én lakelhagyási tilalommal szabadlábra is helyezték ifjabb Ljubisint.

Az idősebb Ljubisin még mindig börtönben van, ugyanis ellene egy észak-koreai fegyvercsempész-ügyben is indult nyomozás 2017 júniusában az orosz papírok szerint, de ő maga azt állítja, nincs köze az ügyhöz.

Egy névtelen forrás a lapnak azt nyilatkozta: Ljubisinéknak most „vagyonukkal meg kell váltani a szabadságot. Pénzre megy ki a játék. Oroszország kimenekítette őket Magyarországról, ezt most vissza kell fizetnük”.