Brexit: megint óriási többséggel szavazták le May megállapodását

  • A brit alsóház másodszor is elsöprő többséggel utasította el Theresa May kormányfő brexitmegállapodását
  • May hiába ment hétfőn Strasbourgba tárgyalni, a képviselők szerint nem sikerült megnyugtató garanciákat kapnia az EU-tól a legvitásabb pontban
  • A következő lépésként szerdán arról dönthet az alsóház, hogy elutasítja-e a rendezetlen kilépést
  • Ha ez megtörténik, csütörtökön egy harmadik szavazáson már a brexit eredeti határidejének meghosszabbítását kezdeményezhetik
  • Az EU már jelezte, hogy további engedményeket nem tesz, hosszabbításhoz pedig megfelelő indokot várnának
  • A kilépés március 29-i dátumáig már csak két és fél hét maradt, ha nem fogadnak el megállapodást, vagy hosszabbítást, akkor kemény brexit következik

A brit alsóház másodszor is nagy többséggel, 242 igen, 391 nem mellett utasította el Theresa May kormányfőnek a brit EU-s kilépés, a brexit feltételrendszeréről szóló megállapodását. Januárban az első szavazáson 230 fős, most 149 fős többséggel utasították el a megállapodást. Nem volt meglepetés, hogy az alsóház másodszor is ilyen többséggel szavazta le Mayt

mindössze tizenhét nappal a brexit március 29-i dátuma előtt.

A brit kormányfő az utolsó pillanatban, egy nappal a brit alsóházban tervezett szavazás előtt elrepült Strasbourgba tárgyalni, aztán Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével közös sajtótájékoztatón jelentett be jogilag kötelező érvényűnek mondott kiegészítéseket a még tavaly év végén kialkudott megállapodásához.

Azonban a brit igazságügyi miniszter keddi állásfoglalása is jelezte, hogy ha nem az egyik fél kimutatható hibájából, hanem csak áthidalhatatlan ellentétek miatt nem jutnának közös nevezőre az EU-val, akkor az Egyesült Királyság továbbra sem tudna egyoldalúan kikerülni a megállapodásba foglalt ír-északír tartalékmegoldásból. Ez alapján határozatlan időre az európai vámunióban ragadhatnának a britek, ez pedig a képviselők többségének elfogadhatatlan. A záradék akkor lép életbe, ha nem sikerül a megállapodásban foglalt, 2020 végéig tartó átmeneti időszakban megegyezni a határhelyzet rendezéséről.

Az ellenzék legnagyobb része már hamar jelezte, hogy továbbra is ellenzi May megállapodását, kedden napközben pedig az is egyre világosabbá vált, hogy a torykon belül csak néhány tízen szavazhatják meg most a megállapodást azok közül, akik januárban egyszer már elkaszálták a javaslatot, habár voltak közöttük olyan fontos nevek, mint David Davis volt brexitügyi miniszter. A May parlamenti többségét a 2017-es előrehozott választások óta biztosító északír unionisták is jelezték, hogy továbbra sem fogják támogatni a megállapodást.

Szerda, csütörtök: kemény brexitről, és a halasztásról szavazhatnak

May megállapodásának második elbukása után első körben újabb szavazások jönnek a következő napokban az alsóházban. May már korábban előremenekülve felajánlotta a képviselőknek, hogy amennyiben elkaszálják a megállapodását március 12-én, akkor másnap egy újabb szavazást tartanak. Ezen az lesz a kérdés, hogy az alsóház elutasítja-e a megállapodás nélküli, rendezetlen brexitet – amit egyszer már megtett egy korábbi szavazáson.

Ha az alsóház megint megerősítené, hogy a kemény brexitet el akarja kerülni, akkor csütörtökön jönne egy újabb döntés, ezúttal arról, hogy a brit képviselők el akarják-e halasztani a kilépés eredeti, március 29-i dátumát. Ebben az esetben a brit kormánynak erről kellene tárgyalnia az EU-val, ezt ugyanis a 27 tagországnak is jóvá kellene hagynia. Azt a következő napokban beadott módosító indítványokkal határozhatnák meg, pontosan mennyi idővel tolnák el a kilépés határidejét.

Alapesetben viszont ha nem sikerül elfogadni egy, az EU-ban is megszavazott megállapodást a brit alsóházban, vagy nem kérnek halasztást a britek, esetleg a halasztás ideje alatt sem érnének el eredményeket, akkor rendezetlen kilépés következne. Ha nem lesz halasztás, akkor ez már március 29-én megtörténne: 

egyik napról a másikra esnének ki a britek az EU-ból, ami komoly gazdasági károkat okozna főként az Egyesült Királyságnak, de kisebb részben az EU-nak is.

May: Ha hosszabbítást kérünk, meg kell mondanunk az EU-nak, hogy mire kérjük

„Őszintén sajnálom, hogy a parlament így döntött” – mondta egy nagyon berekedt hangú Theresa May a keddi szavazás eredményének kihirdetése után. A brit miniszterelnök elismételte azt a meggyőződését, hogy egy rendezett kilépés a lehető legjobb kimenetele ezeknek a vitáknak, és hogy az általa javasolt megállapodás az egyetlen lehetőség egy rendezett kilépésre. 

A szerda esti, a rendezetlen kilépésről szóló szavazásról azt mondta, hogy mivel rendkívül jelentős döntésről van szó, és mindkét lehetőség mellett erős és legitim érveket lehet felsorakoztatni, a saját pártjától sem fog pártfegyelmet megkövetelni. Ezzel arra utalt, hogy a kemény brexit híveinek egy rendezetlen brexit sokkal elfogadhatóbb, mint egy túlságosan felvizezett, puha kilépés. „Még mindig bízom benne, hogy a ház többsége egy rendezett kilépést támogat” – mondta.

Hozzátette azonban, hogy ha a parlament elutasítja a rendezetlen kilépést, viszont a kilépés dátumáig nem sikerül tető alá hozni egy újabb megállapodást az EU-val, továbbra is a rendezetlen kilépés marad az alapértelmezés szerinti opció.

Ha csütörtökön aztán úgy döntenek a képviselők, hogy szeretnék meghosszabbítani a kilépésig hátralévő határidőt, akkor szerinte a parlamentnek világossá kell tennie, hogy milyen célból kérik a halasztást:

arra, hogy visszavonják a kilépést, arra, hogy egy újabb népszavazást tartsanak, vagy pedig arra, hogy egy új megállapodást tárgyaljanak.

Az Európai Unió csak akkor fog beleegyezni a halasztásba, ha tisztában van ezekkel a részletekkel. „Ezek a választások, amelyekkel most szembe kell néznünk” – jelentette ki megrovóan a parlament alsóházának.

Corbyn: Itt az ideje új kormányt választani

„A miniszterelnök javaslata egyértelműen halott” – jelentette ki Jeremy Corbyn, a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetője. A megállapodás nélküli kilépés  lehetőségét is le kell söpörni az asztalról, és a parlamentnek elő kell állnia egy működő javaslattal, tette hozzá. A Munkáspártnak van is egy ilyen javaslata, amelyről Corbyn úgy gondolja, hogy elnyerheti a többség támogatását. Ez pedig egy vámunió az EU-val, amelyben Nagy-Britannia hozzáférhet az uniós piacokhoz és élvezheti az ezzel járó gazdasági jogokat. Ezt már egyszer azonban elutasította az alsóház az elmúlt hetekben.

Jeremy Corbyn
Fotó: Handout

Hozzáfűzte, hogy ezzel az újabb parlamenti vereséggel ütött Theresa May kormányának az órája, és itt az idő, hogy parlamenti választásokat írjanak ki, ahol a britek egy olyan kormánynak adhatnak bizalmat, amelyik képes a kezébe venni az ügyeket. Egy újabb EU-népszavazásról azonban nem beszélt, habár az elmúlt hetekben hajlandónak mutatkozott támogatni egy ilyen javaslatot.

EU: Nőtt a kemény brexit valószínűsége

Az EU részéről Michel Barnier főtárgyaló reagált először a megállapodás második leszavazására. Azt írta, hogy az EU nem tud többet tenni, hogy átsegítse a megállapodást a célvonalon, a patthelyzetet csak a britek oldhatják fel. Minden korábbinál fontosabbnak nevezte, hogy felkészüljenek egy kemény brexitre.

Donald Tusk, az Európai Tanács elnökének szóvivője szerint csalódottak az eredmény miatt, de úgy látják, hogy az EU részéről nem tudnak többet ajánlani. Kiállnak a kilépési megállapodás, és azon belül az ír tartalékmegoldás mellett is. Szerintük a keddi szavazás jelentősen növelte egy no-deal brexit valószínűségét. Azt is hozzátette, hogy ha a britek halasztást kérnek, akkor ehhez megfelelő indoklást is várnak. Korábban Tusk egyébként ésszerű lehetőségnek nevezte a hosszabbítás kérelmezését.

Januárban is leszavazták már egyszer

May megállapodását a kilépés feltételrendszeréről az EU 27 tagországa tavaly elfogadta, azonban a brit alsóházban januárban történelmi mértékben, 230 fős többségben szavazták le először. A legfőbb vitás pont az ír–északír határellenőrzés visszaállításának elkerülését célzó tartalékmegoldás volt.

Utána az alsóház azt kinyilvánította, hogy nem akar rendezetlen brexitet, és valamilyen alternatív opciót szeretne az ír tartalékmegoldás helyett. Theresa May visszament tárgyalni az EU-val, és eredetileg február végére ígért eredményeket. Miután azonban az EU nem akarta újranyitni a tárgyalásokat, már kénytelen volt március 12-re halasztani az újabb szavazást a megállapodásáról.

Muszáj volt felmutatnia valamit, hogy bármi esélye legyen a keddi szavazáson, és ezt végül hétfőn este, kevesebb mint egy nappal a tervezett szavazás előtt tudta megtenni. Ezzel sem ment azonban sokra az alsóházban kedden.

A keddi újabb bukás után megint többen tarthatatlannak nevezték May pozícióját. Azonban a kormányfő a saját pártján belül már túlélt egy bizalmi szavazást decemberben, és egy évig nem lehet megkérdőjelezni újra. Az alsóház egészében a megállapodásának első leszavazása után kezdeményezett bizalmi szavazást a Munkáspárt, azonban May azt is átvészelte. A Labour kedden napközben jelezte, hogy egyelőre nem tervez újabb bizalmatlansági indítványt a kormányfő ellen.

A szavazás előtt vitáztak a megállapodásról

A szavazást megelőző keddi parlamenti vitában Steve Double, a dél-angliai Saint Austell és Newquay konzervatív képviselője összefoglalta a problémát, amivel nagyon sok képviselő szembesült az utóbbi hetekben, amióta a brit parlament vitázik a kérdésről: „20 perccel a szavazás előtt még mindig nem tudom, hogy hogyan szavazzak! Mert két olyan opció van előttünk, amelyekből egyik sem tetszik” – mondta. Az egyik opció, hogy elfogad egy olyan megállapodást, amelyik magában hordozza a lehetőséget, hogy Nagy-Britannia bent ragad az európai vámunióban, a másik pedig, hogy megállapodás nélkül esik ki az EU-ból, amelyik pedig gazdasági katasztrófához vezet. Azt ugyanis teljesen kizárta a képviselő, hogy halasztani fogják a kilépést. „A hónap végén így vagy úgy, de kilépünk az EU-ból” – jelentette ki.

Theresa May
Fotó: Dylan Martinez

Keir Starmer, a Munkáspárt árnyékkormányának a brexitügyi minisztere azt mondta: megérti, hogy Theresa May keményen dolgozott ezért a megállapodásért, de az az igazság, hogy ahhoz képest, hogy két és fél év tárgyalása van benne, nagyon szomorú, hogy csak ennyire futotta a miniszterelnöktől. A megállapodás nem elég részletes, nem tartalmaz semmilyen kézzelfogható tervet a jövőre nézve, és nem garantálja a britek megélhetését a brexit után. „Ez a megállapodás egy kétségbeesett próbálkozás a miniszterelnöktől arra, hogy egyben tartsa a széteső pártját” – fogalmazott.

(Borítókép: Jessica Taylor / Reuters.)

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
8 hónap letöltendő börtönt kapott a kutyáit baltával agyonverő férfi

A mohácsi férfit jogerősen elítélték állatkínzásért.

március 20., 11:51

  • Tech-Tudomány
Először kapta nő a matematika Nobel-díját

Kiosztották az idei Abel-díjat, Karen Uhlenbecké a legnagyobb matematikai elismerés. 18 férfihoz csatlakozik a díjazottak sorában.

március 19., 16:19

  • Belföld
EU-s pályázati pénzből készült a felcsúti mesterséges sziget

Bár a polgármester a lakossági fórum előtt még azt mondta, magyar költségvetési forrásból.

március 18., 20:58

  • Belföld
Komoly fegyverkezésbe kezdett a Magyar Honvédség

Mondjuk rá is fért, mert az elmúlt 25 évben szinte minden elavult. A környéken nekünk lesznek a legmodernebb német harckocsijaink, veszünk 8 szállítógépet, 36 helikoptert, és cseh licenc alapján újraindul a magyar kézifegyvergyártás.

március 19., 14:40

  • Életmód
A tündérek kimennek a divatból, pedig szükség van rájuk

A pórszombati Kovács Gyula gyűjteményében három és fél ezer ősi magyar gyümölcsfajtát őriz. Volt, aki végrendeletében hagyta rá az almafáját, de ma már követői is vannak.

március 21., 14:27