Gyűlölte Michael Jacksont és Freddie Mercuryt az új-zélandi terrorista
További Külföld cikkek
- Irán mostanra már teljesen letérdelt a nyugati szankciók miatt
- Halálos baleset történt Ausztriában egy magyar autós
- Egy kisteherautó sofőrje behajtott egy texasi plázába, öt embert elütött
- Egy évre betiltják a TikTokot Albániában egy iskolai gyilkosság miatt
- Több mint harmincan meghaltak és száznál többen eltűntek egy kongói kompbalesetben
Észak-Koreát és Pakisztánt is megjárta az új-zélandi vérengzés elkövetője a Daily Mail értesülései szerint, a 28 éves férfi szélsőségesen iszlámellenes nézeteket vall, valamint a fehér felsőbbrendűség híve.
A 49 embert hidegvérrel meggyilkoló Brenton Tarrant az ausztráliai New South Wales vidéki részéről származik, Grafton településről. Tarrant röviddel azután hagyta ott szülővárosát, hogy az apja meghalt rákban, Tarrant ekkor a húszas évei elejében járt. A 2011-et követő hét évben a férfi a világot járta.
Egy ausztrál nő, aki ismerte a férfit korábbról azt mondta a Daily Mailnek, hogy szerinte ebben a hét évben változott meg valamit Tarrantban.
Tarrant a gyilkosság előtt kiadott kiáltványában arról beszél, hogy bitcoinból fedezte az utazásait, és járt többek között Pakisztánban és Észak-Koreában is, máshol azt olvasni, hogy a férfi örökölt pénzből utazott.
Szülővárosának egyik lakosa azt nyilatkozta, hogy Tarrant személyi edzőként dolgozott, és megszállottan érdekelte a testépítés, de egyébként jó modorú fiatalembernek ismerték. Tarrant a kiáltványában skót, ír és angol felmenőkkel büszkélkedik, és „átlagos fehér fickónak” nevezi magát. Apja hivatásos sportoló volt, a férfi tőle örökölte a testmozgás iránti érdeklődést, ismerősei szerint rendkívül szigorú diétát tartott, és nagyon komolyan vette az edzést, édesanyja pedig angoltanárként dolgozott.
Tarrant a gyerekkorát átlagosnak nevezte, elmondása szerint nem érte semmi trauma. A férfi arról is beszél a kiáltványban, hogy soha nem érdekelte az iskola, épp hogy csak átbukdácsolt mindig.
A férfi feltehetően része volt az internetes szubkultúrának is, több mémre és virális tartalomra is utal az írásaiban, egy internetes fórumra még posztolt is a támadás előtt.
Ha nem élem túl, találkozunk a Valhallában
– írja.
A férfi szerint a muszlimok fenyegetést jelentenek a fehér fajra, külön megnevezi Angela Merkelt is, aki szerinte „minden fehérellenes és németellenes dolog szülőanyja”, Merkel és Erdogan megölésére szólított fel, egy másik bejegyzésben a törököket csótányoknak nevezte. Gyűlölte Michael Jacksont, Madonnát, Kurt Cobaint és Freddie Mercuryt, akiket „szuicid, nihilista és degenerált popikonoknak tartott, egy halott kultúra szülötteinek”.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.