Megint akcióztak a sárgamellényesek Párizsban

2019.03.16. 13:44 Módosítva: 2019.03.16. 13:44

Könnygázzal oszlattak és több tucat embert tartóztattak le Párizsban a rendőrök szombaton, miután a sárgamellényesek ismét tüntettek – írja a Reuters. 

A sárgamellényes mozgalom négy hónappal ezelőtt született. Eleinte a benzin árának tervezett emelése hozta egy platformra a tiltakozókat, de hamar általános Macron-ellenes jelleget öltött a demonstrációsorozat. A kezdeti országos lefedettség és több százezres részvételi adatok után mostanra kezd kifogyni a sárgamellényesek lendülete (már ami az utcai megmozdulásokat illeti), ugyanakkor tervbe vették, hogy önálló listát állítanak a közelgő európai parlamenti választáson. Ha Macron lemondását nem is, de részsikereket azért elértek a decemberben kezdődő óriási tüntetésekkel: az elnök fél évvel elhalasztotta a benzinár-emelési terveket és egy 10 milliárd eurós csomagot jelentett be a legalacsonyabb jövedelmű munkások és a nyugdíjasok helyzetének javítására. 

A tüntetők fogyatkozó létszáma ellenére akadnak azért még néhányan, akik szívesen emberkednek a rendőrökkel, szombaton sor került egy kisebb összecsapásra a párizsi  diadalívnél. A tüntetők utcaköveket dobáltak a rohamrendőrökre, mire azok könnygázzal és vízágyúzással válaszoltak. A hírek szerint legalább egy autót felgyújtottak a sárgamellényesek, illetve betörték néhány drága étterem ablakát. A rendőrök 30, erőszakosan demonstráló embert tartóztattak le.