Trump legújabb ötlete: a határcár
További Külföld cikkek
- Hatvan év után végleg kivonul az egyik legnagyobb európai ország Csádból
- Fidesz−KDNP EP-delegációja: A fizikai bántalmazás nem fér be a véleménynyilvánítás szabadságának keretei közé
- Izland elnöke bemutatta a csak női vezetőkből álló új kormányt
- Meglátogatta a horvát egészségügyi miniszter a zágrábi késelőt, rejtély, miről beszélhettek
- Szijjártó Péter a RIA Novosztyinak: Az amerikai kormányzat politikai bosszút indított Magyarország ellen
Miután Trump a múlt héten újból betámadta Mexikót, mely szerinte semmit nem tesz az illegális migráció ellen, „csak felveszi a pénzünket, és beszél”, és belengette a teljes határzárat, most kinevezne egy határövezeti elnöki biztost. Ez a biztos - a középkori Magyarország temesi ispánjához hasonlóan - felelős lenne a 3200 km hosszan kanyargó, részben már eleve lezárt határ mentén felmerülő összes, migrációval kapcsolatos kérdéséért.
Az AP hírügynökség több, egymást igazoló értesülés alapján azt írja, a létrehozandó tisztséget csak úgy nevezik a Fehér Házban, hogy
határcár (border czar) vagy bevándorlási czár (immigration czar).
A hírügynökség szerint Trumpnak már két jelöltje is van a cári posztra, Kansas állam egykori regisztrációs ügyekért felelős minisztere, Kris Kobach, illetve Virginia állam egykori vezető ügyésze, Ken Cuccinelli személyében – utóbbi a napokban már járt is a Fehér Házban. Mindkettőjüket ádáz bevándorlóellenes politikusként tartják számon, akik karrierjük során az illegálisan az országban tartózkodók automatikusan kitoloncolásával kampányoltak.
Egy esetleges határzárnak nem csak a jogi alapjai ingoványosak, de – az úgynevezett „Fal” megépítéséhez hasonlóan – a politikai támogatása is kétséges. Több határ menti tagállam republikánus vezetője már előre tiltakozott az intézkedés ellen. A 800 ezres El Paso republikánus polgármestere nem kertelt:
Őszintén, egy határzár kinyírna minket.
Ennek ellenére Trump fehér házi informátorok szerint elszánta magát, hogy a Mueller-vizsgálat számára talán kedvező lezárásának lendületét kihasználva elindítja 2020-as kampányát, melyet a 2018-as félidős választásokhoz hasonlóan egyetlen fő témára, az illegális migrációra húz fel. Az afféle bakondigyörgyként funkcionáló határcár kinevezésével Trump azt akarná megmutatni a szavazói bázisának, hogy nagyon komolyan veszi a határ védelmét. Az illegális migráció (melyet Trump mindenféle migrációval összemos) volumene februárban valóban megugrott, ennek azonban nem kis részben pont az adminisztráció volt az oka, ugyanis sokan pont az ellenséges retorika miatt kezdték kerülni a belépési és regisztrációs pontokat.