Béla
8 °C
15 °C

A török ellenzék a szavazólapokon alszik, nehogy a rezsim elvegye a győzelmét

2019.04.05. 12:40

A hétvégi török önkormányzati választások nem egyszerűen az egyes helyhatóságok igazgatásáról szóltak, hanem afféle mini népszavazásnak is beillett az országot egyre nagyobb gazdasági válságba vezető, de közben egyre autokratikusabb vezetési módszereket bevezető Recep Tayyip Erdoğan hatalmáról. Az ország hagyományos politikai törésvonalai mentén az összefogó ellenzék főleg a városokban (és a kurdok által lakott déli-délkeleti régiókban) aratott sikereket – elhódította Ankarát is –, de az még a körülmények ismeretében is mindenkit meglepett, hogy a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) által 25 éve irányított Isztambul is elesett – a meglepetést jól jelzi, hogy hétfőn köznevetségre kikerültek az utcákra a kormány „Köszönjük, Isztambul!” feliratú győzelmi plakátjai.

Mivel Ekrem İmamoğlu csak a 24 808 szavazattal nyert a városban, ahol 10,5 millióan voltak választásra jogosultak, ezért Erdoğan és a kormánypárti jelölt, Binali Yildirim nem ismerték el a vereséget, és fellebbeztek az eredmény ellen. Így azután hiába volt meg a végeredmény hétfő estére, a választási bizottság nem hirdetett végeredményt.

Ehelyett megkezdődött a kormányzat által szabálytalannak minősített helyeken az újraszámolás. A folyamat eleinte csak néhány kerületre és az érvénytelen szavazatokra korlátozódott, de még péntekre sem lett meg a végeredmény. Sőt, miközben nyolc kerületben még zajlik az AKP által kezdeményezett újraszámlálás, a kormánypárt közben törvénytelen szavazói regisztrációra hivatkozva

az egész isztambuli választási eredmény megsemmisítését kezdeményezi, 

Az ellenzék ezért némi joggal tart attól, hogy a hatóságok a demokratikus normákat amúgy is lazán kezelő kormányzat utasítására megsemmisíthetik az İmamoğlura adott szavazatokat, vagy valamilyen manipulációval elolvad az alig 20 ezres többség, ezért

Önkéntesek százai éjjel-nappal őrzik a szavazatokat tároló zsákokat,

a közösségi oldalakat pedig bejárták azok a képek, hogy a szavazatokat több napja őrző, a végsőkig kimerült önkéntesek inkább a szavazólapokon alszanak, mintsem hogy hazamenjenek. Isztambulban pedig valóságos mozgalom alakult az őrök ellátására, élelmezésére. A kemalista Köztársasági Néppárt képviselője, Mahmut Tanal le is fényképezte az egyik ilyen állomást:

 És ezt a kommentárt fűzte hozzá:

Jól nézzétek meg, mert sehol máshol a világon nem fogtok ilyen fotót látni, három napja őrködünk, hogy szavazatainkat megóvjuk a lopástól.

(via Mérce)

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!