Már Theresa May sem hisz közeli brexit-megállapodásban

2019.04.07. 06:23 Módosítva: 2019.04.07. 06:42

Theresa May szerint nincsenek arra utaló jelek, hogy a brexit feltételrendszerét rögzítő, a londoni alsóház által eddig háromszor elutasított megállapodást a közeljövőben el lehetne fogadtatni. Ebben a helyzetben ezért „új hozzáállás vált szükségessé”.

A konzervatív párti brit miniszterelnök vasárnap hajnalban ismertetett nyilatkozatát idézve az MTI azt írja: ha a konzervatív frakcióban és a kisebbségi tory kormányt kívülről támogató észak-írországi Demokratikus Unionista Párt (DUP) képviselőcsoportjában nem teremthető meg a többség a brexit-megállapodás elfogadásához, akkor „nem marad egyéb lehetőség, mint az alsóházban jelenlévő többi párt megkeresése”.

2019-03-11T230941Z 1124413914 RC1C21705810 RTRMADP 3 BRITAIN-EU-

A kormányfő nyilatkozatában nem szerepel név szerint a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt. May azonban már a hét elején bejelentette, hogy a patthelyzet feloldása végett kész Jeremy Corbynnal, a Munkáspárt vezetőjével közösen kidolgozni egy olyan tervet, amelynek alapján az Egyesült Királyság rendezett módon tud kilépni az Európai Unióból. A kormány és a Munkáspárt képviselői eddig háromszor ültek tárgyalóasztalhoz, egyelőre érdemi eredmény nélkül.

Sir Keir Starmer, a munkáspárti árnyékkormány brexit-ügyi miniszterjelöltje már a tárgyalások előtt jelezte, hogy a Munkáspárt a megbeszélés napirendjére akarja venni az újabb EU-népszavazás kiírását és az állandó jellegű vámuniós viszonyrendszer kialakítását az EU-val. A brit kormány azonban mindkét lehetőséget határozottan elveti, és Jeremy Corbyn a pénteken zárult harmadik tárgyalási forduló után kijelentette, hogy nem észlelt "jelentősebb elmozdulást" a kormányzati álláspontban, írja az MTI.

May pénteken jelentette be azt, hogy a brexit-megállapodás várható elcsúszása miatt London június 30-ig kér haladékot a kilépésre. A brexitnek, azaz a britek unióból való távozásának eredetileg március 29-én kellett volna bekövetkeznie. May már a legutóbbi EU-csúcson is június 30-ig kért hosszabbítást, ehelyett ajánlotta fel az EU az azóta életbe lépett kétlépcsős halasztási megoldást. Május 22-ig akkor kapott volna időt az Egyesült Királyság, ha elfogadják március 29., a brexit eredeti dátuma előtt May folyamatosan elutasított kilépési megállapodását a brit alsóházban. Miután ez nem történt meg, április 12-ig kaptak haladékot a britek, de valójában az április 10-i EU-csúcson dőlhet el, hogy kapnak-e újabb halasztást.

Kapcsolódó
Brexit: Theresa May június 30-ig kért újabb halasztást

Brexit: Theresa May június 30-ig kért újabb halasztást

Hajlandó kiírni az EP-választást is.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Kis híján felborult egy óceánjáró, 16-an megsérültek

Kis híján felborult egy óceánjáró, 16-an megsérültek

A fedélzetre folyóként zúdult a víz, a bútorok és a tányérok szabályosan röpködtek.

március 2., 20:53

  • Külföld
Leállították Ferenc pápa gépi lélegeztetését

Leállították Ferenc pápa gépi lélegeztetését

A Vatikán friss közleményt adott ki a szentatya állapotáról.

március 2., 20:00

  • Külföld
A Londonban egyeztető vezetők Ukrajna mellett Európát is felfegyvereznék

A Londonban egyeztető vezetők Ukrajna mellett Európát is felfegyvereznék

Volodimir Zelenszkij a tanácskozás után III. Károllyal találkozik.

március 2., 19:30

  • Külföld
Készen áll Donald Trump terve, ez lehet a béketárgyalások egyik stratégiai eszköze

Készen áll Donald Trump terve, ez lehet a béketárgyalások egyik stratégiai eszköze

Az amerikai elnök tovább közeledik Vlagyimir Putyinhoz.

március 2., 18:58

  • Külföld
Donald Trump döntött, 250 év után megvan az Egyesült Államok hivatalos nyelve

Donald Trump döntött, 250 év után megvan az Egyesült Államok hivatalos nyelve

Bármilyen hihetetlen, ilyen eddig nem volt.

március 2., 20:52

  • Külföld
Nukleáris elrettentés Európában: atomfegyver-együttműködést javasol Németország

Nukleáris elrettentés Európában: atomfegyver-együttműködést javasol Németország

A leendő német kancellár az orosz fenyegetés miatt tartja fontosnak ezt a lépést.

58 perce

  • Külföld
Újságírókkal és zenészekkel kell összecsapnia a hentesnek az új Bundestagban

Újságírókkal és zenészekkel kell összecsapnia a hentesnek az új Bundestagban

Több katona és rendőr öltönyre cseréli az egyenruhát.

március 2., 21:11

  • Külföld
Máris paródia született a Trump–Zelenszkij-találkozóról, senkit nem kíméltek

Máris paródia született a Trump–Zelenszkij-találkozóról, senkit nem kíméltek

„Donald, mit csinálsz az irodámban? Ugye tudod, hogy én vagyok az elnök?”

március 2., 19:09

  • Külföld
Iránban Dosztojevszkijt játszanak, és perzsául olvassák Tennessee Williamst

Iránban Dosztojevszkijt játszanak, és perzsául olvassák Tennessee Williamst

Az új iráni generáció már kíváncsi, hogy más kultúrák társadalmai milyen problémákkal küzdenek.

március 2., 06:13

  • Külföld
Az orvosokon keresztül üzent Ferenc pápa a híveknek

Az orvosokon keresztül üzent Ferenc pápa a híveknek

Az egyházfő a szenvedésről elmélkedett.

március 2., 13:26

  • Címlapon
Donald Trump miatt az Európai Unió keleten keres szövetséget, ami Kínának is üzenet

Donald Trump miatt az Európai Unió keleten keres szövetséget, ami Kínának is üzenet

Jelentős világpolitikai következményekre lehet számítani, teljesen átalakulhat a globális kereskedelem.

4 órája

  • Címlapon
Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék

Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék

Öles lépteket tesz első számú kereskedelmi partnerünk.

8 órája

  • Külföld
Többen meghaltak egy lavinában India hegyvidéki régiójában

Többen meghaltak egy lavinában India hegyvidéki régiójában

A rossz időjárás miatt több mint két napig tartott a mentés.

március 2., 21:24

  • Külföld
Elon Musk ellen tüntettek New Yorkban, kilenc embert letartóztattak

Elon Musk ellen tüntettek New Yorkban, kilenc embert letartóztattak

A kormányzati elbocsátások ellen tiltakoztak.

március 3., 05:53

  • Külföld
Kim Dzsongun Ukrajnában harcoló katonái nem tudták, hogy háborúba mennek

Kim Dzsongun Ukrajnában harcoló katonái nem tudták, hogy háborúba mennek

Most először szólal meg a nyugati sajtóban a két férfi.

március 2., 06:10

  • Külföld
Izrael blokkolja a humanitárius segélyek bejutását Gázába

Izrael blokkolja a humanitárius segélyek bejutását Gázába

A Hamász közölte, nem egyezik bele a túszcsere-megállapodás meghosszabbításába.

március 2., 11:29

  • Címlapon
Újabb milliomosa lett Magyarországnak, az ötös után a hatos lottó főnyereményét is elvitték

Újabb milliomosa lett Magyarországnak, az ötös után a hatos lottó főnyereményét is elvitték

A nyertes mintegy 130 millió forintnak örülhet.

2 órája

  • Címlapon
Donald Trump alelnöke kiakadt, Ukrajna-párti tüntetők követték őt és a kislányát

Donald Trump alelnöke kiakadt, Ukrajna-párti tüntetők követték őt és a kislányát

J. D. Vance kemény üzenetet küldött válaszul.

2 órája

  • Külföld
Vujity Tvrtko: Mintha nem egy borzalmas vérfürdő, hanem egy focimeccs lenne

Vujity Tvrtko: Mintha nem egy borzalmas vérfürdő, hanem egy focimeccs lenne

A korábbi televíziós újságíró is megosztotta gondolatait a washingtoni csörte után.

március 2., 07:12

  • Külföld
Ezért kiabált egymással Donald Trump és Volodimir Zelenszkij

Ezért kiabált egymással Donald Trump és Volodimir Zelenszkij

Már előtte is láthatóak voltak a repedések Washington új vezetése és Kijev között.

március 2., 13:22

  • Külföld
Lángoló hajtóművel cikázott át New Jersey felett egy repülőgép

Lángoló hajtóművel cikázott át New Jersey felett egy repülőgép

Az esetről felvétel is készült.

március 2., 08:18

  • Külföld
Karokkal és lábakkal bárki tud harcolni, ha nincs, akkor jön az igazi kihívás

Karokkal és lábakkal bárki tud harcolni, ha nincs, akkor jön az igazi kihívás

Sok ukrán dandárban legalább egy, de gyakran több amputált katona is aktív szolgálatban van.

március 2., 12:33

  • Külföld
Elon Musk szerint az Egyesült Államoknak ideje kilépni a NATO-ból és az ENSZ-ből

Elon Musk szerint az Egyesült Államoknak ideje kilépni a NATO-ból és az ENSZ-ből

A techmilliárdos egyetlen szóval mondta el a véleményét.

március 2., 13:00

  • Külföld
Pánik egy dallasi pomponlány-versenyen, többen megsérültek menekülés közben

Pánik egy dallasi pomponlány-versenyen, többen megsérültek menekülés közben

A rendőrség elmagyarázta mi történt.

március 2., 21:09

  • Címlapon
Bezár a Vidámpark Kávézó, mindenki kedvenc helye

Bezár a Vidámpark Kávézó, mindenki kedvenc helye

Az utolsó napon jártunk ott.

1 órája