Olivér
9 °C
13 °C
Index - In English In English Eng

A pápa kötelezővé teszi a papoknak, hogy jelentsék a szexuális visszaéléseket

2019.05.09. 17:54

Minden római katolikus pap és apáca kötelessége jelenteni, ha szexuális visszaéléseket vagy ezek eltussolására utaló lépéseket tapasztal - áll a Ferenc pápa által csütörtökön kiadott nagy jelentőségű egyházi törvényben, amelyről az MTI számolt be.

A 19 cikkelyből álló törvény - amely az egyházfő saját kezdeményese alapján (motu proprio) született és "Ti vagytok a világ világossága" címmel jelent meg - egyaránt vonatkozik a gyerekek és a felnőttek ellen elkövetett szexuális bűncselekményeket.

A dokumentum világszerte kötelezi az összes egyházmegyét arra, hogy hozzon létre átlátható, mindenki számára könnyen elérhető jelentéstételi rendszert.

  • Időkorlátot szab a helyi vizsgálatokra, ahogy az azokra adott vatikáni reagálásra is, valamint sürgeti a világi szakértők bevonását a nyomozásokba.
  • Lehetőséget ad a visszamenőleges vizsgálatokra, és kimondja, hogy a szexuális visszaélések vizsgálatában bármilyen módon érintett vagy érdekelt püspököknek ki kell magukat vonniuk a vizsgálatokból, illetve ők maguk is felelősségre vonhatók.
  • Az új egyházi törvény védelmet biztosít azoknak, akik ilyen jellegű információt hoznak a hatóságok tudomására, egyben arra utasítja az egyházmegyéket, hogy a tanúk személyazonosságát bizalmasan kezeljék.
  • A helyi egyházközösségek vezetői nem kötelezhetik hallgatásra azokat, akik szexuális visszaélést akarnak jelenteni, a klérus tagjainak pedig a vonatkozó világi törvények szerint kell együttműködniük a hatóságokkal.
  • A törvény egyik cikkelye a nagykorúság korhatárát 16-ról 18 évre emeli a szexuális visszaélések esetében, továbbá megtiltja a gyermekekről készült pornográf tartalmak birtoklását is.
  • Hangsúlyt helyez az előzetes vizsgálatok fontosságára is magas rangú egyházi személyek, például püspökök és bíborosok esetén.

A csütörtökön kiadott törvény a második az ilyen témájú pápai dokumentumok azóta, hogy a katolikus egyházfő februárban a püspöki karok elnökeivel tanácskozást folytatott a kiskorúak védelméről. Ferenc pápa korábban többször leszögezte: elkötelezett abban, hogy megszabadítsa az egyházat ezektől bűnöktől, erkölcsileg bármilyen árat is kell fizetni érte, és bármekkora szenvedéssel is jár.