Hongkongi utcai harcok: volt olyan rendőr, akit vegyszerrel locsoltak le
Elítélte a hétfői hongkongi tüntetés erőszakos cselekményeit Carrie Lam kormányzó, különös tekintettel arra, hogy a demonstrálók egy csoportja betört a kormányzati épületkomplexumba - írta a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap kedden.
Könnygázzal és gumibottal oszlatta fel a rendőrség az agresszív tüntetőket Hongkongban
Eldurvult a tüntetés, a tömeg egy része órákra elfoglalta a parlamentet, mielőtt határozott fellépéssel sikerült kiűzni őket.
A kormányzó helyi idő szerint hajnali 4 órakor a rendőr-főkapitányságon tartott sajtótájékoztatóján ígéretet tett arra, hogy elő fogja állíttatni a kormányzati épületekbe betörő és azokat megrongáló tüntetőket. Arról is beszélt, hogy elgondolkozott a történteken, és hajlandó párbeszédet folytatni a város lakóinak valamennyi rétegével, köztük a fiatalokkal - akik a többséget képezték az elmúlt hónapokban zajló, a kiadatási törvény módosítását célzó tervezet ellen folytatott sorozatos tüntetéseken.

A sajtótájékoztatón John Lee Ka-chiu biztonsági miniszter elmondta: a hétfői összecsapások miatt 13 rendőrt kellett kórházba szállítani, akiket egy eddig azonosítatlan vegyszerrel - feltehetően lefolyótisztítóval - öntöttek le.
Lo Wai-chung rendőrbiztos visszautasította azokat a vádakat, hogy a rendőrség szándékosan csalta volna csapdába a tüntetőket, hogy a kormányzati épületek megrongálásával elveszítsék az emberek szimpátiáját. Elmondta, hogy a rendőrök nyolc órán át védték az épületkomplexumot, és csupán ideiglenesen vonultak vissza onnan stratégiai egyeztetésre, mielőtt helyi idő szerint hajnali egy óra előtt visszafoglalták a tüntetőktől, akik ellen paprikaspray-t és könnygázt vetettek be. Több incidenst is felsorolt, amelyek a visszavonulást indokolták.
GRAPHIC LANGUAGE WARNING - Reuters footage shows the extent of damage to Hong Kong's legislative council after police used tear gas to disperse the protesters. Latest on the protests: https://t.co/VBJQf4F9Li pic.twitter.com/KpoltdQVXv
— Reuters Top News (@Reuters) 2019. július 2.
A kiadatási törvény módosítását célzó tervezet lehetővé tenné, hogy az egyébként különleges közigazgatásis státust élvező Hongkong olyan feleknek - köztük Kínának és Tajvannak - adhasson ki gyanúsítottakat, akikkel eddig nem volt kiadatási egyezménye. A tervezet ellenzői attól tartanak, hogy Peking visszaélne a jog adta lehetőséggel, és azt a politikai menekültek ellen használná fel, különösen mivel visszamenőleg is kérelmezhetné a kiadatást már lezárt ügyekben is. A bírálók ráadásul megkérdőjelezik a kínai igazságszolgáltatás tisztességét és átláthatóságát. (MTI)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Könnygázt vetett be a rendőrség a halálos áldozatokra emlékező tömeg ellen Görögországban
Egy 2023-as baleset miatt szabadultak el az indulatok.
február 28., 14:20
- Külföld
Bosznia-Hercegovina nem bízik a magyar békefenntartókban, hivatalosan kéri a lecserélésüket
Úgy vélik, a missziónak teljesen semlegesnek kell maradnia.
19 perce
- Külföld
Negyedórát adott Elon Musk az amerikai segélyszervezet dolgozóinak, hogy kiürítsék az irodáikat
A lépés Kínának és Oroszországnak kedvez.
február 28., 11:51
- Mindeközben
Sub Bass Monster nem herdálta el a pénzét, ügyesen fektetett be, így most nincsenek anyagi gondjai
20 perce
- Mindeközben
Különös dolog történt Rubint Réka otthonában, a biztonsági kamerát visszanézve a szava is elakadt
1 órája
- Címlapon
A véleménynyilvánító népszavazás jogilag nem, de politikailag megkötné a képviselők kezét
Orbán Viktor bejelentette a rendszerváltozás utáni kilencedik referendum megatartását.
1 órája
- Külföld
Megszólalt a Vatikán Ferenc pápa állapotáról: Lassabban gyógyul, mint ahogy szeretnénk
A szentatya jelenleg pihen.
február 28., 13:36
- Külföld
Donald Trump bejelentése miatt azonnal kitört a vámháború Kína és az Egyesült Államok között
Az elnök országa legnagyobb kereskedelmi partnereinek torkát akarja átharapni.
február 28., 15:08
- Külföld
Így harcolnak a tündék az orosz demokráciáért
Külföldön élő ellenzékiek pénzelik a háború és az orosz propaganda elleni összehangolt támadást.
február 28., 11:29
- Címlapon
Donald Trump az asztalra csapott, azonnali felszólítást küldött Kijevnek és Moszkvának
11 órája
- Címlapon
Példát statuálnak az oroszok a Renault gyárával, figyelmeztetés lehet a többieknek
Oroszország reagál a szankciókra.
5 órája
- Külföld
Vatikáni források szerint hörgőgörcse volt Ferenc pápának
A tájékoztatás szerint az egyházfőnek hirtelen kezdett romlani az állapota.
február 28., 20:31
- Mindeközben
Palácsik-Ráthonyi Tímea betekintést engedett Beverly Hills-i otthonába, lessen be ön is!
4 órája
- Mindeközben
Millie Bobby Brown a világ legrövidebb szoknyájában állt kamerák elé, kis híján mindent megmutatott, amit nem akart
7 órája
- Külföld
Donald Trump tagadta, hogy diktátornak nevezte volna Volodimir Zelenszkijt
Azt is közölte, hogy igyekszik minél több területet visszaszerezni Ukrajnának.
február 28., 07:05
- Külföld
Volodimir Zelenszkij sietősen elhagyta a Fehér Házat, nem írták alá a megállapodást
Az amerikai elnök azt mondta az ukrán elnöknek, hogy a harmadik világháborúval játszik.
február 28., 18:52
- Külföld
Orbán Viktor a bissau-guineai elnököt fogadta Budapesten
Bissau-Guinea segítségével számolna le a kormány a drogkereskedelemmel.
február 28., 17:48
- Külföld
Elon Musk véletlenül leállította az ebola megelőzésére szolgáló programot
Mindez az USAID-támogatások csökkentése közben történt.
február 28., 07:10
- Címlapon
Az Európai Tanács vezetője szerint Magyarország elszigetelődött, rögtön jött is rá a válasz
António Costa is megszólalt az EU-csúcs után.
9 órája
- Külföld
Elkerülhető lehetett volna a Hamász izraeli mészárlása
A vezérkari főnök vállalja a felelősséget.
február 28., 09:32
- Külföld
Bíróság előtt a volt lengyel miniszterelnök, 7 milliárdos kampánypazarlással vádolják
Bűnvádi eljárás zajlik a politikus ellen.
február 28., 07:30
- Külföld
Kiadták Mexikó egyik leghírhedtebb drogbáróját az Egyesült Államoknak
Az 1980-as években olyan nagy hatalma volt Mexikóban, mint Pablo Escobarnak Kolumbiában.
február 28., 10:34
- Mindeközben
Bárki részt vehet Gáspár Győző és Bea 8. esküvőjén, akinek van 1,2 millió forintja az egzotikus útra
9 órája
- Mindeközben
Különleges tárgyat vásárolt volna a Kincsvadászokban Fejes Tamás Wolf Katinak, de meghiúsult a terve
10 órája
- Mindeközben
Gelencsér Tímea kiakadt azon, hogy a kutyáját nem engedték be, amikor ügyintézni akart
tegnap, 22:04
- Címlapon
Valami készül, támadás jöhet a kormánytól
Bejelentésre készülhet Orbán Viktor, először mond beszédet jegybankelnökként Varga Mihály.
8 órája
- Külföld
Csúnyán érhet véget az Egyesült Államok és Kanada 150 éves barátsága
A kanadaiak egyre dühösebben állítják, nem lesznek az 51. amerikai állam.
február 28., 08:33
- Külföld
Véleményt mondtak a magyarok, kiderült, kit tartanak felelősnek az ukrajnai háborúért
Az Idea Intézet publikálta legfrissebb kutatását.
február 28., 09:16
- Külföld
Meghalt New Yorkban a világ legidősebb holokauszttúlélője
Rose Girone 113 éves volt.
február 28., 13:28
- Külföld
Elszabadultak az indulatok Athénban, könnygázzal kellett oszlatni a tüntető tömeget
február 28., 14:29
- Külföld
Tragédia Pakisztánban, merénylet történt egy iskolában
Hat halálos áldozata van a robbantásnak.
február 28., 13:05
- Külföld
Lavina sodort el építőmunkásokat Indiában
Legalább 41 embert keresnek még a mentőcsapatok.
február 28., 11:38
- Címlapon
VSquare: a TEK Dodikot ment kiszabadítani Boszniába, a közös gyakorlat csak fedősztori
Egyelőre minden érintett testület és szervezet hallgat.
7 órája
- Mindeközben
Kanye West volt barátnője elárulta, miért öltözteti kirívó ruhákba partnereit a rapper
tegnap, 18:45