A klímaháború után mire lehet még képes Bolsonaro?

Ahhoz képest, hogy Brazília területét és népességét tekintve is a világ ötödik legnagyobb országa, a nemzetközi médiában sokáig leginkább az egzotikumok kiapadhatatlan forrásaként jelent meg. Egzotikus a színes élővilága, egzotikusak virtuóz sportteljesítményei, egzotikus a – méltatlanul a szambaiskolák felvonulására lebutított – riói karnevál; de bizarr módon ugyanígy egzotikus a Brazíliától elválaszthatatlannak tűnő mindennapi erőszak, melynek hátborzongató megnyilvánulásait vagy puszta mértékét is egzotikumként fogyasztja az egyszeri klikkelgető.

Ez a perspektíva azonban, amely abszolút méltatlan volt az ország érdekességeihez és jelentőségéhez, alig egy év alatt megváltozott:

Azaz az ország feszítő társadalmi-politikai kérdései nemzetközileg is relevánssá váltak; sokkal inkább, mint akár a kétezres évek elején regnáló, most korrupciós vádakkal börtönben ülő baloldali Luiz Inácio Lula da Silva elnök nagyszabású reformkísérletei, akár a futball-vb és az olimpia idején. És hogy miért is tapad a világ figyelme Brazíliára? Ennek két, egymással lazán összefüggő oka van:

1. Jair Bolsonaro hatalomra jutása

Az évtizedeken keresztül a brazil törvényhozás hegedűslórántjaként tengődő politikus annak a nemzetközi populista árhullámnak a taraján szörfözött az elnöki székbe, melyről öt éve még minden, magát valamire tartó elemző képtelenségnek tartotta, hogy stabil demokráciákban is Trumphoz vagy Bolsonaróhoz hasonló figurákat emeljen hatalomra. De a Trópusok Trumpja sikerrel másolta le észak-amerikai mentorát (mondjuk, nemcsak a siker, hanem a kudarc receptjét is, de erről később), sőt, elnökként is a trumpi politika lelkes követőjévé vált. Odahaza botrányos ötleteivel, blöffjeivel és paranoid kultúrharcával Bolsonaro maga vált a brazil politika viszonyítási pontjává, külföldön pedig az Egyesült Államok unortodox lépéseinek első számú követőjévé a migrációs paktumtól a közel-keleti egyensúly felrúgásán át a klímapolitikáig mindenhol.

2. A globális klímapánik

De Bolsonaro Fülöp-szigeteki kollégájához, Rodrigo Dutertéhez hasonlóan talán megmaradt volna egy egzotikus nemzetközi trollnak (miközben trollkodását honfitársai nyilván ugyanúgy nyögnék), csakhogy elnökségének korábban nem látott súlyt adott a globális klímapánik. A klímaváltozás és annak hatásai miatti általános aggodalom – amit egyáltalán nem megalapozatlansága, hanem intenzitása miatt neveztem „pánik”-nak – egyik főszereplője az Amazonas-medence és annak élővilága, melynek sorsa óriási befolyással van az egész Földünkre.

És ennek ebben a sok félreértéssel teli, gyúlékony közhangulatban hajított zsarátnokot a zsindelyre Bolsonaro, aki kerek perec tagadja a klímaváltozás tudományosan bizonyított jelenségét, a környezetvédelmi problémák megoldására a széklet visszatartását javasolja, és az amúgy is riasztóan kizsigerelt erdők védelme helyett inkább azok gazdasági kiaknázásának felpörgetésében gondolkozik.

Ráadásul miközben jelöltként még csak az ostoba vagy cinikus (ezt az esetében nehéz eldönteni) nyilatkozatokig jutott, elnökként Bolsonaro már kézzelfogható károkat is okozott. Brazília egyes vidékein a szövetségi kormányzat uralma eddig is csak névleges volt, az illegális fakitermelésben, bányászatban vagy legelőbővítésben érdekelt agrárbárók élet és halál urai – és évente többtucatnyi meggyilkolt természetvédő és a törzsek életterét védő emberi jogi aktivista tanúsíthatja, hogy ez a minősítés nem puszta szuperlatívusz.

Ahogy azt részletesen bemutattuk, Bolsonaro lényegében a szövetségi és regionális kormányzat illegális erdőirtókkal vívott évtizedes harcát adta fel azzal, hogy az agrárminisztérium alá rendelte a környezetvédelmet, hogy kommunista/szabadkőműves összeesküvőkként kezelte az Amazonas védelméért küzdő szervezeteket (őket vádolta az elmúlt napokban elharapódzó gigantikus erdőtüzekért is). Az ellenőrzés lazulására azonnal lecsaptak az agrárbárók: az elmúlt évek hullámzása után idén megugrott az erdőpusztítás, Brazília 2019 júniusában 88 százalékkal, júliusban pedig 200 százalékkal több erdőt veszített, mint a tavalyi hasonló időszakokban.

És mivel Bolsonaro elnöksége első nyolc hónapjában az erdőirtók helyett inkább az erdőirtásra figyelmeztető kutatók ellen harcolt, saját klímarelativista buborékjából szidta az „összeesküvőket”, keveredett diplomáciai háborúba a klímapolitikát – legalábbis külföldön – nagyon komolyan vevő Németországgal vagy Dániával,

De mire képes ez az ember?

Ha a január 1-jén beiktatott Jair Bolsonaro kormányzását kissé megkapirgáljuk, akkor hamar arra a belátásra juthatunk, hogy valójában nem is elsősorban kormányzása okozza a legnagyobb bajokat, hanem a kormányzás hiánya. Ugyanis a kormányzat belharcai, saját botrányai, családjának zűrös ügyei, illetve az elnök elképzeléseit elvileg törvénybe öntő kongresszusi többség ingatag lojalitása miatt Bolsonaro még akkor is képtelen lenne az ökológiai válsághelyzetre kellő eréllyel reagálni, ha valóban teljes szívvel elfogadná a „kommunista” tudósok konszenzusát.

A hatékony kormányzás egyik akadálya maga Bolsonaro karaktere. Az egykor a hadseregben szolgáló kapitány többször is kifejtette, hogy neki az 1964 és 1985 között működő katonai diktatúra a példaképe, és számtalan tanújelét adta annak, hogy nincs türelme a minden kormányzat működtetéséhez szükséges babramunkához. Nincs türelme ahhoz, hogy egyeztessen, ha egyeztetni kell, hogy tető alá hozza azokat a kompromisszumokat, melyeket tető alá kell hozni, hogy elsimítsa azokat a belső konfliktusokat, melyeket el kell simítani.

De még ha Bolsonaro lenne is a brazil Deák Ferenc, akkor is gigászi feladat lenne a kormányzata alapját adó, egymással – a brazil sajtónak szinte mindent kitálalva – marakodó és széthúzó erők összefogása. Kormányzata ugyanis nem egy párton vagy egy pártkoalíción alapul – hanem négy olyan érdekcsoport összefogásán, melyben csak az a közös, hogy mindannyian utálják a 2003 és 2016 között kormányzó baloldalt.

Bolsonaro legfőbb gondja, hogy egy kis párt, a Szociálliberális Párt (melynek természetesen semmi köze a magyar értelemben vett baloldali liberalizmushoz) jelöltjeként választották meg, és nem sikerült a jobboldali pártokat úgy uszályába fogni, mint ahogy Donald Trumpnak sikerült saját nacionalista agendája alá törni az amúgy szintén igen sokszínű republikánus pártot. A törvényhozás felaprózottságára jellemző, hogy

És bár a kormánypártok többsége ideológiailag azonos platformon áll (társadalompolitikai konzervativizmus mellé gazdasági liberalizmus párosul), Bolsonarónak szinte minden egyes elképzeléséhez új többséget kell kovácsolnia, és még legalapvetőbb ígéreteit, mint például a lakossági fegyvertartás liberalizálását sem sikerült megvalósítania. Intézkedései – egyébként Trump lényegében összes közpolitikai döntéséhez hasonlóan – így főleg megmaradtak az elnöki rendeletek szintjén, ami előrevetíti azt is, hogy nem lesznek túl tartósak. Nézzük, kikről van szó.

1. A konteókon hizlalt nacionalisták

Őket azért illik elsőként előre venni, mert maga Jair Bolsonaro is ebbe a csoportba tartozik. Ők magyarországi sorstársaikkal ellentétben nem elsősorban a Facebookon virágzó álhíroldalakról és a kormánymédiából merítik a bölcsességet, hanem a YouTube-ról, mely ma Brazíliában kezdi átvenni a tévék helyét. A YouTube azért vált a nacionalisták platformjává, mert algoritmusa a konteókat, az álhírvideókat favorizálja, és – részben az ajánlások rendszerének segítségével – egyesítette a szélsőjobboldali youtubereket és azok univerzumait.

A YouTube algoritmusai tették sztárrá a brazil Szaniszló Ferencet, az amúgy Virginia államban található tanyáján élő Olavo de Carvalhót, aki a „klimatista” marxista összeesküvőkből álló ENSZ-től az üdítőit abortált magzatokból nyert sejtekkel ízesítő Pepsiig mindenről megmondja a frankót, és ez a frankó mára széles rétegekben elfogadott igazsággá vált. Brazíliában az álhírek és „alternatív” igazságok által teremtett világ legnagyobb hőse természetesen a marxisták/liberálisok/globalisták Sötét Erői ellen harcoló Bolsonaro (maga is sikeres politikai youtuber), akit sikere óta a nemzeti populisták nemzetközi apostola, Steve Bannon, Trump volt főstratégája is szárnyai alá vett – Bolsonaro egyik fia, Eduardo lett a „globalista” erők ellen harcoló nemzetközi mozgalmának, a Mozgalomnak a latin-amerikai elnöke.

2. A piaci reformokért lobbizó gazdasági elit és a neoliberális értelmiség

A csoport törekvéseiben nehezen kibogozható módon keverednek az állami szféra racionalizálására és manipulálására való törekvések. A chicagói iskolát követő neoliberális közgazdászok már 2016-ban meglátták Bolsonaróban a brazil Pinochetet, akit rá tudnak venni az állami vállalatok privatizálására, a világ egyik legkevésbé hatékony állami bürokráciájának megreformálására és a kirívóan igazságtalan, a brazil költségvetésnek 2050-re már a 26 százalékát elemésztő nyugdíjrendszer átalakítására. Az ő kulcsemberük Paulo Guedes gazdasági csúcsminiszter, de neoliberális közgazdász került a Brazil Fejlesztési Bank és a jegybank élére is.

3. A katonai elit

Az egykori kapitány kormányának harmadát katonák adják, ebből a frakcióból kerül ki Bolsonaro alelnöke, Hamilton Mourão is. A hadsereg ilyen mértékű kormányzati szerepe igen baljós üzenettel bír egy olyan országban, ahol még elevenen él a félfasiszta katonai diktatúra emléke. Mourão egyébként maga sem egy tőrőlmetszett demokrata, a volt tábornokot pár éve azért mozdították el parancsnoki beosztásából, mert megdicsérte azt az ügynököt, aki az épp akkor regnáló Dilma elnököt még partizánként megkínozta, majd pedig egy újabb katonai hatalomátvétel szükségességéről értekezett. Bolsonaro radikalizmusát jól mutatja, hogy kormányában Mourão számít az elnök józanabbik énjének – nagyjából úgy, mint 2018 végéig James Mattis tábornok, védelmi miniszter a Fehér Házban –, nyilatkozataival lehűti a permanens rendkívüli állapotban élő főnöke által felszított kedélyeket, hangsúlyozza a kormányzat demokratikus értékeit. Bolsonaróval való tudatos ellensúlyképzését egyesek úgy értelmezik, hogy Mourão már arra készül, hogy egy esetleges kormányválság esetén felelős, komoly, rendteremtő államférfiként magához ragadja a kormányzás gyeplőjét. Ennek a forgatókönyvnek van egy sokkal nyugtalanítóbb olvasata: eszerint Mourão azért került olyan váratlanul az alelnöki posztra, és azért játssza az ellensúlyt már a kormányzás első napjaitól kezdve, mert

4. Bolsonaro család

A 64 éves Jair Bolsonaro három fia, Eduardo, Carlos és Flávio is aktívan politizál (az elnöknek egyébként három házasságából összesen öt gyereke van), apjuk pedig igyekszik őket – a többi klikk neheztelését kiváltva – a lehető legmagasabb pozíciókba kinevezni. A már említett Eduardo – aki Magyarországon is járt áprilisban – eddig is a brazil alsóház tagja volt, de annak ellenére, hogy semmilyen diplomáciai tapasztalata nincs,

Flávio és Carlos pedig egyaránt Rio de Janeiro önkormányzatában politizál, az ő jelentőségük inkább a családi vagyon gyarapításában áll (illetve Carlos Bolsonarót sejtik a közösségi médiakampányok mögött).

A korrupció családon belül marad

Ha már első olvasásra úgy gondolja, hogy ez a koalíció nem lehet túl tartós, akkor igaza van. A katonai elit és a törvényhozás folyamatosan gáncsolja Bolsonaro dinasztikus törekvéseit, a nacionalisták fújnak a neoliberális közgazdászokra, meg úgy általában minden „globalista” befolyásra.

Ráadásul két olyan projekt előtt áll, melyekben minden országba bele szoktak bukni kormányok: a nyugdíjreform és az állami bürokrácia csökkentése. Egyelőre azonban a külföldi befektetők és hitelezők által nagyon várt (elvárt) reformok nem nagyon mozdultak előre, amit jelez Joaquim Levy, a beruházási bank elnökének lemondása. Őt egy újabb botrányt kirobbantva a gazdasági miniszter a Bolsonaro család egyik barátjával pótolt.

Ez a tény – mármint azon kívül, hogy a korrupció senkinek nem áll jól – azért is pikáns, mivel Bolsonaro 2018-as győzelmét nem kis részben radikális antikorrupciós retorikájának köszönhette, és a korrupció elleni harc sok választót érintett meg egy olyan országban, ahol a három megelőző elnök is korrupciós ügyek miatt állt bíróság elé.

Csakhogy azóta kiderült, hogy Bolsonaro pártja kamujelölteken keresztül nyelt el egy csomó közpénzt, egyik fia pedig Rio de Janeiro állam egyik szenátoraként keveredett a legsötétebb alvilágig vezető szálakkal átszőtt ingatlanpanamába. Ráadásul a baloldali miniszterelnökök elleni antikorrupciós perekben valóságos sztárrá vált igazságügyi miniszteréről az Intercept nyilvánosságra hozta, hogy még bíróként egy koncepciós per forgatókönyve alapján vezényelte le a Bolsonaro megválasztására legnagyobb fenyegetést jelentő népszerű exelnök, Lula elleni pert.

Kevesebb a gyilkosság, de több a szegény

Ráadásul reformtervek ide, neoliberális közgazdászok oda, a brazil gazdaságot sem sikerült beindítani, a GDP idei növekedése nem fogja elérni az egy százalékot sem (miközben a brazil jegybank tavaly még két százalékot jósolt). Az eleve elképesztő regionális és társadalmi egyenlőtlenségek is újra növekedésnek indultak. Ezért még nyilván nem Bolsonaro a felelős, de középtávon a baloldali kormányok által bevezetett családtámogatás kedvezményezettjeinek csökkentése miatti lecsúszás már az ő nyakán fog száradni.

A Bolsonaro-elnökség egyik prioritásának számító közbiztonság sem számít egyértelműen sikerterületnek. A lakossági fegyvervásárlás megkönnyítésére irányuló kezdeményezés egyelőre megmaradt kezdeményezésnek (nem mintha ez javított volna a helyzeten, sőt). A gyilkosságok száma pont az elmúlt néhány évben kezdett csökkenni, de egyáltalán nem biztos, hogy ezt a trendet Bolsonaro másik közbiztonság-javító tervezete, a rendőrök fegyverhasználati jogának radikális lazítása meg tudja dobni. A brazil rendőrök így is ötóránként lőnek le egy embert, jogvédő szervezetek szerint sokszor teljesen indokolatlanul. (Nem mellesleg pedig a börtönreform sem halad egyelőre.)

A kormányzat nagy nyilvánosság előtti torzsalkodásai, a nagy garral bejelentett reformok halogatása, a Bolsonaro családot érintő korrupciós ügyek miatt a Jair Bolsonaro elnöksége elé elsöprő optimizmussal (de tényleg elsöprő, 80 százalékos pozitív várakozással) néző választók is gyorsan elidegenedtek. Bolsonaróra egyre kevésbé tekintenek az eliten felülemelkedő vezetőként, mint inkább tehetetlen, korrupt bábként. Támogatottsága nagyjából fél év után beállt a 30 százalék körüli szintre, és bár innen nem ment lejjebb, ez mégis nagyon alacsony – különösen azért, mert ahogy

Borítókép: Környezetvédők tiltakoznak az amazonasi esőerdő irtása és Jair Bolsonaro brazil elnök ellen Buenos Airesben, Argentínában, 2019. augusztus 23-án. Fotzó: REUTERS/Agustin Marcarian