Megállapodtak az új olasz kormánykoalícióról, Salvini hoppon maradt
További Külföld cikkek
- Golyóálló mellényben késelt a tizenkét éves portugál fiú, egy iskolai alkalmazott fékezte meg az őrjöngő diákot
- Lemondott a szlovén oktatási miniszter
- Várhelyi Olivér megtiszteltetésnek nevezte új biztosi jelölését
- Francia és kelet-európai zsoldosok puccsa bukott meg Venezuelában
- Megszólalt Gál Kinga, a Patrióták alelnöke, támogatják Matteo Salvinit
Megállapodás született a baloldali populista Öt Csillag Mozgalom és a balközép Demokrata Párt között az új olasz kormánykoalíció felállításáról, amelyet továbbra is Giuseppe Conte eddigi független miniszterelnök vezet majd, jelentette be Luigi Di Maio, az olasz Öt Csillag Mozgalom (M5S) vezetője.
Szerdán Nicola Zingaretti, a Demokrata Párt (PD) főtitkára a Sergio Mattarella államfővel tartott megbeszélése után azt mondta: szerinte Giuseppe Conte lesz az egyetlen közös eleme az eddigi és a most létrehozandó kormánynak, mivel a PD minden másban váltást sürget egy teljesen új politikai és társadalmi idény elindításával Olaszországban. Nicola Zingaretti azt mondta:
Véget akarunk vetni a gyűlölet, a harag, a félelem időszakának.
Luigi Di Maio, az olasz Öt Csillag Mozgalom vezetője azt mondta: mozgalmuk végre akarja hajtani azt a programot, amelyre a választóktól megbízatást kapott. A kormányválságról azt mondta: "nincsenek jobboldali vagy baloldali megoldások, csak megoldások". Az M5S és a PD számára a neheze ezután következik: ki kell alakítaniuk a közös kormányprogramot, és el kell osztaniuk a kormányzati pozíciókat.
Giuseppe Conte független kormányfőként 14 hónapig vezette a szélsőjobboldali Liga, és a populista, elitellenes Öt Csillag Mozgalom koalícióját. A kisebbik olasz kormánypárt, Matteo Salvini belügyminiszter szélsőjobbos Ligája azonban augusztus elején bejelentette: megvonja a bizalmat a kabinettől, és előrehozott választásokat akar kicsikarni.
A múlt héten Conte lemondott miniszterelnöki posztjáról. Ezután kezdett tárgyalásokba egymással a baloldali populista, bevándorlásellenes Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a Demokrata Párt ( PD). Sergio Mattarella államfő legkésőbb csütörtökön megbízhatja Giuseppe Contét az M5S-PD kormány megalakításával.
Ezzel - egy időre legalábbis - kútba esett a bevándorlást élesen ellenző, és Brüsszel ellen hadjáratot folytató Matteo Salvini korábbi belügyminiszter terve arra, hogy előrehozott választások útján a Liga legyen Olaszország vezető ereje, ő pedig a miniszterelnök.