Megkapta a királyi jóváhagyást, december 12-én előválasztást tartanak a britek

2019.10.31. 19:43

Megkapta a királyi jóváhagyást, így törvényi erőre emelkedhetett a december 12-re tervezett előrehozott választás Nagy-Britanniában - írja a Sky News.

A törvényjavaslatot mindössze két nap alatt küldték végig az összes szükséges jogi lépcsőn, mire törvény lett belőle.

A britek tehát december 12-én négy éven belül harmadszorra is szavaznak, ami még külön érdekesség, hogy 1923 óta ez lesz az első előrehozott választás.

A jelenlegi miniszterelnök, Boris Johnson nagyon támogatja a brexitet, és abban bízik, hogy az előrehozott választáson elégséges többséget tud szerezni ahhoz, hogy könnyedén átverje a képviselőkön az akaratát.

A brit kilépést egyébként a legutóbb úgy képzelte el, mintha az egy melegítésre váró mikrós kaja lenne. „Van egy konyhakész megállapodásunk, amit rögtön be is dugunk a mikróba, amikor visszatérünk a választás után" - fogalmazott a miniszterelnök.

Az előrehozott választás jó ideje formálódott már, ennek a körülményeiről ebben a lenti cikkünkben írtunk bővebben.

Kapcsolódó

A brit alsóház támogatja a december 12-i előrehozott választást

Kedden már átment Boris Johnson javaslata. A Lordok Háza még hátravan, de újraosztják a lapokat a brexitpatthelyzet után. 1923 óta először tarthatnak decemberben választást az Egyesült Királyságban.

Arról pedig, hogy a brexit és az előrehozott választás során melyik brit politikai erő és politikus hogyan akar helyezkedni, hogy a lehető legtöbbet hozza ki a helyzetből, a Kibeszélő podcast legutóbbi részében beszélgettünk. Érdemes meghallgatni ezt is, ha valaki szeretne kicsit közelebb kerülni az évek óta húzódó folyamat megértéséhez.

Kapcsolódó

A brexitről szóló népszavazás is lesz a brit választás

A brexitpatthelyzet után előrehozott választáson fordulhat meg minden a briteknél. Vajon van-e esélye a Munkáspártnak Johnson és a konzervatívok ellen? Kibeszélő podcast.