Valér
1 °C
9 °C
Index - In English In English Eng

Indonéziában megöltek két pálmaolaj-ellenes aktivistát

2019.11.10. 13:24 Módosítva: 2019.11.10. 13:54

Tíz nappal ezelőtt Szumátra északi részén egy pálmaolaj-ültetvény közelében holtan találták az 55 éves Martua Parasian Siregart, valamint a 42 éves Maraden Sianipart. Mostanra kiderült, hogy a gyilkosságukat valószínűleg egy, a pálmaolajiparban érdekelt üzletember rendelte meg - írja a Reuters.

A két áldozat korábban újságíróként dolgozott, akik belekeveredtek egy pálmaolaj-ültetvényt üzemeltető cég és a helyi lakosok közötti vitába. A rendőrség pénteken letartóztatta az Amelia pálmaolajcég vezetőjét, akit azzal gyanúsítanak, hogy 3000 dollárt (kb. 900 ezer forint) fizetett azért, hogy végezzenek a két aktivistával.

„Ez is csak megerősíti azt a gyanúnkat, hogy a pálmaolajcégeknél a jogsértések teljesen hétköznapiak. Ez egy fenyegetés az aktivistáknak és az újságíróknak is" - mondta Dana Prima Tarigan, az Indonéz Fórum a Környezetért (WALHI) nevű környezetvédelmi szervezet vezetője.

A rendőrség elmondása szerint a gyilkosság egy olyan ültetvény mellett történt, amit már 2018-ban bezártak azért, mert illegális fakivágásokat hajtott végre, hogy még több olajpálmát tudjon ültetni. Az újságírókból lett aktivisták pedig abban igyekeztek segíteni a helyieket, hogy meg tudják szerezni a felügyeletet az ültetvény fölött.

A mostani késeléses gyilkosságok csupán néhány héttel azután történtek, hogy a WALHI jogásza életét vesztette egy autóbalesetben, amiről sokan azt tartják, hogy nem a véletlen műve volt, hanem csak jól álcázott gyilkosság, ezért jogvédő csoportok további vizsgálatokat követelnek.

Az Independent közben a Greenpeace kutatásaira hivatkozva arról ír, hogy olyan nagy élelmiszeripari és kozmetikai cégek, mint a Nestlé, az Unilever és a Procter & Gamble is összeköthetőek azokkal az erdőtüzekkel, amelyek akkora légszennyezést okoznak Indonéziában, hogy tízmillió gyerek egészségét veszélyeztetik. Ezek a cégek ugyanis a legnagyobb pálmaolaj-felvásárlók között vannak, a pálmaolajjal foglalkozó földművesek, pedig felgyújtják az erdőket azért, hogy így tisztítsanak meg területeket, hogy további olajpálmákat tudjanak ültetni.

A világ két legnagyobb pálmaolaj-termelője Indonézia és Malajzia a globális termelés 85 %-áért felelős. A pálmaolaj évente 60 milliárd dollárt termelő üzlet a világon, nem véletlen, hogy Indonéziában annak ellenére folyamatosan újabb és újabb erdőket vágnak ki az igénytelen, de nagyon sokmindenre remekül használhaó olajpálma termesztéséhez, hogy folyamatosan csökken a pálmaolaj árfolyama.

Kapcsolódó

Indonézia egyre jobban önti magából a pálmaolajat

Malajzia és Indonézia durván pörgeti a pálmaolaj-üzletet, miközben a világban egyre kisebb a kereslet iránta. Közel két éve csökken a pálmaolaj ára.

Az olajpálma termesztése nem új dolog, a története évezredekre nyúlik vissza. Már az ókorban is nyertek ki sütőolajat a gyümölcseiből, és a növény minden részét hasznosították, főként tüzelő- és építőanyagként. Az utóbbi évtizedekben az olajpálma-ültetvények területe megsokszorozódott, ahogy a globális élelmiszer- és vegyipar felfedezte magának a pálmaolajat. Az előnyei tagadhatatlanok. Az olajpálmának az egyéb olajtermő növényeknél

sokszor kisebb termőterületre van szüksége, hogy ugyanannyit teremjen.

Nem csoda, hogy a pálmaolaj ma világszerte a legnépszerűbb növényi olaj, a teljes fogyasztás harmadát teszi ki. A felhasználása a környezetvédelmi kampányok dacára rendíthetetlenül emelkedik. A szupermarketekben kapható termékek nagyjából felében megtalálható a pálmaolaj.

Kapcsolódó

Nem élhetek pálmaolaj nélkül

A pálmaolaj az esőerdőket kiirtó sátán, ebben nagyjából mindenki egyetért. De az alternatívák jobbak lennének? És tényleg meghal egy orangutánbébi, ahányszor megeszünk egy kanál Nutellát?

Az mindenesetre nem állítható, hogy Délkelet-Ázsiában nagy hagyományai lennének az olajpálma-termesztésnek. A növény Afrikából származik, a mai Indonéziába a múlt század elején telepítették be. A harmincas években még csak 100 ezer hektárt foglaltak el a pálmaültetvények, de a század későbbi évtizedeiben a technológiai fejlődésnek köszönhetően a termelés kilőtt. Nemesítettek a kártevőknek ellenálló változatokat, és még egy hatékony beporzórovart, az afrikai pálmazsizsiket is betelepítették az országba. Ma Malajziában és Indonéziában összesen 4,5 millióan élnek olajpálma-termesztésből, Indonéziában 25 millió ember megélhetése függ közvetett módon az iparágtól.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport

Klímaváltozás, környezettudatosság, fenntartható jövő.
Ezek nem csak trendi hívószavak, hanem a közös valóság, amiben mindannyian élünk. A Zöld Indexen mi is kiemelt figyelemmel foglalkozunk ezekkel a témákkal. Ha te is fontosnak tartod, hogy azoknak is élhető bolygójuk legyen, akik ma születnek, csatlakozz hozzánk a Zöld Indexen.