Pandora, Gabriella
0 °C
3 °C
Index - In English In English Eng

Különösen erőszakos volt az éjszaka Hongkongban

2019.11.19. 05:33 Módosítva: 2019.11.19. 05:34

Több százan továbbra is a Hongkongi Műszaki Egyetem kampuszán ragadtak, ahol napok óta a rendőrök és a tüntetők néznek hol feszülten, hol erőszakos jeleneteket követően egymással farkasszemet, írja az MTI a South China Morning Post című hongkongi lapra hivatkozva.

Az éjszaka többen kiszöktek a rendőrök által körülvett kampuszról, de sokan továbbra sem hajlandóak elhagyni az egyetem területét, habár beszámolók szerint fogytán vannak az élelem- és ivóvízkészleteik. 

A CNN szerint a hat hónapja tartó összecsapásokhoz képest is különösen erőszakos volt a hétfő éjszaka, a tiltakozók városszerte közlekedésbénító akciókat tartottak. A városállamban csütörtöktől általános tanítási szünetet rendeltek el.

Chris Tang, a kedden felesküdő, új hongkongi rendőrfőkapitány azt mondta egy interjúban, hogy a város 31 ezer fős rendőrsége nem képes önállóan véget vetni a soha nem látott mértékű társadalmi zavargásoknak, és szüksége van a hongkongiak támogatására.

A hetedik

Azóta, hogy Hongkong 1997-ben a brit gyarmati uralom alól visszatért Kínához, Tang a hetedik rendőrbiztos a városban. Elődje, az 58 éves Stephen Lo hétfőn 35 évnyi szolgálat után vonult vissza.

A rendőrség az összecsapások során több mint 10 ezer flakonnyi könnygázt vetett be, és 18 esetben alkalmazott éleslőszert. Emellett sokszor gumilövedéket, paprikasprayt és festékkel színezett vizet lövő vízágyút használt a tömeg oszlatására. Az akciók során csaknem 1700 ember sérült meg, köztük mintegy 450 rendőr.

Tang egy olyan érzékeny ponton veszi át az irányítást, amikor a rendőrséget lankadatlanul túlkapásokkal vádolják a demonstrációk kezelését illetően. Ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott:

a hongkongiaknak el kellene ítélniük az erőszakot, mert azzal, hogy némán tűrnek, további biztatást nyújtanak a szélsőséges tüntetőknek. Szerinte, ha már korábban szót emeltek volna az erőszak ellen, a társadalom nem jutott volna el a jelenlegi állapotába az elmúlt öt hónap során.

Több videón látni ugyanakkor, hogy a rendőrség a legkeményebb eszközöktől sem riad vissza, az alábbi képsorokon például csapatbuszokkal indultak meg a tüntetők ellen.

A Hszinhua kínai állami hírügynökség keddi jelentése szerint Peking elítélte a hongkongi legfelső bíróság hétfői döntését, amellyel alkotmányellenesnek minősítette az október 5-én hatályba lépett, a demonstrációkon az arcmaszkok viselését tiltó törvényt.

The truth behind Nathan Road Stampede: Police used minibuses to ram protesters. from r/HongKong

Zan Tie-vej, a kínai kormányzat törvényhozó bizottságának szóvivője úgy fogalmazott: a bírósági határozat nem felelt meg Hongkong alaptörvényének, és csakis az országos törvényhozás dönthet arról, hogy egy hongkongi törvény megfelel-e az alaptörvénynek.

„Semmilyen más hatóságnak nem áll jogában határozatot hoznia".

A hatodik hónapban járó tüntetések kapcsán eddig 4491 embert vettek őrizetbe, közülük a legfiatalabb csupán 11 éves.