András herceg nem működik együtt az FBI-jal
Az FBI megkereste András herceget, Jeffrey Epstein tetteivel és halálával kapcsolatban akartak kérdéseket feltenni neki, de a herceg az ügyet ismerő források szerint nem tanúsított semmiféle együttműködést – írja a BBC. Azt, hogy András herceget megkereste az FBI, a herceget képviselő amerikai ügyvéd, Attorney Geoffrey Berman erősítette meg.
András herceg a BBC szerint azt mondta, nem látott és nem tapasztalt semmi gyanúsat akkor, amikor Epstein otthonaiban járt.
A milliárdos Jeffrey Epsteint tavaly augusztusban találták holtan cellájában, miután felszámolták a gyereklányokból épített szexhálózatát. A feltételezések szerint több befolyásos és ismert személy is igénybe vehette Epstein szolgáltatásait, András herceget egy már felnőtt korú nő vádolta meg azzal, hogy szexuálisan kihasználta őt, amikor még fiatalkorú volt. A most 36 éves Virginia Roberts szerint András három alkalommal érintkezett vele szexuálisan Epstein bizarr pedofil szigetén.
Epstein halálának körülményei egyébként továbbra is tisztázatlanok. Az üggyel kapcsolatban azoknak a nőknek is van félnivalójuk, akik folyamatosan biztosították Epsteinéknek az utánpótlást áldozatokból, és a férfi szavára a szexuális visszaélésekben is részt vettek.