Az iráni rezsim addig terelt, míg megállíthatatlanná vált a járvány

Amikor január végén kiderült, hogy Vuhanban valóban komoly járvány tört ki, az iráni vezetés magabiztosan deklarálta, hogy ilyen náluk nem fordulhat elő. Az egészségügyi miniszterhelyettes a karantént „világháború előtti ósdi módszernek” nevezte, és azzal is dicsekedett, hogy a hatóságok felkészültségének köszönhetően egészségügyi védőmaszkokat exportálhatnak Kínába.

Február 19-én azonban kiderült, a Teherántól délre fekvő Kum városában két fertőzöttet találtak, ráadásul mindketten bele is haltak a betegségbe. Az önelégültség korszaka egy csapásra véget ért.

Az első héten még csak néhány fertőzöttet és tíznél kevesebb halottat jelentettek, azonban már ekkor élt a gyanú, hogy valójában egy sokkal nagyobb méreteket öltő járványt próbálnak elbagatellizálni (a politikusok főleg az amerikai rémhíreket szapulták, és Haszán Róháni elnök úgy vélte, március elejére az élet visszatérhet a rendes kerékvágásba).

Az nyilvánvaló volt, hogy ha Kum városában megjelent a koronavírus, akkor az nem lehet elszigetelt eset. Az 1,2 milliós város ugyanis jelentős zarándokhely (presztízsét növeli, hogy Khomeini ajatollah is itt élt), ahová a Közel-Kelet minden régiójából érkeznek hívők. Ráadásul a város az iszlám síita irányzatának legfontosabb oktatási központja, Kumban emellett szekuláris egyetemek is működnek. A városban 80 ország 50 ezer diákja tanul, Pakisztánból 6000 fiatal jár az itteni oktatási intézményekbe, ami már február közepén valószínűsítette, hogy a járvány rég túlterjedt az iráni határokon.

A fertőzöttek és a halálos áldozatok bejelentett aránya is gyanúsan magas volt, az általánosan jellemző 3 helyett 10 százalékra rúgott, amiből szinte mindenki azt a következtetést vonta le, hogy a fertőzöttek száma sokkal nagyobb. Egy magyar kutató egy Iránból érkező libanoni, illetve egy kanadai beteg felbukkanásából már február 22-én azt a (helytálló) következtetést vonta le, hogy

És a fertőzés nemcsak néhány tartományt, hanem az ország egészét érinti.

Ráadásul lehet, hogy a teheráni vezetés (melyben a síita vallási hatóságok ellenőrzik a féldemokratikusan megválasztott kormányt) igyekszik totális ellenőrzése alatt tartani a nyilvánosságot – az információs kontroll érdekében a novemberi véres tüntetések alatt még azt is bevállalta, hogy teljesen lekapcsolta az internetet –, de Irán nem Észak-Korea, és a vezető nemzetközi lapok rengeteg információt tudtak szerezni helyi orvosoktól, hivatalnokoktól. A BBC perzsa nyelvű adása például kórházi információk alapján már február végén is 200 halottról tudósított.

A beszámolók egyöntetűen arról szóltak, hogy a koronavírus már február elején megjelent Iránban, de az egészségügyi intézmények nem rendelkeztek megfelelő szűrőberendezésekkel, a hatóságok pedig nagyobb hangsúlyt fektettek az egészségügyi dolgozók és a közösségi média elhallgattatására, mint a rendkívüli intézkedésekre. A New York Times által megszerzett, széles körben terjesztett hivatalos levél szerint a titkosszolgálat mindenkit figyelmeztetett, hogy a fertőzöttek számának terjesztése „nemzetbiztonsági fenyegetést” jelent, és ennek megfelelően fognak eljárni a „félelemkeltőkkel” szemben.

A hatósági fenyegetések ellenére sokan törték meg a hallgatást. Egy parlamenti képviselő már február 24-én 50 halottról (akkor a bevallott szám ötszöröséről) számolt be Kum körzetében, a Kaszpi-tenger partján fekvő másfél milliós Golesztán tartomány egészségügyi biztosa pedig sajtótájékoztatón fakadt ki:

Ott üvöltöztünk az egészségügyi minisztériummal, hogy 594 koronavírusos betegünk van [Teherán ekkor a tartományból 24 beteget jelentett], de a minisztérium azt válaszolta, hogy mivel nem tudunk pozitív teszteredményt felmutatni, nem kapjuk meg a kért felszerelést. Állandóan azt hallgattuk, hogy „várjatok, várjatok, várjatok”, azután egyszer csak felhívtak, hogy mi vagyunk a járvány egyik epicentruma.

Addig sunnyogtak a politikusok, míg maguk is meg nem fertőződtek

A koronavírus kezdeti elhanyagolásának legkétségbevonhatatlanabb jele azonban az, hogy a járvány telefertőzte a politikai elitet.

Az egészségügyi miniszterhelyettesről – ő volt ugyebár az, aki lefitymálta a karantént – látványos körülmények között derült ki, hogy elkapta a vírust, de megfertőződött az 1979-es forradalom egyik ismert alakja, Masoumeh Ebtekar alelnök, és legalább 23 parlamenti képviselő. A kormányzatból már hatan vesztették életüket; köztük a teokratikus rezsim első vatikáni nagykövete, a külügyminisztérium egyik magas rangú tanácsadója, és ami a legnagyobb riadalmat keltette, Ali Hamenei ajatollah egyik közeli tanácsadója (maga a 80 éves legfelsőbb vallási vezető nem kapta el a koronavírust).

Ahogy a Time magazinnak egy teheráni orvos felvázolta:

Azért kapta el ennyi hivatalos személy a koronavírust, mert mindig el akarják titkolni az igazságot; nem viselnek védőfelszerelést, amikor kórházról kórházra járnak, hogy ne rombolják le a hivatalos összképet, miszerint „a helyzet nem komoly”. Teljesen nyilvánvaló, hogy végül elkapják a vírust.

A politikusokat a rossz beidegződéseken kívül a járvány kezdeti szakaszában az is motiválta az elbagatellizálásban, hogy nem akarták elijeszteni a polgárokat a február végén tartott parlamenti választáson való szavazástól (mely ennek ellenére a forradalom győzelme óta nem látott alacsony részvételt hozott).

Márciusra azonban a kormányzat már nem a választásokra, hanem a járvány megfékezésére mozgósított, és egyre komolyabb intézkedéseket hozott:

• a tömegközlekedés járműveit folyamatosan fertőtlenítik, a nagyvárosok legforgalmasabb utcáin is fertőtlenítő folyadékot fecskendeznek;
• a rezsim mindenesének számító Forradalmi Gárda mobil kórházakat állított fel egyes városokban;
• kihirdettek egy fertőtlenítési tervet, mely szerint a Forradalmi Gárda alá tartozó Baszídzs népi milícia 300 ezer embere házról házra járva fertőtleníti a fertőzött negyedeket;
• a március 20-án ünnepelt perzsa újévig meghosszabbították az iskolákban két hete elrendelt tanítási szünetet;
• ellenőrző pontokat állítanak fel a nagyvárosok határában;
• ezenkívül kérték a lakosokat, kerüljék a készpénzes fizetést.

A pánikhangulatot jelzi, hogy több mint 54 ezer, öt évnél rövidebb börtönbüntetésre ítélt rabot engednek szabadon a börtönökből (ami azt is mutatja, hogy a büntetés-végrehajtási intézeteket is elérte a járvány); és miután a múlt héten leállították az észak-iráni Gilan tartományból Teheránba tartó repülőjáratokat, azt már nem mondták meg, pontosan mi is magyarázza a drasztikus intézkedést.

Péntekre már az állami hírügynökség is feladta: bejelentette, a kórházaktól beérkező adatok alapján valószínűleg a hivatalosan regisztráltnál több lehet a fertőzöttek száma. A hivatalos adatok is egyre meredekebb növekedésről szólnak: Csütörtökről péntekre 1234 új fertőzést és 16 új halálesetet jelentettek be – azaz

Csakhogy a lakosság az elmúlt évek tapasztalatai alapján mélységesen bizalmatlan a kormányzattal szemben – a bizalmi válság pont néhány héttel a járvány előtt érte el a mélypontot, amikor a Teherán felett lezuhant ukrán utasszállítóval kapcsolatban a hatóságok napokon keresztül el akarták titkolni, hogy a gépet az iráni légvédelem lőtte le. És mivel az országban egymást érik a tüntetések és tiltakozó mozgalmak (ezek kiterjedését az állandó hírzárlat miatt nehéz pontosan megbecsülni), képzelhető, mennyire örülne a lakosság azoknak a milicistáknak, amelyek eddig a fertőtlenítés helyett a kormányellenes tüntetők szétverésében jeleskedtek.

Helyi beszámolók szerint az emberek nagyon eltérő módon állnak hozzá a járványveszélyhez. Miközben Teherán utcái kiürültek, Kum zarándokhelyei látványosan – a hatóságokat is sokszor felháborítva – dacolnak a járványveszéllyel; miután a napokban központilag rendelték el a hagyományos pénteki imák szüneteltetését,

Az ország harmadik legnagyobb városát, Iszfahánt sem rázták meg a hírek, egy, a BBC-nek nyilatkozó orvos szerint 

a legtöbben azt hiszik, bárhol máshol előfordulhat a koronavírus, de Iszfahánban nem. Az utcán alig látni valakit maszkban vagy védőkesztyűben.

Nem csak a hatóságokon múlik a védekezés

Iránban alapvetően fejlett az egészségügyi ellátás, és a hatóságok már a járványügy területén is bizonyítottak; 2008-ban például sikerrel vették fel a harcot a szomszédos országokban terjedő kolerajárvánnyal. Azonban az egészségügy is komoly forrás- és eszközhiánnyal küszködik; ráadásul

Annak ellenére, hogy a 2017 után egyre szigorodó, majd a nukleáris megállapodás felmondását követően az országot a csőd szélére taszigáló szankciók elvileg nem terjednek ki a humanitárius és orvosi eszközökre, a gyakorlatban az európai vállalatok vonakodnak az iráni cégekkel való üzletkötéstől, mivel tartanak az amerikai retorzióktól. A szankciók bankszektorra kiterjedő korlátozásai miatt az utalások is nagyon körülményesek. A kórházak a gyógyszerektől az ágyakon át a lélegeztető maszkig sok fontos, külföldről beszerezhető eszközhöz és sok fontos alapanyaghoz képtelenek hozzájutni. És miután egyre több országban kezdődött meg a készletfelhalmozás, az általános ellátási nehézségek csak fokozódnak, és ezt még az orvosok sok helyen tapasztalható lelkesedése és elkötelezettsége sem tudja kompenzálni.

És ahogy Kínában is lehetett tartani attól, hogy a holdújévre megmozduló százmilliók adnak újabb lökést a koronavírus terjedésének, úgy Iránban is félő, a perzsa újévben kicsúcsosodó kéthetes, rokonlátogatásokkal és utcai fesztiválokkal tarkított ünnepségek sem fognak segíteni az amúgy is kaotikus járványhelyzeten. A koronavírus terjedését az olyan mindennapi szokások is elősegítik, mint a nők és férfiak körében egyaránt népszerű puszival és öleléssel való köszönés. Nem csoda, hogy Iránban kisebb népi mozgalmak (és nagyobb netes mémhullámok) indultak el az ehhez hasonló alternatív üdvözlések bevezetésére:

Nemzetközi karantén bünteti az országot

Irán gondjait tetézi, hogy az amúgy is sok szempontból elszigetelt ország mára Kínával azonos globális egészségügyi kockázattá vált.

Részben a politikai vezetés hanyagságának köszönhetően a Közel-Keleten Iránból terjedt el a koronavírus, de Kanadától Svédországon át Új-Zélandig (és most már Magyarországig) világszerte felbukkant iráni eredetű fertőzött. Irán összes szomszédja lezárta az országgal közös határszakaszát, a koronavírus miatt komoly gazdasági károk elé néző, Teheránnal – Katart leszámítva – amúgy is ellenséges viszonyban lévő Öböl-országok leállították az iráni repülőjárataikat (ami újabb késedelmet okozott az egészségügyi eszközbeszerzésekben).

Irán koronavírus miatti nemzetközi elszigeteltsége újabb csapást jelent a sorozatos szankciók, a közel-keleti hegemóniáért vívott árnyékháború költségei, illetve a költséges vallási és katonai privilégiumok miatt amúgy is rossz állapotban lévő gazdaságnak. A téli hónapok pangása után a márciusi újévi ünnepi időszak a kiskereskedelem és a turizmus számára is a csúcsszezont jelenti. Mármint normális körülmények között. Most azonban a vásárok és a nagyáruházak forgalma visszaesett, a szállodák üresen állnak, az elmúlt hetekben az iráni hotelek foglalásainak 80-90 százalékát visszamondták, ami nagyjából garantálja a külpolitikai válságok miatt amúgy is küszködő szektor csődjét.

(Borítókép: Folyékony fertőtlenítőszert oszt a lakosoknak az iráni Forradalmi Gárda egyik katonája a járvány miatt Teheránban 2020. március 5-én. Fotó: MTI/EPA/Abedin Taherkenareh)