Egyetlen nap alatt nyolcezerrel több koronavírusos Amerikában

További Külföld cikkek
-
Megérkezett a megbízólevél, Fegyir Sándor Ukrajna magyarországi nagykövete
- Hét kilométeren keresztül vonszolta halott bajtársa testét az ukránok oldalán harcoló kárpátaljai magyar katona
- Reagált a magyar kormány Manfred Weber kijelentésére: Nekünk meg a brüsszelitákból van elegünk
- Orbán Viktor egyedüliként vétózott Ukrajna ügyében az EU-csúcson
- 15 főre emelkedett a dél-koreai hadgyakorlaton megsebesültek száma
A legfrissebb adatok szerint az USA-ban már több mint négyszázan veszítették életüket a koronavírus-járványban. Vasárnap a WHO adatait használó statisztikai oldal egy ideig még 13 957 új fertőzöttet is mutatott, ami azt jelentette volna, hogy mivel előző nap végén még csak nagyjából 24 ezren voltak betegek, a koronavírusosok száma egy nap alatt csaknem 60%-kal emelkedett. Az adatot magyar idő szerint este kilenc után korrigálták, eszerint vasárnap 8149 új esetet regisztráltak, így az összes fertőzött száma nagyjából harminc százalékkal 32 356-ra nőtt.
Az egyik legsúlyosabban érintett állam New York, ahol már csaknem 16 ezer megbetegedésről tudnak, vagyis a 32 ezer amerikai fertőzött fele ott él. Ezzel New York állam a fertőzött országok listáján a nyolcadik helyen állna, ha lenne értelme egy ilyen összehasonlításnak (a hetedik Franciaországban 16 008 eset van a cikk megjelenésekor). Az USA-n belül értelmezve New York messze a legveszélyeztetettebb állam, Washingtonban, Kaliforniában, Michiganben és New Jersey-ben van még 1000-nél több fertőzött.
Hol, hogy áll most a járvány?
Minden adat a koronavírusról, naprakészen, térképekkel, grafikonokkal.
Éppen ezért érthető az állam kormányzójának, kiakadása, miszerint a kormány magukra hagyta őket. Andrew Cuomo szerint az állam egyelőre egy fillért nem kapott a megszavazott központi segélycsomagból pedig meglehetősen nagy szükségük lenne rá. "Jelenleg 53 000 kórházi ággyal számolhatunk, de a prognózis szerint hamarosan 110 000-re lesz szükség. A törvény megfogalmazásába csúszott egy hiba, emiatt nem kaptunk egy fillért sem, de hiába jeleztük, nincs megoldás."
Cuomo arra is felhívta a figyelmet, hogy az államok egymással versenyeznek az egészségügyi felszerelésekért, és ez elég rossz gyakorlat.
Központi elosztórendszert kellene kidolgozni, de villámgyorsan, mert így egyik állam a másikkal versenyez, aminek nagyon rossz vége lesz. Az nem járható út, hogy New Yorkl állam kormányzójaként Florida vagy Kalifornia kormányzójára kell rálicitelnem a gyártóknál, hogy megkaphassuk a megfelelő felszerelést. Az árakat máris elkezdték felhajtani, pedig még nagyon az elején tartunk a dolognak.
Egy példát is hozott: egy 85 centbe (279 forint) kerülő maszk beszerzési ára 7 dollárra (2300 forintra) ugrott. A rendelkezésre álló tesztek száma is gondot okoz, különösen úgy, hogy New York, a WHO előírásait valóba betartva többet tesztel, mint a többi állam bármelyike - most tartanak 61 000-nél. Ennek a rigorózus tesztelésnek köszönhető, hogy egy nap alatt 4380 új esetet regisztráltak.

És ami a helyzetet még tovább ronthatja: New York állam büntetés végrehajtási felügyelete szerint legalább 19 rab és 12 fegyőr fertőződött meg a vírussal. Az NBC News, ezzel szemben, csak a Rikers-szigeti börtönből (ahol Harvey Weinstein két hete megkezdte 23 éves börtönbüntetésének letöltését) 21 pozitív esetről tud. Nem kell taglalni, mit jelenthet a vírus megjelenése egy olyan zárt közösségben, mint egy börtön.
Közben Dermot Shea, New York City rendőrfőnöke bejelentette, hogy eddig ötven rendőrnél mutatták ki a vírust, egy közülük kórházba is került. Az USA-ban legnagyobb állománnyal (kb 44 000 fő) rendelkező rendőrség manhattani 1. körzete a legfertőzöttebb 31 esettel, amit házin belül már nem is tudtak kezelni, és az általában film- és sorozatforgatásokra kirendelt rendőrökkel töltötték fel a kieső helyeket.
Shea szerint igyekeznek a beosztásokat rövidebbre venni, minden rendőrőrsön megszigorították a járványügyi előírásokat, és az orvosok döntik el, melyik kollégának kell otthon maradnia. "Van egy külön szám erre a célra, ott a rendőrkolléga bejelentkezik, ha betegnek érzi magát, az orvosok meghallgatják, majd eldöntik, hogy kell-e további vizsgálat, vagy azonnali karantént kell elrendelni - azokra is, akikkel az illető kapcsolatba lépett. "
A rendőrök szakszervezete szerint azért van ötven pozitív eset, mert a rendőrök nem kapnak megfelelő védőfelszerelést, azaz kesztyűt és szájmaszkokat, és az ígéretek ellenére sem biztosított mindenütt a kézfertőtlenítő folyadék. A FOX Newsnak névtelenül nyilatkozó rendőrök a családjukat féltik, amire Shea azzal válaszolt, hogy érthető a rendőrök felfokozott idegállapota. "Köszönöm mindenkinek az áldozatos munkát. New York City polgárainak talán még soha nem volt olyan nagy szükségük ránk, mint most."

A város lakói viszont mintha nem vennék túl komolyan a helyzetet, legalábbis erre utal Cuomo egyik ma reggeli dörgedelme, amiben a helyieket arrogánsnak és önpusztítónak nevezte. "Hétvégén több helyen is nagyszabású szabadtéri rendezvényeket rendeztek, ezrek voltak egymás közvetlen közelében. Ez elképesztően nagy hiba, érzéketlen, arrogáns magatartás. Ezek az emberek nem tartják tekintetben a többieket, és ebből nekem elegem van. Nem viccelek, valamit sürgősen tenni kell."
A kormányzó már pénteken elrendelte, hogy a nem létfontosságú munkát végzők maradjanak otthon, a fentiek alapján viszont további intézkedések várhatók, például olyanok, mint Tennessee államban, pontosabban Nashville-ben, ahol a polgármester a Twitteren magyarázta el a lakosságnak, miért döntött úgy, hogy az élelmiszerüzleteken és patikákon kívül minden kereskedelmi egységet bezáratott és betiltott minden tömegrendezvényt (értsd: 10+ fő = tömeg). A határozat 14 napra szól, ami alatt az éttermek végezhetnek házhoz szállítást, de a lakosságtól kéri, hogy maradjanak otthon.

Floridában sem folytatódik a tengerparti bulizás: Dan Gelber, Miami Beach polgármestere számos intézkedést vezetett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében, és látva, hogy mennyire nem foglalkoztak a lakosok a figyelmeztetésekkel és hogy buliztak a parton tömegesen. Mostantól ez nem megy, a partok, mólók, bulihajók, kocsmák, stb. lezárva, a rendezvények betiltva.
(Borítókép: Maszkot viselő férfi ül a New York-i Times Square-en 2020. március 12-én. Fotó: Gary Hershorn / Corbis / Getty Images)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Donald Trump tagadta, hogy diktátornak nevezte volna Volodimir Zelenszkijt
Azt is közölte, hogy igyekszik minél több területet visszaszerezni Ukrajnának.
február 28., 07:05
- Külföld
Újabb részleteket közölt a Vatikán Ferenc pápa állapotáról
További kórházi kezelésre van szüksége.
február 27., 21:24
- Külföld
Bíróság előtt a volt lengyel miniszterelnök, 7 milliárdos kampánypazarlással vádolják
Bűnvádi eljárás zajlik a politikus ellen.
február 28., 07:30
- Külföld
Zelenszkij a washingtoni találkozó után: Ukrajnának igazságos béke kell, mi ezért dolgozunk
február 28., 06:04
- Külföld
Elon Musk véletlenül leállította az ebola megelőzésére szolgáló programot
Mindez az USAID-támogatások csökkentése közben történt.
február 28., 07:10
- Külföld
Megkongatta a vészharangokat Szijjártó Péter: A nukleáris biztonság pengeélen táncol
A kormány felmentést kért a Paks 2. beruházás számára az amerikai szankciók alól.
február 27., 17:49
- Mindeközben
Kanye West volt barátnője elárulta, miért öltözteti kirívó ruhákba partnereit a rapper
3 órája
- Mindeközben
Borbás Marcsi már az oltárnál tudta, válás lesz házassága vége: „Már nem lehetett visszafordulni, elsírtam magam”
6 órája
- Külföld
Donald Trump a busz alá löki a veteránokat
Szolidaritás helyett páncélozott Teslákat vesz a kormányzat.
február 27., 18:58
- Külföld
Megérkezett a megbízólevél, Fegyir Sándor Ukrajna magyarországi nagykövete
Fő célja a két ország közötti jószomszédi viszony előremozdítása.
1 órája
- Külföld
Hamarosan nyilvánosságra hozhatják az Epstein-ügy újabb dokumentumait
Az igazságügyi minisztérium dolgozik azon, hogy megvédje az áldozatok személyes adatait.
február 27., 18:11
- Külföld
A Hamász átadta négy halott izraeli túsz holttestét
A Gázai övezetben még több tucat embert tart fogva a terrorszervezet.
február 27., 06:28
- Külföld
Gratulál-e végül Friedrich Merz győzelméhez az AfD-hez közeledő Orbán Viktor?
Szent-Iványi István diplomata a Nézőpont Intézet vezetőjével, Mráz Ágoston Sámuellel vitázott.
február 27., 07:04
- Külföld
Szijjártó Péter: Amit Brüsszel elrontott, azt nekünk itt, Budapesten kell kijavítani
A külügyminiszter szerint Brüsszel tehet arról, hogy Donald Trump vámokat tervez kivetni.
február 27., 06:57
- Mindeközben
Molnár Viktor a fiáról: Boldog lennék, ha egy napon átvenné a stafétát, de biztosan nem fogom erőltetni
7 órája
- Külföld
Véleményt mondtak a magyarok, kiderült, kit tartanak felelősnek az ukrajnai háborúért
Az Idea Intézet publikálta legfrissebb kutatását.
február 28., 09:16
- Külföld
Csúnyán érhet véget az Egyesült Államok és Kanada 150 éves barátsága
A kanadaiak egyre dühösebben állítják, nem lesznek az 51. amerikai állam.
február 28., 08:33
- Külföld
Találkozik egymással Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij
Az európai védelem és Ukrajna – ez a két téma szerepel majd az uniós csúcstalálkozó napirendjén.
február 27., 13:00
- Mindeközben
Lukács Miki a Farm VIP-ről: Gyakorlatilag az első egy óra után mindenki elfelejti, hogy hol van és ki ő
8 órája
- Címlapon
Orbán Viktor egyedüliként vétózott Ukrajna ügyében az EU-csúcson
A magyar miniszterelnök szerint az unió továbbra sem tud közös álláspontra jutni, a többi tagállamnak viszont már terve is lehet.
3 órája
- Külföld
Súlyos kijelentés: Putyin még nem végzett Ukrajnával
Csak akkor fog, ha az ország megszűnik létezni.
február 27., 09:21
- Külföld
Peking külügyi szóvivője szerint az Egyesült Államok hasztalan próbál viszályt szítani Kína és Oroszország között
Marco Rubio szívesen leválasztaná egymásról a két nagyhatalmat.
február 27., 12:52
- Külföld
Andrew Tate és testvére elhagyta Romániát, a Trump-adminisztráció is lobbizhatott az érdekükben
A fivéreket az elmúlt években többször helyezték kényszerintézkedések alá.
február 27., 11:35
- Mindeközben
Robert Pattinson kis híján ideg-összeroppanást kapott, amikor Jennifer Lawrence-szel kellett forgatnia
12 órája
- Mindeközben
Aktfestmény csigázta fel a kedélyeket a Kincsvadászokban, felmerült, hogy dr. Katona Szandra pózol rajta
tegnap, 21:40
- Mindeközben
Iszak Eszter újabb munkát vállalt be 8 hónapos kislánya mellett, így oldják meg a mindennapokat
tegnap, 20:36
- Mindeközben
Jól meglepődött a fiatal, egy százéves festményen találta meg kiköpött mását
tegnap, 19:18
- Külföld
Ezeket az orosz oligarchákat akarja a magyar kormány levetetni a szankciós listáról
A kormány igyekezett titokban tartani a neveket.
február 27., 11:38
- Külföld
Hiába nyert az osztrák jobboldali párt, mások alakíthatnak kormányt
A leendő koalíciós partnerek csütörtökön mutatják be kormányprogramjukat a parlamentben.
február 27., 11:50
- Külföld
Új hivatalos nyelvet vezetnének be az Európai Unióba
Annyian beszélik, mint a magyart.
február 27., 07:29
- Külföld
Hatvankilós rágcsálók lepték el a kőgazdagok puccos villaparkját
A túlszaporodott kapibarák pokollá teszik az ott élő gazdagok életét.
február 27., 08:20
- Külföld
Újra a SpaceX rakétájának darabjait találhatták meg Lengyelországban
Elon Musk cégének tervei szerint az eszköznek a Csendes-óceánba kellett volna zuhannia.
február 27., 09:25
- Külföld
Orbán Viktort nem hívják meg Európa biztonságáról és védelméről egyeztetni
A miniszterelnök nem kapott meghívót.
február 27., 10:52
- Külföld
Élő adásban lett öngyilkos egy férfi az X-en, mert elbukta minden pénzét
Egyesek szerint marketingfogás, de már létrehoztak egy GoFundMe oldalt is.
február 28., 06:13
- Külföld
Spanyolországot is elérte a fenyegetési hullám, mintegy 30 iskolában volt bombariadó
A leveleket egy mentálisan zavart férfi küldte.
február 27., 16:43
- Külföld
Méreginjekció vár a fiamra, de még egyszer látni akarom
Az asszony nem mer emberek közé menni.
február 27., 13:37
- Mindeközben
Csúnyán kiakadt az internet népe egy eper miatt, amelynek darabja 7 ezer forint
tegnap, 17:25