Bolsonaro leváltotta a koronavírus elleni harcot szorgalmazó egészségügyi miniszterét
Jair Bolsonaro brazil elnök azonnali hatállyal felmentette posztjáról az Luiz Mandetta egészségügyi minisztert, aki a koronavírus-járvány elleni harc egyik leghevesebb pártolója volt. Mandetta és Bolsonaro a kezdetektől fogva nem értettek egyet a járvány kezelésének módszereiben, az egészségügyi miniszter a közösségi távolságtartást szorgalmazta, míg Bolsonaro inkább az ország gazdaságának életben tartására összpontosít, tudva, hogy ezzel saját állampolgárait sodorja veszélybe.
A felmentését maga Mandetta közölte csütörtökön egy Twitter-üzenetben.
A miniszter menesztése könnyen lehet, hogy zavart okoz az országban, ahol egy friss közvéleménykutatás szerint az állampolgárok 76%-a támogatta Mandetta elképzeléseit, és csak 33% értett egyet az elnök, Bolsonaro járványkezelésével.
A The Guardian cikke idézi Leandro Colont, az egyik brazil politikai elemzőt, aki szerint Mandetta menesztése két következménnyel járhat:
- súlyos belpolitikai hatása lehet az ezzel a lépéssel magát még jobban elszigetelő Bolsonaróval szemben, aki Colon meglátása szerint akár bele is bukhat a miniszter kirúgásába,
- ugyanakkor Mandetta eltávolítása egyértelműen baljós üzenet a 210 millió brazil állampolgár egészségére nézve a járványhelyzet közepén.
A Reuters úgy tudja, hogy a járvány féken tartásában eddig kulcsszerepet játszó Mandetta utódja Nelson Teich onkológus lehet.
Brazíliában a legfrissebb adatok szerint eddig 30 425-en fertőződtek meg igazoltak a koronavírussal, és már 1924 halálos áldozata van a járványnak.