Trump Kínára és a WHO-ra uszította a titkosszolgálatokat
További Külföld cikkek
- Még a sör is szikrázó luxuscikk Kim Dzsongun uralma alatt
- Nyolc embert ítéltek el egy tanár lefejezése miatt Párizsban
- Saját vadászgépét lőtte le véletlenül Jemen partjainál az Egyesült Államok
- Donald Trump azzal fenyegetőzik, hogy visszaveszi a Panama-csatornát
- Kína bejelentette: fel fognak lépni a Tajvannak nyújtott legújabb amerikai támogatással szemben
A Fehér Ház utasította az amerikai hírszerző ügynökségeket, hogy fésüljék át a lehallgatott kommunikációs csatornákat, műholdképeket, kémjelentéseket és más forrásokat olyan információk után, melyek azt bizonyítják, hogy Kína vagy az Egészségügyi Világszervezet tudatosan elhallgatott a nemzetközi közösség előtt a koronavírus-járvány korai szakaszában bizonyos értesüléseket, kutatási adatokat.
Az utasítás az NBC szerdai értesülései szerint arra is kiterjed, a WHO vajon tudott-e a két vuhani kutatólaboratóriumról, melyekről elterjedt, hogy egyikük falai közül szabadulhatott ki a vírus a város piacára (mondjuk a hipotézis mellett eddig nem sikerült igazán erős bizonyítékokat felsorakoztatni).
Donald Trump, illetve kabinetjének tagjai nem is rejtették véka alá, hogy minden követ meg akarnak mozgatni Kína, illetve a WHO egyébként bizonyos szempontból valós és dokumentált felelősségének bizonyítása érdekében. Mike Pompeo külügyminiszter szerdán sajtótájékoztatón bejelentette:
Az Egyesült Államok számos veszélyes fertőző anyaggal kísérletező kínai laboratóriumról tud, de nem bizonyosodott meg afelől, hogy ezek a létesítmények megfelelő biztonságot nyújtanak egy jövőbeli járvány kitörése ellen.
Azonban az USA kormányzata bizonyos szempontból nyitott kapukat dönget, hiszen amerikai hírszerző ügynökségek már novemberben (a járvány kezdeti szakaszában) figyelmeztették a kormányzatot a fenyegetésre. A Trump asztalára kerülő napi tájékoztatókban pedig legalább tucatnyi alkalommal jelent meg január és február folyamán a koronavírus-helyzetről szóló tájékoztató, mint ahogy az a figyelmeztetés is, miszerint a pekingi vezetés megpróbálja eltussolni a járvány valódi kiterjedését, illetve annak globális veszélyeit.
Azonban ahogy arról részletesen írtunk, Trump (a koronavírust lefitymáló republikánus politikai- és médiaelittel együtt) lényegében eltékozolta a rendelkezésére álló felkészülési időt, ezért az elnök az utóbbi hetekben a felelősséget Kínára, a WHO-ra és a tagállami kormányzókra igyekszik áthárítani, hogy megmentse elnökválasztási kampányát.
(Borítókép: Win McNamee/Getty Images/AFP)