Húsz nap távollét után felbukkant Kim Dzsongun
További Külföld cikkek
-
Amerikai nehézbombákkal gazdagodott Izrael
- Nemzetbiztonsági rémálomra figyelmeztetnek Elon Musk ügynöksége miatt
- Szamarakat festettek át zebrára egy kínai állatkertben, hogy odacsalogassák a látogatókat
- Meggyilkolták a világ első nyíltan meleg imámját Dél-Afrikában
- Kényszerleszállást kellett végrehajtania egy tenerifei járatnak, de az utas mégis meghalt
Kim Dzsongun húsz nap távollét után ismét feltűnt a nyilvánosság előtt Észak-Koreában, írja a helyi médiára hivatkozva a dél-koreai Yonhap hírügynökség.
![A KCNA észak-koreai állami hírügynökség által közreadott képen Kim Dzsongun elsőszámú észak-koreai vezető a Koreai Munkapárt első titkára a Nemzetvédelmi Bizottság első elnöke egy műtrágyagyár megnyitásán vesz részt a Phenjan közelében fekvő Szucshonban 2020. május 1-jén.](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3282/32823/328239/32823954_c7a07ab4ca6e341717b0f57e25a223f4_wm.jpg)
A Yonhap szerint az észak-koreai vezető egy szucsoni műtrágyagyár átadóján jelent meg, ottani idő szerint szombaton. Fotók is megjelentek az avatóról, és az észak-koreai elnök a fotók tanúsága szerint maga vágta át az avatási szalagot, a munkások lelkesen üdvözölték és elkísérte a ceremóniára húga, Kim Jodzsong is, írja az MTI.
Ez az első alkalom, hogy Kim Dzsongun április 11. óta feltűnt a nyilvánosság előtt.
Miután az észak-koreai diktátor április közepén hiányzott az ország és a párt egyik legfontosabb ünnepéről, a kommunista állam alapítója, Kim Ir Szen születésnapja tiszteletére rendezett megemlékezésről, elterjedt, hogy a még csak 36 éves Kim Dzsongun keringési rendszerét megviselte a sok dohányzás és a súlyfölösleg, ezért április 12-én szív- és érrendszeri műtétet kellett végrehajtani. Sőt, az is kiszivárgott, hogy a beavatkozás ellenére válságos állapotban fekszik a Phenjan melletti Hjangszan üdülővárosában, sőt, talán már meg is halt.
![A KCNA észak-koreai állami hírügynökség által közreadott képen Kim Dzsongun a műtrágyagyár megnyitóján](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3282/32823/328237/32823748_3e551f43fa57fafe53bafe506048a7d1_wm.jpg)
Az egymásnak teljesen ellentmondó hírek – melyek az ég világon semmi gond nincs-től egészen a vegetatív állapotban fekszik a halálos ágyán-ig mindenfélét állítottak – után április végére kezdett tisztulni a kép, és Kim Dzsongun saját szerelvényének mozgása alapján a diktátor valószínűleg Észak-Korea keleti részén, Vonszan kikötőváros pártelitnek fenntartott üdülőjében tartózkodik.
Most húsz nap után végül Észak-Korea hírügynöksége is azt jelentette, hogy Kim Dzsongun, a kommunista ország vezetője megjelent nyilvánosan egy műtrágyagyár felavatásán.