26 éves uralma legnehezebb választására készül Lukasenko

Hatodszor fut neki Alekszandr Lukasenko az elnökválasztásnak, hogy a 10 milliós Belaruszban 1994 óta tartó hatalmát újabb öt évvel meghosszabbítsa. Az EU több politikusától az Európa utolsó diktátora jelzőt is kiérdemlő Lukasenko egy ideig a szokásos módon haladt az újabb elnökválasztási győzelmet sejtető úton, amelyet rács mögé zárt elnökjelöltek szegélyeznek, a finisben azonban jött néhány váratlan dolog.

Az egyik, hogy az ellenzéki jelöltek között Szvetlana Tyihanovszkaja lett a főszereplő. A tolmácsként végzett nő azután döntött az indulásról – és gyűjtött össze a választási bizottság által is érvényesnek tartott 100 ezer aláírást - hogy férjét, Szegrej Tyhihanovszkij bloggert a hatalom részéről nagyon is megszokott módon két hónapja őrizetbe vették és nem engedték az elnökjelöltségig sem.

A másik váratlan dolgot maga Lukasenko szállította, amikor két, korábban példátlan váddal állt elő, amelyek Oroszországot érintik:

• Előbb az orosz Gazprom tulajdonában lévő Belgazprombankot vádolta meg pénzmosással, magát az orosz gázipari óriást és a jelenlegi orosz pénzügyminiszter-helyettest, Andrej Kruglovot is belekeverve a pénzügyi kavarásba, majd erre hivatkozva őrizetbe vette Viktor Babarikót, a bank korábbi vezetőjét, aki így nem tudott indulni az elnökválasztáson.
• Ezután pedig őrizetbe vett 33 orosz állampolgárt, akik állítása szerint a Wagner Magánhadsereg (CSVK Vagnera) tagjaiként azért jöttek Minszkbe, hogy fegyveresen is beavatkozzanak a választásokba. 

A Szíriát, Afrika több országát valóban megjárt zsoldosokról itt olvashat bővebben.

Lukasenko azért óvatos volt, nem a Kremlt és még kevésbé az orosz elnököt vádolta - elvégre kell majd még tárgyalnia vele, ha hitelt és olcsóbb energiahordozókat szeretne, bár erre egyre kevesebb esélye van –, inkább orosz oligarchákról beszélt, akik saját szakállukra küldték a fegyvereseket a 10 milliós Belaruszba. Így legalább elérte, hogy az orosz elnök szóvivője, Dmitrij Peszkov azt mondhassa: nem tud róla, hogy Oroszországban léteznek oligarchák, arról meg végképp, hogy azok bármit terveztek volna Belaruszban. Az azonban valószínűnek, hogy Oroszországnak tényleg nem érdeke most beavatkozni Lukasenko ellen – de mellette sem.

De mi értelme ennek az egésznek?

Moszkva és Minszk viszonya valójában sosem volt felhőtlen. 2014-től a kelet-ukrajnai helyzet is intő jel volt Belarusznak, amelynek vezetése a Moszkva által elismert Grúziából kiszakadt szakadárállamokat, Dél-Oszétiát és Abháziát sem ismerte el független államként. A papíron létező Belarusz-Orosz Szövetségi Államot nem sikerült valódi tartalommal megtölteni, az ígéretek ellenére nem lett közös pénzügyi rendszerük, igaz, a Vámszövetség (TSZ) révén azért a vámok lényegében eltűntek és a két ország között nincs igazán határellenőrzés sem. Pénzügyi viták azonban gyakran voltak, Lukasenko az elmúlt 20 évben többször tett sértődött nyilatkozatot, ha nem sikerült megfelelő hitelfeltételeket kialkudnia sajátos szocialista rezervátumként működő rendszerének, de gyakran volt vita az orosz kőolaj és földgáz ára is. Belarusz egyik fontos bevétele ugyanis az olcsóbb orosz kőolaj feldolgozásából és nyugati irányú exportjából származik.

Amikor hangosabb volt a vita Moszkvával, Lukasenko Nyugatról igyekezett hitelhez jutni, legutóbb egy 100 millió eurós hitelről állapodott meg az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD).

A Moszkvával való összezörrenések azonban eddig nem az elnökválasztás küszöbén voltak jellemzők. Ilyen helyzetekben eddig inkább az EU, közelebbről a szomszédos Litvánia és Lengyelország volt a destabilizáló külső erő, amely az „elvtelen”, „hazájuk függetlenségét veszélyeztető” ellenzékieket támogatta.

Valójában azonban a mostani vádak az eddigi logikával is megmagyarázhatók: Lukasenko elmúlt 20 éve – miután 2000-ben nyilvánvalóvá vált, hogy Borisz Jelcin orosz elnök után nem lehet belőle egy valódi közös állam elnöke – folyamatosan azzal telt, hogy Oroszország és a bővülő EU között egyensúlyozott: előbbinek garantálta, hogy az ország nem lesz az EU és a NATO tagja, utóbbinak pedig, hogy nem lesz Oroszország része.

Ha mindenki utálja, mindenkinek jó

Ez lényegében a mai napig működik, tulajdonképpen mindkét fél úgy van vele, hogy a változás csak bizonytalanságot szül: Moszkva attól tart, hogy egy új ember mégis engedne a felé bizalommal forduló EU-nak, az EU attól, hogy a Kreml végleg maga alá gyűrné a gazdaságilag – és kulturálisan, nyelvileg is – vele egyébként is szoros kapcsolatban lévő egykori szovjet tagköztársaságot.

A Moszkvát illető vádakat Lukasenko valószínűleg a választások után várható tiltakozó tüntetésekre gondolva, a Nyugatnak címezve fogalmazta meg: lám, Moszkva ellene ágál, tehát, jobb, ha a Nyugat nem vezet be szankciókat Belarusz ellen arra az esetre, ha Lukasenko nagy erőkkel verné szét az esetleges tüntetéseket, hiszen nélküle az országból hamarosan Oroszország egyik megyéje lenne.

Így aztán sok minden belefér az ellenzékkel szembeni fellépésre, és ezzel Lukasenko talán élni is fog, a helyzet ugyanis más, mint az elmúlt években, pedig akkor sem volt szokatlan, hogy az ellenjelöltek börtönben végezték.

„Most nem Minszk a tüntetések egyetlen helyszíne, a tiltakozások vidéken kezdődtek” – mondta Tyihanovszkaja stábjának egyik tagja. A neve elhallgatását kérő forrás szerint a választások estéjén akár az internet is akadozhat az országban, az ellenzéki elnökjelöltet – aki mellett másik három jelölt is indul, de Tyihanovszkaja számít főszereplőnek – az őrizetbe vétel is fenyegetheti.

Tyihanovszkaja egyébként úgy lett az ellenzék fő jelöltje, hogy férje őrizetbe vétele után a szintén őrizetbe vett Babariko és egy másik, végül a választási bizottság döntése nyomán kiesett jelölt, a mellesleg 25 éven át Lukasenko mellett magas diplomáciai posztokon dolgozó Valerij Cepkalo stábja - és Cepkalo aktívan kampányoló felesége, Veronyika Cepkalo - beállt mögé. Az ellenzék élén így most lényegében három nő áll: Tyihanovszkaja, Cepkalo és a Babariko stábját vezető Marija Kolesznyikova, ami csattanós válasz arra, hogy Lukasenko szerint a belarusz alkotmányban rögzített elnöki hatalom nem nőkre van szabva, mert "szegénykék összeroppannának" alatta. Később azzal próbálta sikertelenül helyreütni a nyilatkozatot, hogy természetesen tiszteli a nőket, hiszen „ha nem lennének nők, én nem lennék elnök.”

Moszkva kivár

„2010-ben 50 ezren mentek ki Minszkben, most 70 ezres ellenzéki gyűlések is voltak, ez Belaruszban példátlan, ahogy a tömeges vidéki tiltakozások is” – mondta a stáb tagja, aki Moszkvában is gyakran megfordul de mindig laptop és mobiltelefon nélkül mozog, tartva attól, hogy Belaruszban az eszközöket követve elfogják. „Ez a szabály a stáb minden tagjára érvényes” - mondta.

Szerinte azonban a jelenlegi helyzetben Moszkva semmilyen irányból nem avatkozik be a választásokba: elég, ha végignézi, hogyan alakul Lukasenko sorsa. Ha a rendfenntartókkal – és a még mindig KGB rövidítéssel működő belarusz titkosszolgálattal, a hadsereggel – sikerül biztosítania a rendet, akkor megy tovább a szokásos játszma, ráadásul úgy, hogy Lukasenko mozgástere egyre kisebb. Ha nem, úgy bőven találnak szövetségeseket országon belül, akár a most börtönben ülő Baburiko személyében.

„Belarusznak évente hárommilliárd euró hitelre van szüksége a rendszer fenntartásához” - mondta az ellenzéki aktivista. A koronavírus – amit Belarusz lényegében korlátozások nélkül kezelt, és a hivatalos adatoknál valószínűleg rosszabbul áll, bár a nagy összeomlást így is elkerülte – és a járványból is adódó gazdasági nehézségek azonban egyre inkább függővé teszik az országot a külső hitelektől, „amelyekből a rezsim támaszát jelentő rendfenntartókat és a társadalmi bázist adó nyugdíjasokat finanszírozzák.” Ha ez a pénz nem érkezik meg, Lukasenkót is feláldozhatja a rendszer – vélte az aktivista, emlékeztetve, hogy a mostani kampányban az elnök feltűnően sokszor mutatkozik katonák és rendőrök körében és az állami tévé sem véletlenül mutatott be erőfitogtató rendőri gyakorlatot, ahol a feladat történetesen tömegoszlatás volt.

Szerinte azonban Lukasenko már zsákutcába jutott: Oroszország már csak a nagyobb integrációért cserébe adna hitelt, így néhány év alatt megszűnne a függetlenség, más forrás pedig nem nagyon van.

Van másik?

Igaz, az is felmerült, hogy Lukasenko már Kína felé is tapogatózik: decemberben 500 millió dolláros kínai hitelről született megállapodás, tervben a kínai-belarusz ipari park. Feltételezések szerint a zsoldoshadsereg tagjainak őrizetbe vétele akár Kínának tett szívesség is lehetett, mondván, a fegyveresek valójában Venezuelába mentek volna, ám az ott érdekeit építő Peking nem szeretett volna orosz fegyvereseket látni.

Azt mindenesetre senki sem hiszi, hogy a Belaruszt vélhetően máskor is tranzitnak használó orosz zsoldosok a belarusz KGB által ellenőrzött szanatóriumban szálltak volna meg és terepszínű ruhában mozogtak volna a környéken, ha titkos diverzánsokként kellett volna akciózniuk az országban. „A választások után nyilván el is engedik őket, ahogy a korábbi esetben meggyanúsított állítólagos fegyvereseket is, kérdés persze, hogy Oroszország elnézi-e majd a történteket” - mondta a forrás.

Elégedetlenségből nem lesz rendszerváltás

Van azonban, aki szerint korántsem annyira ingatag Lukasenko helyzete, mint az látszik – elvégre 2006-ban és 2010-ben is nyilvánvalóan elcsalt választások után maradt elnök, tiltakozásoktól kísérve.

A belarusz választásokon a szavazatokat nem számolják, az eredmény olyan, amilyet a hatalom akar, ebbe az ellenzéki megfigyelőknek sincs érdemi beleszólásuk – és nyugati megfigyelők sem lesznek. Lényegében azt is mindenki tudomásul veszi, hogy az augusztus 4-től már zajló előzetes választáson leadott szavazatokat nem is tudják a megfigyelők ellenőrizni. Arányuk ezúttal minden korábbinál magasabb, akár 40 százalék is lehet. A kérdés tehát az, hogyan tudja kezelni a hatalom a most 70 százalékosra saccolt győzelem esetén a várható tiltakozó tömegtüntetéseket.

Most még nincs másik

„Lukasenko arra figyelt, hogy ne nőjenek fel mellette oligarchák, a szilovikok (a rendőrség, a KGB, a hadsereg közös neve, jobbára legális erőszakszervezeteknek fordítható) pedig mindig az elnök mellett álltak” - mondta Makszim Szamorukov. A moszkvai Carnegie.ru elemzője szerint hiába nagy tehát az elégedetlenség Lukasenkóval szemben, nincsenek akik azt rezsimváltó erővé alakíthatnák: 26 év alatt ennek nem alakult ki a mechanizmusa, nincs önálló gazdasági elit vagy olyanok, akik erre pályáznának - ellentétben a szomszédos Ukrajnával.

Az elégedetlenséget persze Lukasenko is érzi, nem véletlen, hogy június elején elmozdította a kormányt. „Szergej Rumasz kormányfő már annak is örül, hogy csak leváltják és nem veszik őrizetbe” - mondta Szamorukov. Lukasenko korábban is szeretett az elégedetlenség élére állni, másfél éve egy tejüzemben járt, ahol a rossz körülményeket, elhanyagolt teheneket látva kamerák előtt látványosan letartóztatással fenyegette meg a kombinát vezetőit. Máskor az alacsony fizetéseken szörnyülködött, rájátszva a jó cár - rossz csinovnyikok klasszikus képére.

Az elemző ezért arra számít, hogy a tüntetéseket a szokásos módon néhány letartóztatással szétzavarja a hatalom - ahogy eddig is. A most egyébként sem Belaruszra fókuszáló külvilág pedig az eddigi egyensúlyozás ismeretében hallgatni fog. A nyugati szankciónak azért kicsi az esélye, mert az csak még jobban Moszkva felé hajtaná Belaruszt, a Kremlnek azért nem kell lépnie, mert a lényeget tekintve így sem áll be számára kedvezőtlen változás.

Moszkvának mindenütt garancia kellett arra a környező országokban, hogy ne lehessenek a NATO és az EU tagjai: Moldáviában erre van a szakadár Dnyesztermenti Köztársaság, Ukrajnában a donyecki szakadárok, Grúziában Dél-Oszétia és Abházia szakadárállamai, Örményország és Azerbajdzsán között a szakadár Hegyi Karabah. Belaruszban ezekhez hasonló képződményt nem lehet kialakítani, ezt a funkciót maga Lukasenko tölti be”

- modellezte az orosz szomszédságpolitikát a külpolitikai elemző, megjegyezve, hogy utólag az a korábban sok elemzésben megjelent felvetés is komolytalannak bizonyult, amely szerint Vlagyimir Putyin az Orosz-Belarusz Szövetségi Állam élére mentette volna át elnöki hatalmát 2024 utánra. A manőver bonyolult lett volna, hiszen Minszk ellenezte, és látható, hogy Putyin végül hatalmának kiterjesztésének jogi feltételeit könnyedén megteremtette az idei alkotmánymódosítással, amelyet népszavazással is megerősített, ami jelzi, hogy önként nem fog távozni a hatalomból.

Nincs tehát semmilyen kényszer a Kremlben, hogy változást generáljon Belaruszban a jelenlegi helyzetben. Szamorukov szerint Minszkben nagy valószínűséggel majd akkor lesz más az elnök, ha a Kremlben is változás áll be a hatalom csúcsán. Hogy ez mikor következik be, megjósolhatatlan, bár egyáltalán nem kizárt, hogy idővel maga a rendszer bírja rá az orosz elnököt a távozásra – ami Lukasenko hatalmának is a végét jelentheti.

(Borítókép: Lukasenko éves beszédét tartja Minszkben 2020. augusztus 4-én. Fotó: Abdrei Pokumeiko / Belta / AFP)