Taksony
-2 °C
3 °C

Új védelmi minisztert nevezett ki Donald Trump

2020.11.09. 20:24

Christopher C. Miller személyében új védelmi minisztert nevezett ki Donald Trump amerikai elnök, aki ezt hétfőn a Twitteren jelentette be.

Az amerikai elnök közölte: Miller, aki az Országos Terrorelhárító Központ igazgatója, azonnali hatállyal ügyvezető miniszterként veszi át a munkát Mark Esper védelmi minisztertől. A mikroblogbejegyzésben Trump kiemelte, hogy Miller „nagy tiszteletnek örvend”, és korábbi pozíciójában „a szenátus egyhangúlag támogatta” a kinevezését.

Kapcsolódó

Lemondott az észt belügyminiszter, miután korruptnak nevezte Joe Bident és fiát

Az észt média „becsületsértő és hazug állításaival” indokolta döntését.

Egy másik bejegyzésben az elnök leszögezte: „Chris nagyszerű munkát fog végezni”. Egyben megköszönte Mark Esper eddigi miniszternek a munkáját. Az NBC televízió információi szerint Esper már a hét végén megírta a lemondólevelét.

Kapcsolódó

Így üdvözölték a nemzetközi lapok Biden győzelmét

Keserédes győzelem, a java még csak most jön, Nyugat-Európa pedig ne kényelmesedjen el.