Boris Johnson szerint van remény visszatérni a normális kerékvágásba
Boris Johnson a Downing Streeten tartott sajtótájékoztatóján kijelentette, az adatok máris arra vallanak, hogy az eddig meghozott angliai intézkedések lassították, egyes helyeken visszafordították az új fertőződések számának növekedését. Ezt alátámasztják a legújabb számok is, a brit egészségügyi minisztérium csütörtök esti ismertetése szerint az elmúlt egy hétben 121 306 koronavírus-fertőzöttet szűrtek ki az Egyesült Királyságban, huszonöt százalékkal kevesebbet, mint az egy héttel korábbi azonos időszakban.
A brit kormányfő arról is beszélt, hogy a szigetországnak a nehéz télen kell még túljutnia, viszont éppen ez az az időszak, amikor az állami egészségügyi szolgálatra (NHS) a legnagyobb teher nehezedik.
Boris Johnson ismertette az új védekezési stratégiát is. A jelenleg érvényes korlátozások december elseji feloldása után Anglia nagy része az újonnan életbe lépő háromfokozatú járványkészültségi rendszer két magasabb, szigorúbb készenléti szintjének hatálya alá kerül.
Az új készenléti rendszer arra is alkalmas lesz, hogy egyidejűleg ne az egész Angliát zárják le, hanem például a régiókból jövő információk alapján legyen egy-egy körzet magasabb készültségben.
Ha most lazítunk, az, azzal a kockázattal jár, hogy ismét elveszítjük a vírus feletti uralmat, elpazaroljuk a nehezen megszerzett előnyöket, és jövőre új bezárásra kényszerítjük magunkat, minden velejárójával együtt
- mondta Boris Johnson.