Nyolc európai ország egyszerre indíthat oltási kampányt
Több európai ország megállapodott arról, hogy közösen fogják megindítani a koronavírus elleni oltási kampányaikat – közölte az MTI több, egymástól független forrásra hivatkozva.
Emmanuel Macron egy munkaebéden tájékoztatta a francia nemzetgyűlés frakcióvezetőit arról, hogy több európai országban is egyszerre indulhat meg az oltási kampány.
A kormányfő – több politikus egybehangzó beszámolója szerint – azt mondta, hogy
Minden európai ország az év végén ugyanazon a napon kezdi meg az oltási kampányt.
A franciaországi oltási kampányról szerdán tartanak vitát a nemzetgyűlésben, csütörtökön pedig a nemzetgyűlésben.
Az olaszok is megerősítették a hírt
Megállapodtunk abban, hogy egyeztetjük az oltási kampány megindítását, illetve az illetékes állami hatóságok közötti gyors információcserében is, biztosítva ezzel a világos kommunikációt
– olvasható az olasz egészségügyi minisztérium közleményében.
A tárca tájékoztatása szerint 8 ország,
Belgium, Franciaország, Németország, Olaszország, Luxemburg, Hollandia, Spanyolország és Svájc
már alá is írt egy erről szóló nyilatkozatot, miután videokonferencián egyeztettek erről kedden.
A dokumentumban az aláírók azt is vállalják, hogy fellépnek a vakcinákról terjedő hamis információkkal szemben, biztosítják az egyértelmű és áttekinthető lakossági kommunikációt és közös irányelveket fogadnak el a határokon át ingázók beoltásával kapcsolatban.
A hatóságok is dolgoznak
Az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő Európai Gyógyszerügynökség (EMA) kedden közölte, hogy december 21-én rendkívüli tanácskozáson fog dönteni a Pfizer/BioNTech koronavírus elleni oltóanyagának engedélyezéséről.