Sára, Márió
-4 °C
5 °C

Az Európai Parlament jóváhagyta a hétéves uniós költségvetést

2020.12.16. 21:52

Az Európai Parlament jóváhagyta szerdán az Európai Unió következő hétéves, 2021 és 2027 közötti költségvetését, így az uniós tagországok már a jövő év elején hozzájuthatnak az uniós támogatásokhoz – adta hírül az MTI.

A testületi ülésen 548 szavazattal, 81 ellenszavazat és 66 tartózkodás mellett elfogadott, hét év alatt 1074 milliárd eurót kitevő költségvetésről az Európai Unió Tanácsával november 10-én született megállapodás, melyet a tagállamok állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács a múlt héten tartott csúcsértekezletén erősített meg. A költségvetés tételei között a korábbi évekhez képest jelentős többletforrás áll majd rendelkezésre egyebek mellett

az egészségügyi, a kutatást támogató Horizon és az Erasmus oktatási programokra.

Ezen felül további jelentős összegek fordíthatók majd a jövőbeli esetleges igények és válságok kezelésére, illetve a legfontosabb programok kiegészítésére. Az Európai Parlament egyidejűleg elfogadta a költségvetés saját forrásairól és az összegek belső átcsoportosításáról szóló intézményközi megállapodást is. Így a koronavírus-járvány okozta károk helyreállítási alaphoz szükséges hitelfelvétel közép- és hosszútávú költségeit nem szabad sem a hosszútávú költségvetésben már bejáratott befektetési programok rovására, sem pedig a tagállamok bruttó nemzeti jövedelmén alapuló hozzájárulásának a növelésével rendezni. A parlamenti tárgyalók ezért a következő hét évre menetrendet javasoltak az európai költségvetés új saját forrásainak bevezetésére.

Ebben a menetrendben 2021-től az egyes tagállamokban az újra nem hasznosított műanyagok mennyiségétől függően kivetett adóból származó bevétel, 2023-tól az európai kibocsátáskereskedelmi rendszeren (ETS), és valószínűleg a szén-dioxid-kibocsátás határokon történő kiigazítását célzó mechanizmus, és egy új digitális díj, 2026-tól pedig a pénzügyi tranzakciós adón alapuló bevétel, valamint a vállalati szektortól származó pénzügyi hozzájárulás, illetve az új egységes társaságiadó-alap szerepel.

A költségvetés teljes összegének legalább 30 százalékát az éghajlatváltozással kapcsolatos célokra, az éves kiadásoknak 2024-től 7,5 százalékát, 2026-tól pedig 10 százalékát a biodiverzitási célokra kell fordítani.

Ennek ellenőrzésére hatékonyabb éghajlat- és biodiverzitás-megfigyelő módszertant kell majd alkalmazni. A költségvetés átfogó prioritása továbbá a nemek közötti egyenlőség biztosítása lesz, amelyet a programok nemekre gyakorolt hatásának előzetes felmérésével és nyomon követésével valósítanak meg. Az Európai Unió Tanácsának még hivatalosan is el kell fogadnia az uniós költségvetést és az intézményközi megállapodást.

Kapcsolódó

Jóváhagyta a jogállamisági feltételrendszerről szóló rendeletet az Európai Parlament

Visszatartják az uniós kifizetéseket, ha a források kezelésével kapcsolatban bebizonyosodik a jogállamiság megsértése.