Forgatókönyvek 2021-re: így maradhat hatalmon Lukasenko

2020 annak a jegyében telt el: minden egyes vasárnap tömegek vonultak az utcára Belaruszban, hogy Alekszandr Lukasenko elnök ellen tüntessenek, és követeljék az 

Ám ha Lukasenko a közeljövőben eleget tenne ennek, minden bizonnyal elvesztené az elnöki tisztséget. Az Oroszország számára stratégiailag fontos ország élére pedig olyan személy kerülhetne, akinek a Kreml nem feltétlenül örülne. 

Madarat tolláról

A Litvániába menekülni kényszerült Szvetlána Tyihanovszkaja ellenzéki vezető az utóbbi napokban számos NATO-tagország képviselőjével tárgyalt, hogy támogatást szerezzen a belarusz ellenzéknek. Mindeközben egy rossz szót sem szólt Oroszországról, hangsúlyozva: az ellenzéki mozgalom nem a szomszéd állam ellen irányul, a jövőben is szeretnék megőrizni jó kapcsolataikat Moszkvával. Tyihanovszkaja állítása szerint próbálja felvenni a kapcsolatot az orosz vezetéssel, de megkereséseit mindeddig ridegséggel fogadták.

Nem véletlenül. Az ellenzéki vezető ugyanis az Oroszországgal ellenséges viszonyban lévő Lengyelország, Ukrajna és a balti államok támogatását élvezi elsősorban, miközben az Európai Uniótól és az Egyesült Államoktól a belarusz rezsim elleni szankciók kiterjesztését kéri. A Kreml szemében Tyihanovszkaja megbízhatatlan, hiába tudna esetleg összekötő szerepet játszani a Nyugat és Oroszország között.

Tanulva az ukrán előzményekből kivárásra játszik, és terelgeti a belarusz elnököt, hogy úgy rendezze a válságot, hogy az a Kremlnek is megfeleljen. 

A bajban ismerszik meg a barát

Az augusztusi események után úgy tűnt, Lukasenko előbb-utóbb távozni fog tisztségéből, hiszen az emberek szemében elveszítette legitimitását. Az államfő azonban rögtön Oroszországhoz fordult segítségért, amely bár visszafogottan, de meg is adta azt neki. A segítségkérés pánikra utal: a belarusz elnök a múltban többször is szembehelyezkedett a két ország közti politikai és gazdasági unió, az államszövetség elmélyítését szorgalmazó Moszkvával. 

Ezt követték az orosz és belarusz vezető találkozói; ezek a két kormányzat kapcsolatainak megerősítése és együttműködése melletti elkötelezettséget voltak hivatottak jelezni. Roman Golovcsenko belarusz kormányfő például az orosz kollégájával folytatott szeptemberi találkozója után – állítása szerint –

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter november végén jelezte Lukasenkónak, hogy ideje lenne végrehajtani az általa már a válság elején beígért alkotmánymódosítást. A népszavazással megvalósítható változtatások korlátoznák az elnöki jogköröket. Az országot 26 éve lényegében teljhatalommal irányító Lukasenkónak azonban esze ágában sincs távozni, de a hatalmi struktúra átalakításával nem is lenne erre szükség.

Nem válság ez, háború

Mindeddig több mint 30 ezerszer tartóztattak le tüntetőket a tiltakozó megmozdulásokon, s bár a többség „megússza” pénzbírsággal vagy rövid börtönbüntetéssel, mintegy ezer esetben bűnvádi eljárást is indítottak a hatóságok.

Az államfő ellenőrzése alatt álló igazságügyi rendszer és a biztonsági szervek teljes gőzzel dolgoznak azon, hogy az elrettentés céljával a lehető legkeményebb, következmények nélküli fellépéssel sújtsák az ellenállókat. Egy emberjogi jelentés szerint a rendőri erőszak augusztus végi csökkenését követően szeptemberben ismét fokozottan bántalmazták az őrizetbe vetteket.

Erre be is rendezkedett az elnöki adminisztráció. A moszkvai Carnegie Intézet szerint sosem volt még ennyi karhatalmi vezető fontos pozíciókban az elnök bizalmi körében. A civil tisztségviselők a háttérbe kerültek, és – ahogy az háborús helyzetekben lenni szokott – Lukasenko az erőszakszervezet vezetőivel vette magát körbe.

Ebben az erőszakszervezetekre számíthat is: utóbbiak jól tudják, hogy ha a tüntetők kerekednek felül, a népharag elsöpri őket. Lukasenko és az ország irányításában egyre befolyásosabb erőszakszervezetek kölcsönösen egymásra vannak utalva.

Éppen ezért a hatalom érdekében az áll, hogy minél gyorsabban leverje az ellenállást, és egy viszonylagos stabilitást érjen el. 

Ha a nép megtört, és elfogadja a neki szánt sorsot, már hozzá lehet látni az oroszok által is szorgalmazott alkotmánymódosításnak, hogy – Lukasenko szavai szerint – demokráciát hozzanak létre Belaruszban. 

Putyini recept, venezuelai fűszer, kazah gyakorlat

Lukasenko többször is hangoztatta: az alkotmánymódosítási népszavazás után távozik tisztségéből. Ha valóban új elnökválasztást tartanak a módosítás után, az államfő minden bizonnyal elvérezne a voksoláson. A minap viszont arra utalt, hogy a gazdasági és politikai vezetőket tömörítő, ellenzékieket pedig nélkülöző, ötévente ülésező Összbelarusz Népi Gyűlést alkotmányozó szervvé alakítsák át.

A belarusz elnök ennek a testületnek az élén folytathatná az ország irányítását, átengedve a korlátozott jogkörökkel bíró elnöki tisztséget valaki másnak.

Az elképzelés kísértetiesen hasonlít az orosz államtanácsra. Vlagyimir Putyin orosz államfő a minap írta alá a törvényt, amely meghatározta a magas rangú szövetségi tisztségviselőket és regionális kormányzókat tömörítő testület feladatát. Ez szinte ugyanaz, amit Lukasenko a belarusz gyűlésnek szánhat. Szakértők egyébként sokáig pedzegették: ha Putyinnak nem sikerül elnöki ciklusait lenullázni a nyári referendummal, ennek a testületnek az élén maradna a hatalom csúcsán. 

Nem Lukasenko lenne a világban az első tekintélyelvű vezető, aki az alkotmányt felhasználva betonozná be magát a hatalomba, miközben visszavonul a háttérbe. Nurszultán Nazarbajev kazah elnök 2019-ben mondott le, mondván: ideje átadnia a vezetést egy új generációnak. De nem ment nyugdíjba: jelenleg is tagja a héttagú alkotmányozó tanácsnak, valamint a katonai és a rendfenntartást ellenőrző, az államfői adminisztráció munkáját segítő biztonsági tanács elnöki tisztségét is betölti.

Nicolás Maduro venezuelai elnök a jogalkotással felruházott, hozzá hűséges tagokból álló alkotmányozó gyűlés létrehozásával kerülte meg és lehetetlenítette el az ellenzéki többségű törvényhozást. 

A kevésbé rossz választás

A belaruszok előtt jelenleg három út áll. 

1. A látszatdemokrácia erősítése

A tüntető hangok elnémulnak annyira, hogy ki lehessen írni az alkotmánymódosításra vonatkozó referendumot. A népszavazáson pedig egy teljes csomagról dönthetnek, egyfajta kompromisszumos megoldásként. Csökkentik az elnök jogköreit, miközben kiterjesztik az említett Összbelarusz Népi Gyűlését. Lukasenko átül a testület elnöki székébe, és a háttérből irányítja tovább az országot. Vagy pedig átadja az elnöki széket egy kiszemelt utódnak, illetve új választásokat írnak ki, amelyekre a Belaruszba szabad bejárással bíró oroszok előkészítik a Kremlnek is szimpatikus jelölteket, és látszólag független pártokat is létrehoznak. A belaruszok pedig elfogadják a hatalomtól kapott koncessziókat.

2. A diktatórikus berendezkedés megerősítése

Négy hónapnyi tüntetéshullám után sem hátrálnak meg a hatóságok. Mi több, fokozódni látszik az elnyomás, és addig tart majd, amíg csak folytatódnak a tüntetések. Ennek veszélye, hogy minél tovább tart a válság, annál nagyobb az esélye annak, hogy egy orosz támogatású katonai diktatúrává váljon Belarusz. Ha minden reformpróbálkozást, változtatást tüntetések kísérnek, népszavazást sem lehet tartani. Minszknek és Moszkvának elfogyhat a türelme: kijelölik Lukasenko utódját az őt körülvevő karhatalmi vezetők közül, és ráerősítenek a rendeleti úton történő kormányzásra. Oroszország pedig a rendfenntartásra hivatkozva békefenntartókat küld az országba, és felállít egy bábkormányt, amely az orosz érdekeket szolgálja majd, felgyorsítva akár a két ország közti politikai unió létrehozásának folyamatát is. 

3. Forradalom

A tiltakozók mindeddig békésen tüntettek, bármennyire is brutálisan lépnek fel velük szemben az erőszakszervezetek. Ám könnyen meglehet, hogy egyszer csak betelik a pohár a hónapok óta terrorban tartott népnél, és az erőszak mellett dönt.

Egy biztos: Lukasenkónak nem érdeke ez a forgatókönyv, hiszen akkor megdöntenék az uralmát. A vérontás Moszkvának is vállalhatatlan lenne, és kénytelen lenne kezébe venni az irányítást. Meglehet, ugyanakkor gyorsabban ki lehetne jelölni Lukasenko utódját, és a fenti második forgatókönyv egy gyorsabb változatban valósulna meg.

(Borítókép: Alekszandr Lukasenko egy minszki megbeszélésen 2020. november 30-án. Fotó: Maxim Guchek/BelTA / Reuters)