Kedden dől el, kié lesz a többség az amerikai felsőházban

2021.01.05. 10:03 Módosítva: 2021.01.05. 10:03

Ma szavaznak Georgia államban arról, mely két politikust fogja az állam delegálni az amerikai felsőházba. Azért van szükség a megismételt választásra, mert az elnökválasztás napján tartott voksoláson egyik jelölt sem kapta meg a szavazatok több mint ötven százalékát. 

A versenyben lévő jelöltek David Perdue és Kelly Loeffler hivatalban lévő republikánus szenátorok, és demokrata kihívóik, Jon Ossoff és Raphael Warnock.

GettyImages-1294496668
Fotó: Chip Somodevilla / Getty Images Hungary

Az eredmény azért különösen fontos, mert most fog eldőlni, melyik párt lesz többségben a felsőházban. A szenátus száz tagjából jelenleg ötvenkettő republikánus, tehát ha mindkét demokrata kihívónak sikerül győznie, a két frakció egyenlő létszámú lesz. Ebben az esetben szavazategyenlőség esetén Kamala Harris demokrata alelnök szavazata lesz döntő.

Nem véletlen, hogy mind Trump, mind Biden Georgiába utazott kampánykörútra, írja a BBC.

A megválasztott elnök hétfői atlantai gyűlésén azt mondta:

Georgaiak, most az egész nemzet rátok figyel. A hatalom most szó szerint a ti kezetekben van. Egész karrierem során először fordul elő, hogy egy állam, egyetlen állam döntheti el az ország sorsát. Nem csupán négy évre, de a jövendő generáció számára is. 

Donald Trump Daltonban azt mondta a választóknak, hogy a georgiai szavazás

az utolsó védvonal a demokraták ellen. Ha a liberális demokraták elfoglalják a szenátust és a Fehér Házat, utolsó vérünkig harcolni fogunk. Ezt már most megmondhatom nektek.