Sára, Márió
-4 °C
5 °C

Megérkeztek Vuhanba a WHO szakértői

2021.01.14. 16:21

Csütörtökön megérkeztek Vuhanba az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tudósai, akik a koronavírus eredetét fogják vizsgálni – írja az Euronews.

A tízfős, nemzetközi szakértői csapat tagjai az Egyesült Államokból, Ausztráliából, Németországból, Japánból, az Egyesült Királyságból, Oroszországból, Hollandiából, Katarból és Vietnámból érkeztek. 

A CNN azt írja, hogy a szakértői gárda eredetileg több emberből állt volna,

két tudóst azonban a kínai hatóságok nem engedtek be, miután pozitív lett a covid-tesztjük.

A kínai kormány szóvivője csütörtöki sajtótájékoztatóján nem kommentálta az esetet, és arra kérte a riportereket, hogy „az illetékes hatóságoknál” érdeklődjenek erről. 

A beengedett szakértők munkáját illetően elmondta, hogy a WHO embereinek lehetőségük lesz a kínai tudósokkal „véleményt cserélni”,

azt azonban nem tette egyértelművé, hogy megengedik-e nekik azt, hogy maguk is bizonyítékokat gyűjtsenek a járvány kitörésével kapcsolatban. 

A WHO szakembereit megérkezésüket követően többször is tesztelik majd, továbbá az eredménytől függetlenül két hétig karanténban kell maradniuk, így a munkát videókonferenciákkal kezdik meg. 

Kérdéses, hogy sikerülhet-e bármit is kideríteniük

A WHO és Kína közt már régóta ellentét feszül amiatt, hogy vitatják a koronavírus eredetét. A szakértők szerint a mostani kutatás némi előrelépést hozhat a kérdésben, de önmagában valószínűleg kevés lesz ahhoz, hogy a kérdés tisztázódjon.

Ahhoz ugyanis, hogy a vírus eredetét pontosan meg lehessen határozni, a Vuhan-környéki állatvilágot is részletes, évekig is eltartó vizsgálatoknak kellene alávetni. 

A tudósok emellett azt is kiemelték, hogy a kutatás célja nem az kell legyen, hogy Kínát bűnbakként kiáltsák ki a világjárvány miatt, hanem azt a célt kell szolgálja, hogy a jövőben jobban fel tudjunk készülni az ehhez hasonló esetekre.