Meghalt a Camorra vezére

2021.02.18. 17:32 Módosítva: 2021.02.18. 17:58

Elhunyt a hírhedt Camorra bűnszervezet egyik bebörtönzött vezetője Olaszországban – közölte a pármai bíróság. A sajtó értesülései szerint a 79 éves korában elhunyt Raffaele Cutolo a Nuova Camorra Organizzata (Újjászervezett Camorra) egyik alapító tagja volt. Úgy tudni, tüdőgyulladásban halt meg egy kórház fegyencek részére elkülönített részlegén.

A La Repubblica szerint Cutolo nevét „mindig is az Olasz Köztársaság történetének legsötétebb napjaival egy lapon fogják emlegetni”. A maffiózó az 1970-es és 1980-as évek véres bandaháborúinak egyik főszereplője volt.

A helyi újság tudomása szerint a számos bűncselekményt végrehajtó Cutolo az első gyilkosságát 22 évesen követte el a Camorra befolyási övezetének számító Nápoly közelében.

Cutolót 28 év fegyházra ítélték, szigorú korlátozásokkal, hogy ne irányíthassa a bűnszervezetet a fogságból. Egészsége az utóbbi időben rosszra fordult. Ügyvédje hasztalan próbálta a koronavírus-járványra hivatkozva elérni, hogy áthelyezzék házi őrizetbe.

Kapcsolódó

Az évszázad maffiapere Olaszországban, 325 vádlott egy tárgyalóteremben

Ehhez hasonló nagyságú per 1986-ban volt utoljára, amikor a Cosa Nostra szicíliai maffiaszervezet tagjait ültették a vádlottak padjára Palermóban.