Elkészült az interjú, Harry és Meghan nyíltan beszél a brit királyi családról

000 92Z9PY
2021.02.21. 10:59

Miután a hercegi pár, Harry és Meghan Kaliforniába költözött, a brit sajtó a Brexit mintájára már Megxitről beszélt. A Buckingham-palota most drámai nyilatkozatban jelentette be, hogy megfosztják őket királyi pártfogói feladatköreiktől és tiszteletbeli katonai címeiktől – írja a Daily Mail.

Harry herceg viselte eddig a királyi tengerészgyalogosok főkapitánya, a légierő és a haditengerészet parancsnoki címeit, amelyeket a királynő adományozott két afganisztáni szolgálata után. De nemcsak ezeket veszíti most el, hanem az örökösödésben elfoglalt helyének is búcsút mondhat hitvesével, akivel éppen második gyermeküket várják.

Bár a sussexi hercegi pár a házasságkötése után hátat fordított a királyi családnak, és nyilvános nyilatkozataikban sem mutattak túl sok tiszteletet a királynő iránt, őfelsége nem távolíthatja el unokáját az utódlási sorból anélkül, hogy bosszúállónak tűnne – vélik brit sajtókörökben.

A londoni döntés egy időben látott napvilágot azzal, hogy véletlenül kiderült: Harry és Meghan két hét múlva egész estés interjúban tálal ki Oprah Winfrey-nek a királyi ház viselt dolgairól. Most szerdán és csütörtökön vették fel a beszélgetést az amerikai talkshow házigazdájával, aki már a 2018-as esküvőjüknek is a vendége volt, határozottan támogatta döntésüket az Egyesült Királyság elhagyásáról, és heti e-mailekben osztotta meg javaslatait a herceggel saját dokumentumfilm-sorozatáról. Meghan Markle állítólag lerántja a leplet arról, hogyan fogadták Nagy-Britanniában, és mi vezetett ahhoz, hogy meg sem álltak a világ túlsó végéig.

Az interjúbomba ráadásul akkor jön, amikor Harry nagyapját, a 99 éves Fülöp herceget éppen kórházban kezelik. A palotában persze tagadják, hogy a „trónfosztásnak” bármi köze lenne a kipattant interjúhírhez. II. Erzsébet hivatalos nyilatkozatából az a vélemény körvonalazódik, hogy „egy fenékkel nem lehet két lovat megülni”:

A herceg és a hercegné nem lehet félig benn és félig kinn, a királyi család munkájától való távozás után nem tarthatják meg a közszolgálati élethez kapcsolódó felelősségeket és kötelességeket.

Ez a mondat mindenesetre feldühíthette Harryt és Meghant, akik szúrós válaszukban úgy fogalmaztak, hogy a királyi családtól távol is élhetnek szolgálati életet, mivel – úgymond – a szolgálat egyetemleges. Vilmos herceget felháborította és elszomorította öccse reagálása, ami szerinte sértő és tiszteletlen az uralkodóra nézve. A Sunday Times emiatt egyenesen testvérviszályt emleget.

Politikai elemzők szerint ez az elmúlt évtizedek legkomolyabb királyi szakadása azután, hogy Diana hercegné 1995-ben botrányt kavart. Emlékeztetnek ugyanakkor, hogy Lady Di a válása után egyetlen királyi címére sem tartott igényt.

(Borítókép: Meghan Markle és Harry herceg 2018. június 9-én. Fotó:  Daniel Leal-Olivas / AFP)