Az európai jövőről egyeztethetnek a csütörtöki magyar-olasz-lengyel találkozón

2021.03.30. 21:08

Csütörtökön Budapestre érkezik Matteo Salvini, az olasz Liga jobboldali kormánypárt vezetője és Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel egyeztessenek.

Morawiecki viszonylag szűkszavúan fogalmazott a találkozó napirendjéről, miszerint „különféle európai ügyeket", ezen belül „egyértelműen politikai", az EP működésével összefüggő kérdéseket vitatnak meg.

Ezzel pedig a lengyel kormányfő rátapinthatott a találkozó valódi témájára, a Fidesz poszt-néppárti jövőjére az Európai Parlamentben. Morawiecki diplomatikusan úgy fogalmazott: arról terveznek egyeztetni,

miként lehet „a legjobban megvalósítani az európai programot az összes állam, de elsősorban Lengyelország, Magyarország és Olaszország érdekében".

Az MTI kiemelte, hogy a lengyel kormánykoalíciót vezető Jog és Igazságosság (PiS) párt EP-küldöttségének vezetője, Beata Mazurek korábban jelezte: az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) európai parlamenti frakciójához tartozó PiS az ECR bővítésében érdekelt, miután a Fidesz kilépett az Európai Néppártból.

Matteo Salvini pedig egyáltalán nem kerülgette a forró kását, kedden kijelentette: 

az az álma, hogy egyesüljön a Liga részvételével működő Identitás és Demokrácia pártcsalád és az ECR, mivel így a második legnagyobb frakciót képviselnék az EP-ben, ami ismét naggyá tenné európát, amely visszatérne eredeti értékeihez.

Ez persze lehet, hogy csak álom marad, az egyesülés elmarad és inkább egy szövetségi rendszert alakítanak ki az Európai Parlamentben. 

Küszöbön Európa megújulása vagy megújítása?

 A Liga, a Fidesz és a Jog és Igazságosság párt közös európai értékeket vallanak

– mondta Salvini az MTI-nek, de leszögezte azt is, hogy 

Nem jön létre közös pártcsoport. (...) Budapesten a jövőbeli Európa elképzeléséről egyeztetünk, munkáról, jólétről, biztonságról, identitásról, családról, oktatásról védelemről, migrációról, külpolitikáról, egészségügyi együttműködésről, a polgárok valós életével foglalkozunk".

Megjegyzendő, hogy a Jog és Igazságosság (PiS) a 2009-ben született Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) képviselőcsoporthoz tartozik, melynek tagja az Olasz Testvérek (FdI) is amely pedig tagja a Matteo Salvini vezette olasz jobbközép koalíciónak. Az ECR elnöki posztjára tavaly szeptemberben az FdI vezetőjét, Giorgia Melonit választották meg.

Az olasz politikus szerint éppen a járványhelyzet kínál lehetőséget egy „másfajta, igazi" Európa, valamint egy új szereppel, új értelemmel" bíró Európai Unió létrehozására, ami nem pusztán „szupermarket  vagy üzleti központ", és képes választ adni ötszázmillió európai igényeire. 

A Covid-19 után Európa is más lesz, lehetőség nyílik az európai identitás újragondolására

– mondta Salvini.

Salvini, aki pártjával már kormányzásra készül a következő olaszországi választásokon, nem áll meg Budapesten, vélhetően szövetségeseket keres Európa szerte. Az Orbán Viktorral és Mateusz Morawieckivel folytatandó egyeztetés tervezett európai körútjának az első állomása, amely után többek között Portugáliában, Franciaországban, Hollandiában, Ausztriában, Németországban is tárgyalni akar az említett témákról.