Már nem tartóztathatják le egymást az emberek Georgiában

2021.05.12. 12:06

Az amerikai Georgia államban megszüntettek egy 1863 óta hatályos törvényt, amely lehetővé tette az állampolgárok számára, hogy letartóztassanak egy másik polgárt, ha úgy ítélik meg, hogy bűncselekményt követett el – adta hírül az amerikai sajtó. Hétfőn Brian Kemp, az Egyesült Államok déli Georgia államának republikánus kormányzója aláírta azt a törvényt, amely az országban elsőként hatályon kívül helyezte az állampolgárok letartóztatási jogosultságára vonatkozó rendelkezést.

Ma lecseréljük ezt a visszaélésekre lehetőséget adó törvényt

– fogalmazott a kormányzó. Kemp szerint ezzel a lépéssel sikerül kiirtani az igazságtalanságot és jobb útra terelni az államot.

Az amerikai polgárháború (1861–1865) korszakából származó jogszabály miatti elégedetlenségek egy 2020 februárjában történt eset kapcsán lángoltak fel. Greg McMichael és fia, Travis McMichael üldözték, majd agyonlőtték az éppen kocogó 25 éves afroamerikai Ahmaud Arberyt, akiről azt gondolták, hogy betörést követett el. Egyik szomszédjuk, William Bryan csatlakozott az üldözéshez, és lefilmezte az esetet.

A gyilkosság országos felháborodást keltett, miután nyilvánosságra került a videofelvétel, amelyen jól látható, hogy Arberynek egy teherautó próbálja útját állni. A kocsiban ülő két fegyveres férfi kiszáll, földre teperi az áldozatot, majd három lövés dördül, ami végzett a fiatalemberrel.

Az idősebb McMichael először azt állította, hogy Arbery az útját állta, ezért keveredtek vitába, a lövések pedig véletlenül dördültek el. Később azonban már azt mondta, követte Arberyt, mert azt hitte, ő a felelős a környékbeli lopásokért.

Később nyilvánosságra került egy másik videofelvétel is, amelyen az látszik, hogy Arbery egy építkezési területre sétált be, a gyanúsítottak szerint tolvajként. Azt ugyanakkor semmi sem támasztja alá, hogy a fiatalember bármit is eltulajdonított volna.

Fokozta az üggyel kapcsolatos felháborodást, hogy a rendőrség csak 74 nappal a bűncselekmény után jelentette be, hogy gyilkosság és súlyos testi sértés vádjával letartóztattak két fehér férfit, Gregory McMichael nyugalmazott rendőrnyomozót és a fiát, Travist.

Arbery édesanyja, Wanda Cooper-Jones hétfőn azt mondta: reméli, hogy az új törvény életeket ment. Közölte:

Úgy gondolom, hogy a törvény aláírása gondolkodásra készteti az embereket, mielőtt önbíráskodásra vetemednének.

A 65 éves Gregory McMichaelt, 35 éves fiát, Travist és szomszédjukat, William Bryant a többi között gyilkossággal és emberrablással is vádolják. Tárgyalásuk októberben kezdődik. Mindhárman ártatlannak vallották magukat – számolt be az MTI.