Boglárka
19 °C
35 °C

Még el sem készült űrállomásra küldtek fel kínai űrhajósokat

2021.06.17. 06:27 Módosítva: 2021.06.17. 06:28

A Sencsou-12 nevű űrhajó háromfős legénységgel csütörtökön reggel startolt az északnyugat-kínai Csiucsüen kilövőállomásról.
    
Az űrhajó a Mennyei harmónia űrállomás központi eleméhez csatlakozik majd, ahol az űrhajósok a tervek szerint három hónapot töltenek. Missziójuk a harmadik a sorban abból a tizenegyből, amelyeken a jövő év végéig felérkezhet a szükséges rakomány és legénység  az űrállomás kiépítésére

A Kínai Emberes Űrrepülésért Felelős Ügynökség közlése szerint a háromfős legénység különböző tesztekkel ellenőrzi majd az űrállomás működését.  Egyebek mellett az újrahasznosító és létfenntartó rendszerek, a robotkar, valamint a különböző anyagok és a hulladék kezelésének felmérése a feladatuk. A tervek szerint két űrsétát tesznek, amelyek alatt a kibővített szivattyúrendszer beszerelését végzik majd, ezenkívül űrkutatási és technológiai kísérleteket folytatnak.

Az űrállomás központi elemét április 29-én bocsátották fel, további két elemet pedig a jövő év során terveznek felküldeni. Korábbi beszámolók szerint az űrállomást 15 éven át kívánják üzemeltetni, és egyhuzamban akár 6 hónapon át is tartózkodhat rajta a legénység.
    
A mai felbocsátással Kína hetedszerre küld embereket az űrbe. Legutóbb öt évvel ezelőtt volt erre példa. A három hónapon át tartó misszió a kínai űrkutatás történetének eddigi leghosszabbja: 2016-ban a Sencsou-11 űrhajó legénysége 33 napot töltött az űrben.