Szijjártó Péter: Zsarolják Magyarországot, a választásokat akarják befolyásolni

2021.06.21. 15:59
Az uniós szerződés 7-es cikke szerinti eljárás nem a tényekről szól, hanem a politikáról, és zsarolási eszközt jelent Magyarországgal szemben – jelentette ki Szijjártó Péter hétfőn Luxembourgban, az európai uniós tagországok külügyminisztereinek egynapos találkozóján.

A külgazdasági és külügyminiszter arra reagált, hogy az általános uniós ügyekkel foglalkozó miniszterek keddi, luxembourgi ülésén meghallgatásokat fognak tartani az uniós szerződés 7-es cikke szerinti eljárásokkal kapcsolatban a jogállamiság lengyelországi helyzetéről, valamint az unió értékeinek magyarországi érvényesüléséről.

A miniszter az eljárással kapcsolatban kijelentette: ahogyan és amilyen hosszan az eljárás zajlik, az önmagában lebuktatja azokat, akik lefolytatják.

Az eljárás politikai zsarolási eszköz, ha ugyanis bárki a tényekről akart volna vitatkozni, már rég vége lenne – hangsúlyozta.

Hozzátette: szerinte Magyarország minden kérdést megválaszolt, az eljárás ezáltal lezárható lenne. Erről szavazni kell, és a szavazás eredménye alapján lehet továbbmenni – közölte.

A külügyminiszter szerint nyilvánvaló az összefüggés a politikai zsarolási eszközt jelentő eljárás és a jövő évi magyarországi választások között. Az eljárás újabb eszköz a liberális fő sodor számára ahhoz, hogy megpróbálja befolyásolni a magyar parlamenti választásokat. Nem ez az egyetlen, nem ez az első kísérlet a jövő évi választások befolyásolására, nyilván lesz még más is – mondta Szijjártó Péter. 

Arra vonatkozóan, hogy a keddi tanácsülésen a pedofiltörvény és annak a melegekre vonatkozó kitételei is szóba kerülhetnek, Szijjártó Péter annyit mondott: „Nincs az a világ, hogy nekünk brüsszeli bürokraták vagy nyugat-európai liberális politikusok mondják meg, hogy megvédhetjük-e a gyerekeinket vagy sem”.

A járvány és a migráció ördögi köre

Szijjártó később a Facebookon is közzétett egy videót, amelyben arról beszél, hogy a járvány és migráció ördögi kört alkotnak. A járvány terjedése miatt egyre többen akarnak majd Európába indulni, eközben pedig az újonnan érkezők által is terjedhet a vírus – mondta, hozzátéve: Olaszországban már kimutatták néhány illegális bevándorló szervezetében a koronavírus indiai (delta) variánsát.