Szijjártó Péter Lengyelországban tárgyal
A héten véget ér a lengyelek V4-es elnöksége, és jön a miénk − írta közösségi oldalán a külgazdasági és külügyminiszter.
Ma Zbigniew barátom elnököl, legközelebb már én fogok!
− írta a miniszter, aki a lengyel külügyminiszterrel, Zbigniew Rauval tett közzé közös fényképet.
Szijjártó Péter hétfő reggel útnak indult a lengyelországi Poznańba, hogy ott találkozzon a cseh, lengyel és szlovák képviselőkkel. A miniszter bejegyzése szerint a találkozón a nyugat-balkáni országok is képviseltetik magukat.
Magyarország kormánya folyamatosan hangsúlyozza, hogy álláspontja szerint fontos lenne a Nyugat-Balkán integrációja az Európai Unióba. Erről nemrég Szijjártó Péter is beszélt, szerinte ha az Európai Unió nem lép időben és nem halad a bővítés, akkor az unió az Egyesült Királysághoz hasonlóan a Nyugat-Balkánt is elveszítheti.
Szerinte az Európai Uniónak nagyobb szüksége van a Nyugat-Balkánra, mint a Nyugat-Balkánnak az Európai Unióra. Hosszas tétlenkedéssel a térség elvesztése reális forgatókönyv lehet az EU számára – véli a magyar külügyminiszter.
Szijjártó Péter a lengyel találkozóról jelentkezve bejegyzésében azt írta: az Európai Unió bővítése a Nyugat-Balkán irányába nem várathat magára.