Egy kislány holtteste is előkerült, evakuáltak egy további társasházat
További Külföld cikkek
- Hűségesküt tett az Iszlám Államnak a szír férfi, aki több embert megkéselt Ausztriában
- Donald Trump kiadta az ukázt, de valami nem jól sült el
- Heteken át kínoztak, majd megöltek egy transznemű férfit New Yorkban
- Megmagyarázhatatlan halálesetek tartanak rettegésben egy indiai falut
- Halálos lövöldözés Brüsszelben, több metróállomást is le kellett zárni
Pénteken Daniella Levine Cava, Miami-Dade polgármester bejelentette, hogy eddig huszonkét ember halálát erősítették meg a hatóságok. „Múlt hét csütörtök óta minden éjjel nagyon nehéz, különösen az érintett családok számára. De az előző éjszaka még a szokásosnál is nehezebb volt” – mondta arra utalva, hogy a tűzoltók egy 7 éves kislány tetemét is megtalálták.
A polgármester azt is hozzátette, hogy a helyszínen dolgozóknak óriási pszichológiai terhet kell elviselniük, és arra kért mindenkit, hogy segítsék őket, gondoljanak rájuk és imádkozzanak értük.
Daniella Levine Cava, ugyanakkor jó hírként arról is beszámolt, hogy az épületben kevesebb személy tűnt el, mint korábban gondolták. Ezzel a számuk 126-ra csökkent, mivel voltak olyan emberek, akik kétszer is szerepeltek a listán (eltérő nyelveken írt névváltozatokkal),
valamint néhány személyről kiderült, hogy nem tartózkodtak az épületben az omlás idején.
Hozzátette: a nyomozók továbbra is vizsgálják a listát, és igyekeznek információt szerezni arról, hogy az eltűntként nyilvántartott személyek nem máshol tartózkodnak-e, így a lista még szűkülhet a közeljövőben.
Csütörtökön Joe Biden is látogatást tett a helyszínen és megköszönte a tűzoltók munkáját.
Egy másik épületet evakuálni kellett
A Washington Post eközben azt írja, hogy néhány mérfölddel arrébb egy másik épületet evakuáltak a hatóságok amiatt, hogy „strukturálisan és elektrotechnikai szempontból” veszélyesnek minősítették, mivel Miamihoz épp egy hurrikán közelít.
A 156 lakásból álló társasházat főként latin-amerikai származású emberek lakták, közülük sokan kétségbeestek amiatt, hogy rövid idő alatt kellett menedéket keresniük a hurrikán elől. A fedél nélkül maradtakon a Vöröskereszt, valamint egy helyi hajléktalangondozó szervezet próbál segíteni.
![GettyImages-1233777385](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3879/38796/387968/38796857_02c8ebbb6e13fbaf51f0b9f5bd25dfb5_wm.jpg)
Mariel Tollinchi, az épületet fenntartó cég jogásza úgy nyilatkozott az esetről: nincsenek meggyőzve arról, hogy az épületet veszélyesnek nyilvánító jelentés pontos adatokra alapul. Hozzátette: az utóbbi két évben végeztek javításokat a társasházon, de az 10 millió dolláros renováció, amelyet a jelentés előír, gyakorlatilag kifizethetetlen és szerintük nem is reális.