Két ember halt meg, amikor az Arab-tengeren támadást hajtottak végre a libériai zászló alatt közlekedő, japán tulajdonú Mercer Street nevű hajó ellen, melyet az izraeli tulajdonú Zodiac Maritime nevű cég üzemeltetett − adta hírül az MTI. A tartályhajót Omán térségében tartóztatták fel, egy brit és egy román állampolgár életét vesztette.
Izrael Iránt vádolta a támadás végrehajtásával, és kemény válaszlépés szükségességét hangsúlyozta. A londoni székhelyű Zodiac Maritime cég szerint gyaníthatóan kalóztámadásról van szó, ám az ügyet még vizsgálják.
A tengerbiztonsági információkkal szolgáló United Kingdom Maritime Trade Operations (UKMTO) szerint nem kalóztámadásról van szó. A Refinitiv hajókövető rendszere szerint a közepes méretű tartályhajó a tanzániai Dar es-Salaamból tartott az egyesült arab emírségekbeli el-Fudzseirába.
Jaír Lapid izraeli külügyminiszter közleménye szerint közölte a brit külügyminisztériummal, hogy kemény válaszlépésre van szükség az ügyben. A világ nem maradhat csöndben az iráni terrorizmussal szemben, amely a hajózás szabadságának is árt − fogalmazott.
Amerikai és európai források is azt mondták, hogy a fő gyanúsított az ügyben Irán, de kormányaik továbbra is bizonyítékokat keresnek ennek alátámasztására. Egy meg nem nevezett amerikai védelmi tisztségviselő szerint úgy tűnik, hogy a támadást drónnal vagy más, pilóta nélküli repülőgéppel hajtották végre. Irán nem reagált az esettel kapcsolatban.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Hollandia betiltja a DeepSeek használatát a köztisztviselők számára
Kémkedési aggályok merültek fel.
február 6., 12:04
- Külföld
A Disney, a McDonald’s és a Meta nyomdokaiba lép a Google
Szerdán tették közzé éves jelentésüket, amelyből eltűnt egy 2021 óta jelen lévő mondat.
február 6., 12:23
- Külföld
Ismét lövöldözés volt a brüsszeli metróállomásnál, egy ember megsebesült
A nyomozók vizsgálják az esetet.
február 6., 12:09
- Mindeközben
Czutor-Kilián Zsanett kiakadt a császármetszés ellen tiltakozó Vasvári Vivienre: „Csak az az anya, aki verejtékkel szüli meg a gyerekét?”
7 perce
- Külföld
Brüsszelben százezres tömeg tüntetett a kormány megszorítási tervei ellen
Március 31-re általános sztrájkot hirdettek az országban.
6 perce
- Külföld
Megnevezték a tíz embert meggyilkoló svéd lövöldözőt
Rickard Andersson mentális problémákkal küzdött.
február 6., 13:42
- Külföld
Andrej Babis volt cseh miniszterelnököt látogatta meg titokzatos prágai útján Szijjártó Péter
A külügyminiszter szerint a cseh ellenzék nem támadná Magyarországot a szuverenitás védelme miatt.
február 6., 16:32
- Külföld
Iránban bemutattak egy drónok és helikopterek indítására is alkalmas hadihajót
Az iráni Forradalmi Gárda egy kereskedelmi hajót alakított át.
február 6., 11:50
- Külföld
Donald Trump csapata már régen tudta, hogy csak blöff az elnök gázai tervezete
Az övezet birtoklásáról és újjáépítéséről szóló elképzelését tárgyalási trükknek állították be.
február 6., 13:36
- Címlapon
Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája
Szakértők szerint kezd visszatérni a hit a gazdaságban.
2 órája
- Címlapon
Hónapok óta zaklatta támadója a XVIII. kerületben megkéselt nő, mégsem kapott segítséget
Feljelentést is tett a rendőrségen, ám az ügyével nem foglalkoztak érdemben.
24 perce
- Külföld
Összeütközött két utasszállító Seattle repülőterén
A hatóságok vizsgálják az esetet.
február 6., 06:41
- Mindeközben
Alekosz ingyen kap több mint 1 milliós fogsort: „Nemzetközi sztár vagyok, a fogazatom minőségének is nemzetközinek kell lennie”
4 órája
- Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese
Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.
4 órája
- Külföld
Februártól a Török Áramlaton keresztül kapja Szlovákia az orosz gázt
A kormány szerint Magyarország számára is létfontosságú a vezeték.
február 6., 16:57
- Külföld
Svédországban búcsút vettek az eddigi legsúlyosabb öldöklés áldozataitól
A tömeggyilkosság indítékát még mindig keresi a rendőrség.
február 6., 06:06
- Mindeközben
Óriásit bakizott a TikTokon Dárdai Blanka, véletlenül kiposztolt valamit, amit nagyon nem akart
6 órája
- Külföld
Floridai házat lyukasztott át egy égből lezuhant jégdarab
A Szövetségi Légügyi Hivatal nyomoz az ügyben.
február 6., 07:26
- Külföld
Megérkezett az első bevándorlócsoport Donald Trump fogolytáborába
Az amerikai elnök tovább bővítené a férőhelyek számát a telepen.
február 6., 09:28
- Külföld
Az új amerikai kormányzat hivatalos fórumon idézte Szijjártó Pétert
Szaúd-Arábia továbbra is kiáll az önálló palesztin állam mellett.
február 6., 09:15
- Külföld
Ezekben az országokban szeretnék a legtöbben, hogy a vallás beleszóljon a politikába
Inkább a szegényebb országokra jellemző a vallásos nacionalizmus.
február 6., 08:36
- Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat
Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.
4 órája
- Mindeközben
Vomberg Frigyes a Séfek séfe új zsűritagjáról: „Ő húzza meg a határt, hogy meddig mehetünk el"
7 órája
- Címlapon
A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten
Első körben három kerületben vált ismertté a dátum.
1 órája
- Címlapon
Milliomosok klubja a BME-n – a magyar átlagbér kétszeresét keresik ezek a pályakezdők
Itt a teljes lista.
3 órája
- Mindeközben
Nemcsák Károly megtisztítaná a szakmát a gátlástalan celebektől: „Művésznek mondja magát két nap múlva”
8 órája
- Címlapon
„Gyakorlatilag megadta magát Putyinnak” – kritikusává vált egykori szövetségese bírálta Trumpot
15 órája
- Külföld
Szijjártó Péter kritizálta az ENSZ-t, szerinte a tagállamok fejére nő a szervezet
A külgazdasági és külügyminiszter a „liberális mainstreamet” okolja.
február 6., 07:34
- Külföld
Izrael is kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából, de egy egyszerű ok miatt ez lehetetlen
Antiszemitizmussal vádolták meg a szervezetet.
február 6., 09:06
- Külföld
Több tucat internetes csalót vettek őrizetbe Nigériában
A harminchat előállított személy közül a legtöbb 35 év alatti.
február 6., 16:06
- Külföld
Horvátországot is elérte a tömeges bombafenyegetés, a levelek iszlamista üzenetet tartalmaztak
Az érintett iskolákba kiérkeztek a rendőrök, akik átvizsgálják az épületeket.
február 6., 10:54
- Külföld
Rejtély az Egyesült Államokban: 100 ezer tojást loptak el egy raktárból
A bűnüldöző szervek szerint a lopás a tojások egekbe szökő árával függhet össze.
február 6., 10:48
- Külföld
Összesen 85 iskola kapott bombafenyegetést Horvátországban
A belügyminiszter szerint a fenyegetések tartalma a magyarországihoz volt hasonló.
február 6., 19:26
- Külföld
Lekapcsolt internet miatt késelte meg édesanyja párját egy férfi
A nőt is megsebesítette.
február 6., 10:37