Egy év börtönre ítélték a Münchenben randalírozó magyar futballhuligánt

2021.08.02. 19:02

Egy év börtönbüntetésre ítélték három évre felfüggesztve azt a magyar férfit, akit a német–magyar Európa-bajnoki labdarúgó-mérkőzés után vettek őrizetbe Münchenben – tudta meg a 444.

Az Index korábban beszámolt róla, hogy több magyar állampolgár ellen is intézkednie kellett a német rendőröknek Münchenben a Németország–Magyarország-labdarúgó-mérkőzés napján. Öt ember ellen alkotmányellenes szervezetek szimbólumának használata miatt emeltek vádat. Közülük négyet náci karlendítés miatt büntettek meg, egyikükön pedig az SS által használt szárnyas odalrúna-tetoválást találtak. Négyüket őrizetbe vették, az ötödik ellen, aki már a stadionon kívül lendített fel a karját, körözést adtak ki. 

A most elítélt személy egy üveggel dobott meg egy rendőrt az Allianz Arenában, emiatt garázdasággal és hivatalos személy elleni erőszakkal vádolták, illetve kábítószer is volt nála. A meghirdetett ítélet szerint ezer eurót (357 ezer forintot) kell a férfinek egy nonprofit szervezetnek fizetnie, illetve az Allianz Arenából is kitiltották, illetve egy év börtön vár rá, ha az elkövetkezendő három évben bármi törvénytelent tesz. Az ítélet nem jogerős, egy hete van a férfinak arra, hogy fellebbezzen. 

Kapcsolódó

Kiderült, mivel vádolja a német ügyészség a magyar szurkolókat

Rendőrdobállás, náci karlendítés, kábítószer birtoklása – többek közt ezzel gyanúsítják őket.