Kik is azok a tálibok voltaképpen?

A terrorral vetekedő fanatizmussal a népességhez képest maroknyian tartják rettegésben a 38 milliós Afganisztánt. Az elvakult szélsőségesek számát 2017-ben 200 ezerre becsülték, és ma sincsenek sokkal többen.

A szovjet megszállás után egy ideig ők uralták az országot, amíg az amerikaiak 2001-ben meg nem fosztották őket hatalmuktól. Pedig akkor még csak rügyezett a talibán.

Omár molla alig hét évvel korábban, 1994 szeptemberében indította a mozgalmat Kandahárban mindössze 50 diákjával. Tulajdonképpen ők a névadók, a tálib ugyanis pastu nyelven tanulót, követőt jelent. A molla indítéka saját elégedetlensége volt: hiányolta, hogy a kommunizmus megdöntése után nem vezették be haladéktalanul az iszlám törvénykezést. Azt ígérte, hogy híveivel megszabadítja Afganisztánt a haduraktól és a bűnözőktől.

A szovjetek kiűzése után a mudzsáhidok túlkapásaiba belefásult afgánok általában üdvözölték a tálibokat, akik korai népszerűségüket nagyrészt annak köszönhették, hogy felszámolták a korrupciót, megfékezték a törvénytelenségeket, és biztonságossá tették az utakat, illetve az ellenőrzésük alatt álló területeket. Mindez jótékony hatással volt a kereskedelem felvirágzására.

Békét ígértek, vérontással

A tálibok kezdetben békével áltatták a Pakisztán és Afganisztán között elhelyezkedő, pastu területen élőket. Ha hatalomra kerülnek, helyreállítják a békét és a biztonságot – mondogatták –, majd hozzátették, hogy érvényre juttatják a saría, vagyis az iszlám törvények könyörtelen változatát. Ezt maradéktalanul teljesítették.

Brutálisan bántak honfitársaikkal, kivált a nőkkel – ami nemzetközi tiltakozások, köztük az akkori first lady, Laura Bush tiltakozását is kiváltotta.

A következő években, az 1996 és 2001 közötti uralmuk alatt a tálibok és szövetségeseik afgán civileket mészároltak le. Megtagadták az ENSZ élelmiszer-szállítmányait 160 ezer éhező civiltől, és a felperzselt föld politikáját folytatták. Beláthatatlan termőföldeket égettek fel, és otthonok tízezreit pusztították el.

Betiltották a médiát, betiltották a festményeket, betiltották az embereket vagy más élőlényeket ábrázoló fényképeket és a filmeket. Elhallgattatták a hangszeres zenét – a daf, sajátos dobjuk kivételével.

A lányok és fiatal nők 10 éves koruk után nem járhattak iskolába. A nők kizárólag az egészségügyben dolgozhattak (férfiak ugyanis nem kezelhették a nőket). A férfiaknak szakállat kellett növeszteniük. Az asszonyok csak férfi hozzátartozójuk kíséretében jelenhettek meg nyilvánosan egész testet fedő burkában, ami alól csak a tekintetük villant ki. A saría megszegéséért nyilvánosan megkorbácsolták, sőt kivégezték őket. A házasságtörés általában száz korbácsütéssel járt. A tolvajoknak levágták a karját.

Az ENSZ a tálibokat tette felelőssé az afgán civil áldozatok háromnegyedéért 2010-ben és 80 százalékáért 2011-ben és 2012-ben.

A tálibok egyidőben azzal fenyegetőztek, hogy destabilizálják Pakisztánt. A pakisztáni tálibok egyik legnagyobb visszhangot kiváltó és nemzetközileg is elítélt támadására 2012 októberében került sor, amikor Malala Juszufzai diáklányt hazafelé menet lelőtték Mingora városában.

Ismétlődő történelem

A tálibok rettegett uralmát 2001-ben döntötte meg az amerikaiak bevonulása. Afganisztán csaknem két évtizedes amerikai megszállása alatt az ország egy kicsit közelebb került a civilizációhoz: csökkent a gyermekhalandóság, a lányok iskolába járhattak, az afgánok újra nézhettek tévét, és már az sem lepte meg őket, hogy egyes műsorokat nők vezetnek.

A tálibok a két évtizedet simán túlélték, sőt 2018-ban már egyenrangú partnerként kezelték őket azokon a tárgyalásokon, amelyeken az amerikai kivonulás menetét egyengették.

És miután ez 2021 nyarán végleg bekövetkezett, villámgyorsan, mindössze 10 nap alatt végigsöpörtek Afganisztánon, és újra megdöntötték a kabuli kormányt.

Emberek tízezrei menekültek el otthonukból, noha a tálibok a diadal első napjaiban váltig állították, hogy senkinek sem esik bántódása.

Ezt bizonyítandó egyikük még arra is hajlandó volt, hogy egy nőnek adjon interjút.

Néhány nappal később egy másik műsorvezető, Sabnam Davram azt mesélte, hogy bement ugyan a tévébe, de hazaküldték. Már nincs rá szükség.

Afghan woman TV news anchor stopped from working.

Shabnam Dawran, a news anchor with state channel RTA Pushto, has released a video saying she went to her office and was told to return home, despite assurances by the Taliban that women would be allowed to work under their rule pic.twitter.com/DUL5dpfist

— AFP News Agency (@AFP) August 20, 2021

A boszniai háborúban megismert bátor fotóriporter barátom, Steve Connors Afganisztánt is megjárta, ahol már 2001-ben egy kabuli fiatalember volt a tolmácsa. Steve a főváros eleste után nyomban felhívta az érthető okokból neve elhallgatását kérő férfit, aki közben egy, az egészségügyi ellátás fellendítését célzó független civil szervezet vezetője lett. A beszélgetést meg is osztotta, amelyben barátja arra utalt: a tálib vezetés maradásra kérte fel a civil szervezeteket.

Személyes megjegyzésként elmondta, hogy az unokahúga ma reggel (a szerző megjegyzése: augusztus 18-án) iskolába ment, a nővére pedig burka nélkül ment dolgozni. Egyiküket sem zaklatták, amikor áthaladtak a tálib ellenőrző pontokon. A családja nem látott és nem hallott nemi erőszakról vagy fiatal nők elrablásáról a célból, hogy harcosok feleségei legyenek. Mindkét dolog ellentmond a tálibok értékrendjének, ahogyan az afgánok (és én) ismerjük őket. A gyilkosságokat illetően arra számít, hogy személyes bosszúhadjáratokat folytatnak olyan afgánok ellen, akik részt vettek az USA által irányított műveletekben, amelyek családtagok halálát okozták, függetlenül attól, hogy az áldozatok tálibok vagy tálibokkal kapcsolatban állók voltak-e vagy sem.

A kabuli férfi ebben a borúlátó előrejelzésében sem tévedett.

A tálibok már két nappal később házról házra járva kutatták fel azokat a személyeket, akik a NATO-csapatoknál vagy az afgán kormánynál dolgoztak.

A kabuli repteret ostromló, mindenáron menekülni akaró embereket korukra való tekintet nélkül puskatussal, korbáccsal, bottal bántalmaztak kíméletlenül.

*GRAPHIC WARNING* Taliban fighters use gunfire, whips, sticks and sharp objects to maintain crowd control over thousands of Afghans who continue to wait for a way out, on airport road. At least half dozen were wounded while I was there, including a woman and her child. #Kabul pic.twitter.com/Kmb2aOzXfz

— @#&1212 (@haqeqattalkhast) August 17, 2021

Közben – egyáltalán nem meglepő módon – egyre szaporodnak az újságírók elleni erőszakos cselekedetek Afganisztánban. A külföldi lapok tudósítóit szervezetten vadásszák le.

Élhető ország – volt

A 2001-es amerikai bevonulással egy élhetőbb Afganisztán jött létre. Főleg a 2004-es választások után javult sokat a helyzet az országban – ezt nyilatkozta az Euronewsnak Mohammad Ali Samay, a Budapesti Corvinus Egyetem doktorjelöltje.

Abban az időben nagyon jó volt. Nekünk sikerült államot építeni, választott kormányt építeni, sajtószabadságunk volt, véleményszabadságunk volt, sok mindenünk volt. Pár órán belül mindent elveszítettünk, és most már egy olyan érzés van, hogy Afganisztánnak nem is volt kormánya 2001-től 2021-ig, mert visszamentünk oda, ahonnan kezdtük.

A tálibok – mint emlékezetes – 2001-ben a nemzetközi felháborodás dacára lerombolták a Buddha-szobrokat a Bámiján-völgyben. Erre személyesen Omár molla adott parancsot, holott két évvel korábban még tiltotta a 6. századból származó monumentális emlékművek rongálását.

Jahja Masszúd, Ahmed Masszúdnak, a szovjet megszállás ellen harcoló legendás parancsnoknak a tálibellenes öccse visszaemlékezésében felidézte, hogy miután egy tűzharcban tálibokat ejtettek túszul, megkérdezték tőlük: miért rombolták le a Buddha-szobrokat?

Két kandahári tálib harcos magabiztosan válaszolt: az iszlámon kívüli imádat elfogadhatatlan, és ezért a szobrokat el kell pusztítani. Jahja bátyja rájuk nézett, és azt mondta pastu nyelven:

Még mindig sok napimádó van ebben az országban. Ti is megpróbáltok megszabadulni a naptól és sötétséget borítani a földre?

(Borítókép: Tálib harcosok fegyvereikkel gyakorlatoznak  egy ismeretlen helyen Afganisztánban 2009. július 14-én. Fotó:  Stringer Afghanistan / Reuters)