Vilhelmina
10 °C
21 °C

Megerősítette Manfred Weber, hogy a Néppárt elnöke akar lenni

1 (2)
2021.09.09. 15:10 Módosítva: 2021.09.09. 15:10
Az Európai Parlament elnöki széke helyett pártcsaládja vezetését akarja megszerezni Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője.

Nem indul az Európai Parlament elnöki székéért Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) frakcióvezetője, aki erről párttársainak beszélt egy zárt ajtók mögött tartott megbeszélésen a Politico szerint.

Az uniós pozíciókról a 2019-es EP-választás után állapodtak meg az európai vezetők, és a „csomag” része volt az is, hogy az ötéves ciklus első felében a szocialisták, a másodikban pedig a néppártiak adják a parlament elnökét.

A bajor politikus célkeresztjében azonban nem ez a tisztség áll, hanem az EPP frakciójának vezetése mellé szeretné megszerezni a pártcsalád elnöki székét is, miután jövő áprilisban lejár Donald Tusk mandátuma. Emellett Weber újra akar indulni a frakcióvezetésért is idén októberben.

Weber a Politicónak azt mondta, hogy kettős tisztségével erősebb identitást akar felépíteni a Néppártnak, illetve megerősítené a kapcsolatot a tagállami vezetőkkel.

A brüsszeli lap szerint Donald Tuskot érték bírálatok amiatt, hogy EPP-elnökként szinte láthatatlan volt, és nem sokat tett azért, hogy éles profilt rajzoljon fel a pártcsaládnak.

Az EPP számára az is nehézséget fog jelenteni várhatóan, hogy Angela Merkel német kancellár távozik a politikából, a Néppárt vezető erejének számító német Kereszténydemokrata Uniót (CDU) pedig a szeptember 26-i parlamenti választásokon a felmérések szerint megverhetik a szociáldemokraták.

Weber is aggódik a szociáldemokraták miatt

Az Európai Unión belüli megosztottság erősödésével járna, ha baloldali kormány alakulna Németországban – jelentette ki Manfred Weber csütörtökön Berlinben. A MTI szerint a politikus az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakciójának kihelyezett berlini ülésének a szünetében tartott tájékoztatón kiemelte, hogy tovább mélyülnének az uniós tagországok közötti „választóvonalak”, ha a Néppárthoz tartozó CDU/CSU jobbközép pártszövetség helyett a baloldal alakítana kormányt a szeptember 26-ai szövetségi parlamenti választás után. Weber arról beszélt, hogy az EPP és a CDU/CSU politikájának fő elve a megosztás helyett a „hídépítés”, ezért a CDU/CSU jelöltjének, Armin Laschetnek kell megszereznie a kancellári tisztséget, mivel a jelöltek közül „ő a hídépítő”.

A Politicónak vezető néppárti tisztségviselők egyébként valószínűtlennek nevezték, hogy Webert megválasztanák az EP élére, hiszen Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének személyében az egyik uniós szervnek szintén német elnöke van.

A brüsszeli lap úgy tudja, az EPP női jelölteket részesíthet előnyben, például a máltai Roberta Metsolát vagy Esther de lange holland EP-képviselőt, néppárti frakcióvezető-helyettest.

Manfed Webernek korábban meglehetősen viharos kapcsolata volt a Fidesszel, amely előbb a Néppárt frakciójából, majd a pártcsaládból is kilépett.

A Fidesz vezető politikusai, továbbá kormánytagok is többször bírálták Webert, hogy nem a keresztény-konzervatív értékek mentén szeretné vezetni az Európai Néppárt frakcióját.

A bajor politikus ugyanakkor azért neheztelhetett különösen a Fideszre, mert részben őket okolta, amiért a néppárti csúcsjelöltsége végül zsákutcának bizonyult.

Hosszas tanácskozások és alkudozások után ugyanis az uniós országok állam-, illetve kormányfőit is tömörítő Európai Tanács az egész csúcsjelöltséget zárójelbe téve Ursula von der Leyent jelölte az Európai Bizottság elnökének. Orbán Viktor is őt támogatta a tárgyalásokon.

(Borítókép: Manfred Weber Berlinben 2021. augusztus 9-én. Fotó: Stefanie Loos / AFP)